Hirdetés

Diadalok, székely fociderbi az ifiknél a rájátszásban

Az Ifjúsági Ligában nehéz mérkőzést játszottak a Bákói FC ellen a piros-feketék.
Fotó: FK Csíkszereda

A labdarúgó Elit- és Ifjúsági Ligák rájátszásának második fordulójában az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK korosztályos együttesei is pályára léptek. Előbbiek jó mérleggel zártak, míg a háromszékiek az U16-os rangadót megnyerték.

Hazai pályán mindkét csíki ificsapat győzelemmel folytatta szereplését. Az U18-asok fordulatos, gólgazdag mérkőzésen 4–2-re múlták felül a Bákói FC-t, Tóth-Pál Előd duplázott, Rónai Róbert pedig kétszer talált be. Az U17-esek a Bukaresti Dinamo ellen nyertek 3–2-re: Bota Darius mesterhármassal vezette győzelemre a csapatot, amely a hajrában szerezte meg a három pontot.

Hirdetés

A székely derbin, az U16-os korosztályban Sepsiszentgyörgyön csapott össze a két akadémia együttese. Az első félidőben Jánosi Zsolt révén az FK szerzett vezetést, ám a hazaiak hamar egyenlítettek, majd a fordulás után két pontrúgást is gólra váltottak. A hajrában egy újabb találattal a Sepsi OSK 4–1-re győzött, ezzel megszerezve első sikerét a rájátszásban.

Az U17-esek megküzdöttek a CS Bukaresti Dinamo ellen, egy góllal sikerült nyerniük. •  Fotó: FK Csíkszereda

Az U17-esek megküzdöttek a CS Bukaresti Dinamo ellen, egy góllal sikerült nyerniük.
Fotó: FK Csíkszereda

A piros-fekete U15-ösök Bodzavásáron léptek pályára, és küzdelmes, helyzetekben gazdag meccsen 1–1-es döntetlent játszottak. A hazaiak egy pontrúgásból szereztek vezetést, de Boér Szabolcs a 67. percben egyenlített, így Fogarasi Zoltán tanítványai értékes ponttal térhettek haza.

A női U15-ös bajnokságban a csíki lányok gólparádét rendeztek: Portik Helga együttese 7–0-ra nyert a Kézdivásárhelyi KSE ellen, Daczó Bíborka mesterhármast jegyzett. A Sepsi OSK lányai ezúttal Székelyudvarhelyen léptek pályára, ahol a Vasas Femina 2–0-s győzelmet aratott.

Az FK U15 női csapata a KSE ellen aratott nagy arányú győzelmet. •  Fotó: FK Csíkszereda

Az FK U15 női csapata a KSE ellen aratott nagy arányú győzelmet.
Fotó: FK Csíkszereda

Az Ifjúsági Liga alsóházi rájátszásában Craiován vendégszereplő Sepsi OSK csapatbuszát vasárnap hajnalban ismeretlenek megrongálták, ami komoly felháborodást váltott ki. A klub elhatárolódott az esettől és feljelentést tett az ügyben.

Kapcsolódó

A Craiovai U elleni mérkőzés a pályán sem alakult szerencsésen: a háromszékiek 2–1-es vereséget szenvedtek, egyetlen góljukat Golaju Cristian szerezte.

Labdarúgó Elit és Ifjúsági Liga, rájátszás, 2. forduló

U15-ös korosztály:
Bodzavásári LSP–FK Csíkszereda 1–1 (0–0).
Az FK gólszerzője: Boér Szabolcs.

U16-os korosztály:
Sepsi OSK–FK Csíkszereda 4–1 (1–1).
Gólszerzők: Demeter Dávid, Batu David 2, Brumă Daniel, illetve Jánosi Zsolt.

U17-es korosztály:
FK Csíkszereda–CS Bukaresti Dinamo 3–2 (2–1).
Az FK gólszerzője: Bota Darius.

U18-as korosztály:
FK Csíkszereda–Bákói FC 4–2 (1–1).
Az FK gólszerzője: Tóth-Pál Előd 2, Ronai Róbert 2.

Labdarúgás, lányok, országos bajnokság, 10-es csoport 7. forduló

U15-ös korosztály:
FK Csíkszereda–Kézdivásárhelyi KSE 7–0 (5–0).
Az FK gólszerzői: Daczó Bíborka 3, Orbán Anna 2, Benő Emőke, Péter Nóra Kinga.

Sepsi OSK–Vasas Femina 2–0 (1–0).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Krónika

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kedvező ellenfelet kaptak a selejtező elitkörére az U19-esek

Megismerte ellenfeleit a 2026-os Európa-bajnokságra való kijutásért folytatott harcban Románia U19-es korosztályú labdarúgó-válogatottja, a fiataloknak kedvezett a szerencse.

A Puskás Akadémia emeberhátrányban, tizenegyespárbajban ejtette ki az FCSB-t

Bejutott az ifjúsági labdarúgó Bajnokok Ligája, a Youth League legjobb 32 csapata közé a Puskás Akadémia együttese. A magyar korosztályos bajnok büntetőpárbajban nyert a román bajnok FCSB ellen.

Belehúztak az idei utolsó meccseiken a székelyföldi utánpótláscsapatok a kupasorozatban

Eredményesen zárták az év utolsó Elit és Ifjúsági Kupa fordulóját az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK utánpótláscsapatai: a székelyföldi akadémiák együttesei többségében győzelmet arattak, és a lányok is sikerekkel búcsúztatták az esztendőt.

Közel voltak a hibátlan mérleghez a székelyföldi utánpótláscsapatok a kupasorozatban

Egy vereségen múlt a hibátlan hétvége a labdarúgó Elit és Ifjúsági Kupa 2. fordulójában. Az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK utánpótláscsapatai összesen hét mérkőzést zártak győzelemmel.

Vereséggel zárták az év utolsó bajnoki fordulóját az FK Csíkszereda utánpótláscsapatai

Hétközi fordulóval zárták az évet az FK Csíkszereda utánpótláscsapatai: az Elit Ligában az U17-esek a hatékonyabb Craiovától kaptak ki, míg az Ifjúsági Ligában a piros-feketék emberhátrányban maradtak alul az FC Argeș ellen.

Előnyben a Puskás Akadémia az FCSB elleni párharcban

A Puskás Akadémia U19-es labdarúgócsapata legyőzte az FCSB-t az UEFA Ifjúsági Liga harmadik selejtezőkörének odavágóján Bufteán. A visszavágót Felcsúton rendezik.

Sikerek és nagy csaták az utánpótlás-rájátszásban

Fordulatos hétvégét hozott a labdarúgó Elit- és Ifjúsági Ligák rájátszásának negyedik, illetve ötödik fordulója: az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK fiataljai egyaránt nagyot küzdöttek, a Hargita megyeieknél több fontos győzelem is született.

Egyik székelyföldi ifjúsági együttes sem tudott nyerni az Elit Ligában

Egyik székelyföldi utánpótláscsapatnak sem sikerült győznie a labdarúgó Elit Ligákban: az FK Csíkszereda U16-osai a Farul otthonában vesztettek, az U15-ösök értékes pontot szereztek Bukarestben, míg a Sepsi OSK U16-osai hazai pályán maradtak alul.

Először kapott ki az Eb-selejtezőben az ifjúsági román válogatott

Elszenvedte első vereségét a romániai U21-es labdarúgó-válogatott a korosztályos Európa-bajnoki selejtezőkben. Costin Curelea szövetségi kapitány csapata péntek este két góllal kapott ki Turkuban.

Dusinszki a magyar, El Sawy a romániai U21-es válogatottal készül

A csíkszeredai székhelyű Székelyföld Labdarúgó Akadémia játékosai és neveltjei közül ketten kaptak behívót a soron következő U21-es Európa-bajnoki selejtezőkre készülő válogatottakba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!