HIRDETÉS

„Jó érzés az első helyen állni”

Fotó: FK Csíkszereda

2024. szeptember 30., 21:39

De nem akarunk itt megállni – összegzett Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda edzője a Bukaresti Steaua elleni, 0–0-val véget ért mérkőzés után. A hazaiak szakvezetője, Daniel Oprița a befejezésekkel nem elégedett, de örül a szerzett pontnak.

2024. szeptember 30., 21:39

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert szerint a Steaua játékosai, taktikája meglepte őket. „Alkalmazkodnunk kellett a pálya állapotához, emiatt feladtuk a labdabirtoklási játékunkat, nem kockáztattunk, hogy egy rosszul pattanó labdából gondunk legyen. Fontos pontot szereztünk, egy agresszív Steaua ellen játszottunk, amely minden évben a felsőházi rájátszásért küzd” – elemezte ki a meccset, majd kitért a csapatára is.

„A befektetett munka a legfontosabb, azért tartunk itt, mert az előző idényben használt játékosok nagy részét megtartottuk. Hoztunk két-három jó labdarúgót, akik gyorsan beilleszkedtek és erősségeink lettek. Csak együtt lehetünk bajnokok és juthatunk be a felsőházi rájátszásba.

A legfontosabb, hogy veretlenül távoztunk Bukarestből. Jó érzés az első helyen állni, de nem akarunk itt megállni”

– összegzett Ilyés a mérkőzést közvetítő tévétársaságoknak.

Kapcsolódó

„Ez egy mérkőzés volt a bajnokság két jó csapata között. A Csíkszereda egy kemény együttes, amelyet nehéz legyőzni. Szenvedünk a befejezéseknél, vannak problémáink, ezért sem lőttünk sok gólt eddig.

Szerettünk volna nyerni, de amikor olyan ellenféllel játszol, amelynek csak győzelmei vannak, akkor meg kell elégedned a döntetlennel. Az FK Csíkszereda az élvonalba való feljutás egyik esélyese”

– dicsérte ellenfelét Daniel Oprița.

A Steaua edzője is panaszkodott a pálya állapota miatt. „Az ilyen talaj nem kedvez nekünk, pattog össze vissza a labda, hátrányba kerülünk miatta. A rájátszásért folytatott küzdelem nagyon kiegyensúlyozott. Vigyáznunk kell, hogy az első hatban maradjunk. A feljutási jogunkról semmit sem tudok, ebben a szezonban semmi esélyünk, a klubnál még nem is beszélnek róla” – tette hozzá Oprița.

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 8. forduló

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

FK Csíkszereda–Bukaresti Dinamo – a történelmi meccs élő szöveges közvetítése

Hétfőn késő este játssza első élvonalbeli mérkőzését az FK Csíkszereda, 21.30-kor a városi stadionban a Bukaresti Dinamo lesz az ellenfél. Kövesse velünk közösen a történelmi találkozó felvezetését.

Álomszerű kezdés után kihúzta a döntetlent az FK Csíkszereda

Döntetlennel zárta története első élvonalbeli mérkőzését az FK Csíkszereda. Hazai pályán hamar kétgólos előnyre tett szert, végül azonban szenvednie kellett az egy pontért a Bukaresti Dinamo ellen.

Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

`
Krónika

Kiskorúak elektromos rollerrel elszenvedett balesetéért a szülők ellen indítanak bűnvádi eljárást, figyelmeztet a rendőrség

Országszerte egyre több kiskorú szenved balesetet elektromos rollerrel. Szatmár megyében az elmúlt hétvégén három 10 és 12 év közötti gyereket kellett sérülésekkel kórházba szállítani.

Krónika

Román nyelvűre cserélték két bánsági település kétnyelvű helységnévtábláját, panaszt nyújtottak be miatta

Kizárólag román nyelvűre cserélték két Temes megyei település, Magyarszentmárton és Szerbszentmárton eddig kétnyelvű helységnévtábláját.

Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Ez is érdekelheti

Pár nap múlva kiderül, ki kivel kezd a 2. Ligában

Július 22-én, kedden 14 órától tartják a 2025–2026-os labdarúgó 2. Liga menetrendjének sorsolását. Az eseményt a Román Labdarúgó-szövetség bukaresti székházában rendezik.

Újabb csapat kaphat feljutási jogot, egyre több együttes állhat a Sepsi OSK útjába

A Vajdahunyadi Corvinul zöld utat kapott a magánjogi átszervezéshez, így már csak egy jóváhagyás választja el attól, hogy jogosult legyen a Szuperligába való feljutásra. A Sepsi OSK-nak újabb komoly riválisa lehet.

Új korszak kezdődik a marosvásárhelyi labdarúgás életében

Nyolc év után újra lesz képviselője Marosvásárhelynek a másodosztályú bajnokságban, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) jogi osztálya jóváhagyta a Nyárádtői Unirea és a Marosvásárhelyi ASA közötti együttműködést.

Megszületett a döntés: a szövetség is rábólintott az egyezségre, az ASA indul a másodosztályban

Véglegessé vált az egyezség a Nyárádtői Unirea és a Marosvásárhelyi ASA között, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) jóváhagyta a teljes sporttevékenység átvételét. Utóbbi indul a 2. Liga új idényében és jogosult a Szuperligába való feljutásra is.

Ovidiu Burcă: A 2. Liga nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik

A Sepsi OSK vezetőedzője, Ovidiu Burcă szerint csapata jó úton jár, de még sok munka vár rájuk. A Ceahlăul elleni edzőmeccs után a játékosai hozzáállását és a másodosztály kihívásait emelte ki.

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Fejér Béla újra feljutást ünnepelne a Sepsi OSK-val

Ötéves magyarországi kitérő után újra a Sepsi OSK játékosa Fejér Béla. A rutinos hálóőr nagy tapasztalattal a háta mögött, komoly célokkal és hatalmas elszántsággal tért vissza Háromszékre. A zabolai születésű kapussal beszélgettünk.

Fejér Béla visszatért a Sepsi OSK-hoz

Napra pontosan öt év után Fejér Béla visszatér korábbi csapatához, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-hoz, a zabolai születésű hálóőr három éves szerződést írt alá a piros-fehérekkel.

Fülöp Loránd nem akart maradni az FK Csíkszeredánál, a feljutásért küzd a 3. Ligában

Meglepő húzásra szánta el magát Fülöp Loránd. Az élvonalba feljutott FK Csíkszeredától való távozása után úgy döntött, hogy a harmadosztályban folytatja pályafutását. Ennek hátteréről kérdeztük.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!