Hirdetés

Szenzáció a jégen: tripla Lutz és újabb diadal Lottinak

Nagy-Rozsnyai Lotti a dobogó legtetején
Fotó: Nagy-Rozsnyai Annamária/Facebook

A tallini szezonnyitó után második nemzetközi versenyén is maga mögé utasított mindenkit a kézdivásárhelyi Nagy-Rozsnyai Lotti, a tizedik életévét nemrég betöltött műkorcsolyázó a felvidéki Tirnavia Ice Cup elnevezésű viadalon diadalmaskodott.

A Nagyszombaton zajlott műkorcsolya Tirnavia Ice Cup 17. kiadásán a Kézdivásárhelyi SE színeit képviselő Nagy-Rozsnyai Lotti a 10 éves lányok korosztályában mutatta be az új szezonra előkészített kűrjét.

Hirdetés

A programja technikailag is erősnek bizonyult, különlegességét ezúttal az adta, hogy míg pár héttel korábban az észt fővárosban tökéletesen kivitelezett háromfordulatos Salchowot ugrott, most sikerült először versenyhelyzetben teljesíteni a tripla Lutzot, emellett két másik ugrására bónuszpontot is kapott, így majdnem hat ponttal előzte meg a második helyezett versenyzőt.

Kapcsolódó

A kis jégpillangóra hamarosan újabb kihívás vár, november 13-án kezdődik ugyanis az európai kritérium-versenysorozat, a szlovéniai rajtot Lotti címvédőként várja, korábban két korosztályban – Cubs II. és Chicks I. – is megnyerte a nemzetközi seregszemlét.

Tirnavia Ice Cup, 10 éves lányok:

1. Nagy-Rozsnyai Lotti 45.32 pont,
2. Nyirgi Izabella (szlovák) 39.35,
3. Sophia Osuska (szlovák) 37.11.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kevin Constantine elhagyta a Sportklubot

Már nem Kevin Constantine a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának vezetőedzője – a hírt a Székely Sportnak maga az amerikai szakember erősítette meg.

Diószegi László: ha Păun és Haruț az első perctől fogva játszottak volna, akkor most nem itt tartanánk

A Sepsi OSK Voluntari felett aratott 2–1-es győzelme nemcsak örömre, de bizakodásra is okot adott Diószegi László klubelnöknek, aki a szezon során először úgy nézhet rá a bajnoki tabellára, hogy csapata a felsőházi rájátszást érő 5. helyet foglalja el.

Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Dák istenek, Steaua, fafaragás: Dominic Fritz bemutatta, milyen kérdésekkel „kínozzák” a román állampolgárságra várókat

Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.

Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Ez is érdekelheti

Műtétje után egyéni csúccsal tért vissza a székelyföldi gyorskorcsolyázó

A budapesti Olimpiai Reménységek Versenyén három kontinensről érkezett fiatal rövidpályás gyorskorcsolyázók mérték össze tudásukat. A vetélkedőn a székelyföldi tehetségek is kitettek magukért, Barta Nóra műtét után, egyéni csúccsal tért vissza a jégre.

Remek szezonkezdet a székelyföldi gyorskorcsolyázóknál

Kiváló formában kezdték a 2025-ös szezont a csíki rövidpályás gyorskorcsolyázók: a Sanokban rendezett Danubia Series első állomásán a három klub sportolói öt érmet, két országos csúcsot és több pontszerző helyet szereztek.

Terepfutásban méretkeztek meg a székelyföldi fiatal sífutók és sílövők

A legfiatalabb székelyföldi sífutók és biatlonisták ismét kitettek magukért: a Fundatán megrendezett országos terepfutóversenyen a Csíkszeredai és a Gyergyószentmiklósi ISK versenyzői közül többen az élmezőnyben végeztek.

Fogyatékkal élők is kipróbálhatják a téli sportokat Csíkszeredában

A Ride More Paraevent – Snowlovers Edition program keretében október közepén, profi sportolók és olimpikonok irányításával a téli sportok fogyatékkal élő szerelmesei Csíkszeredában is kipróbálhatják a para sí, snowboard, sífutás és biatlon .

Varázslat a jégen: edzésben a kézdivásárhelyi műkorcsolyázók

Újra a jégen gyakorolhatják az ugrásokat, forgásokat és az ezeket összekötő lépéskombinációkat a kézdivásárhelyi műkorcsolyázók, akik hetek óta lázasan készülnek a küszöbön álló szezonra.

Verejték nélkül nincs minőségi sport – interjú Márton Simonnal

Márton Simon, minden idők legeredményesebb romániai biatlonedzője nyugdíjba vonult, de nem szakadt el a sporttól. A romániai női sílövőket hat téli olimpián és több száz világkupán vezető szakemberrel Hargitafürdőn beszélgettünk.

A jövő sílövői Hargitafürdőn mérték össze tudásukat

A zord időjárás sem szegte kedvét a fiatal sílövőknek: Hargitafürdőn rendezték meg a 14 éven aluliak országos biatlonbajnokságát, ahol a Csíkszeredai ISK és a Gyergyószentmiklósi ISK versenyzői összesen hat érmet szereztek.

Öt gyergyói sífutó lehet ott az ifjúsági olimpián 2027-ben

Elrajtolt a versenyszezon a sífutók számára. Egyelőre még hó nélkül, görsín versenyeznek, de ezek a megmérettetések is nagyon fontosak a sportolók számára. A Gyergyószentmiklósi ISK sífutói közül ötön kivívták a részvétel jogát a 2027-es EYOF-ra.

Új edzővel vág neki az idénynek a kézdivásárhelyi jégpillangó

Új kosztümben, új kűrrel és új edzővel indította a versenyszezont a kézdivásárhelyi Nagy-Rozsnyai Lotti műkorcsolyázó, aki hibátlan tripla Salchowot bemutatva nyerte meg az idény első európai kiírását.

Remekeltek a székelyföldi fiatalok a biatlonosok nyári Balkán Kupáján

A Cheile Grădiștein rendezett Summer Balkan Biathlon Cup és az országos síroller-bajnokság éremesőt hozott a székelyföldieknek: Kelemen Szidónia, Kurkó Janka Dóra és Tamás Boróka is dobogóra állhatott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!