HIRDETÉS

Az utolsó fordulóban avatnak bajnokokat az Udvarhely körzeti csoportjaiban

Betfalva hét gólt lőtt a vendég Bögöznek
Fotó: László Ildikó

2024. június 11., 13:10

Gólokban és meglepetésekben is gazdag játéknap után van az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mezőnye. Az A csoportban a hazaiak nem bizonyultak kedves vendéglátónak, míg a B-ben Malomfalva kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyből.

2024. június 11., 13:10

Az A csoportban mindkét élen álló együttes nyert, érdekesség, hogy Betfalva és Oklánd is hétgólos sikert könyvelhetett el a hétvégén. Mindketten 56 pontot gyűjtöttek eddig, így amennyiben az utolsó fordulóban is egyforma eredményt érnek el, akkor az egymás elleni meccsek döntenek az első helyről (mindkétszer vendégsiker született, Olánd 3–2-re, míg Betfalva 8–1-re győzött). Az utolsó fordulóban Betfalva Felsőboldogfalvára látogat, míg Oklánd Bögöz vendége lesz.

A helyhatósági- és EP-választások miatt Etéd hazai meccsét Gagyban kellett megrendezze, mivel a pályához tartozó öltöző a falu kultúrotthonjában található, ami a hétvégén egyben választókörzet is volt.

Szentábrahám és Nagygalambfalva meccse igazi gólkavalkádot hozott, tizenhét találat született. A hazaiak végül úgy nyertek kilenc góllal, hogy a 19. perctől emberhátrányban játszottak.

Betfalva hét gólt lőtt a vendég Bögöznek •  Fotó: László Ildikó Galéria

Betfalva hét gólt lőtt a vendég Bögöznek
Fotó: László Ildikó

A B csoportban Malomfalva egy vereséggel felérő döntetlent játszott Zetelakán.

Ilyen közel nem volt még a bajnoki címhez a malomfalvi együttes, a Zetelaka II. vendégeként a szünetben két góllal vezetett. A második játékrészben visszavett a lendületből Malomfalva, Zetelaka II. így sem tudott komolyabb helyzetet kialakítani. Aztán egy 25 méterről tökéletesen elvégzett szabadrúgásból szépítettek a hazaiak, majd egy rossz felszabadítás után a zetelaki támadó elé került a labda, aki ugyancsak nagy távolságból, 25-30 méterről pontosan a kapufa melle lőtt. Malomfalvának hiába volt még 20 perce, nem tudta megszerezni a győztes gólt.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Ezzel a döntetlennel gyakorlatilag kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyből, az első hely így könnyen a Máréfalván kiütéses győzelmet aratott Lövétére kerülhet, ehhez az utolsó fordulóban le kell győzze Parajdot. A B csoport korábbi éllovasa, Székelyvarság is életben tartotta bajnoki reményeit, ám ahhoz nem elég legyőznie az utolsó játéknapon Zetelaka II.-t, még Lövétének is botlania kell.

Malomfalva csak úgy tud bajnok lenni, ha az előtte állók nem nyernek.

Korábban már előfordult, hogy a sárga lapokhoz rossz játékos nevét írták be a játékvezetői lapra – amennyiben ezt a csapatvezető nem jelzi a bíróknak, és aláírja a dokumentumot, akkor onnantól hivatalossá válik. Azaz lehet, hogy így a vétlen játékosnak kigyűl a négy sárga lapja, emiatt pedig nem játszhat a következő meccsen.

Utólag ezen változtatni már nem lehet.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, A csoport, 25. forduló

Betfalva–Bögöz 7–0 (4–0),
gólszerzők Tordai Zsolt Lajos (2.), Busch Szabó Tamás (6.), Florin Sorodoc (22., 44.), Zsidó Orbán Roland (51.), Fazakas László (65.), Péter Csaba (90);

Etéd–Homoródszentpál 5–1 (2–0),
gólszerzők Gyarmati Norberet (23.), Gagyi Szabolcs (32., 73., 77.), Keresztes Zsolt (87.), illetve Duka Hunor (65.);

Siménfalva–Gagy 5–1 (3–0),
gólszerzők Szabó Szilveszter (3., 23., 65.), Péter Arnold (16.), Pálfi Attila (65.), illetve Pintó Szabolcs (20.);

Oklánd–Homoródszentpéter 8–1 (5–0),
gólszerzők Miklós Loránd (1., 12., 29.), Csíki Miklós (41.), Csergő Nándor (41.), Makkai Tamás Levente (55.), Csomor attila (64.), Rafael Gerogian Peleș (68.), illetve Gergely Szilárd (82.);

Szentábrahám–Nagygalambfalva 13–4 (6–1),
gólszerzők Gindella Levente (4., 26.), Murvai István (21., 22.), Gálfi Artur (39., 60.), Boda Krisztián (42.), Borbély Lóránt (56., 74., 79., 84.), Tifán Tamás (72.), Gábor Pepi (77.), illetve Ambrus Loránd (14.), Szőcs Mihály (69.), Miklósi Zoltán (76.), Magyari Tamás (82.);
kiállítva Gál Attila (19., Szentábrahám)

Kobátfalva–Felsőboldogfalva 1–0 (1–0),
gólszerző Boros Zoltán (41.);

Udvarhely körzeti, A csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Betfalva Betfalva
23
18
2
3
84-25
56
2
Oklánd Oklánd
23
18
2
3
67-33
56
3
Szentábrahám Szentábrahám
23
15
3
5
93-37
48
4
Farcád Farcád
23
11
6
6
66-37
39
5
Nagygalambfalva Galambfalva
23
11
1
11
40-51
34
6
Homoródszentpál Homoródszentpál
24
11
0
13
64-59
33
7
Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva
22
10
3
9
42-42
33
8
Etéd Etéd
23
9
4
10
58-59
31
9
Kobátfalva Kobátfalva
22
8
4
10
36-47
28
10
Bögöz Bögöz
23
9
1
13
42-61
28
11
Gagy Gagy
23
6
3
14
33-61
21
12
Siménfalva Siménfalva
23
4
3
16
33-74
15
13
Homoródszentpéter Szentpéter
23
3
0
20
29-101
9
•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

B csoport, 25. forduló

Zetelaka II.–Malomfalva 2–2 (0–2),
gólszerzők Ilyés Richárd (68.), Daniel Adam Vasiliu (73.), illetve Miklós Levente (20., 44.);

Zeteváralja–Farkaslaka 0–3 – játék nélkül;

Parajdi SK–Bogárfalva 11–1 (6–0),
gólszerzők Ráduly Sándor Attila (17., 83.), Kovács Levente (19.), Ungvári Bence (20., 27., 50., 53., 56., 86.), Kelemen Bálint György (24.), illetve Kovács Dániel (88.);

Alsósófalva–Korondi Ifjúság 1–1 (0–0),
gólszerzők Bereczki Endre (60.), illetve Varga György (76.);

Szentlélek–Varság 1–2 (0–1),
gólszerzők Fancsali Márk (77.), illetve Pál Levente (43.), Györgydeák Csaba (57., öngól);

Máréfalva–Lövéte 0–8 (0–5),
gólszerzők András László (1., 10., 16.), Alin Busuioc (11., 23.), Papp Barnabás (55., öngól), Molnár Ottó (58.), György István (78.).

Udvarhely körzeti, B csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Lövéte Lövéte
23
17
4
2
84-14
55
2
Varság Varság
23
17
3
3
69-32
54
3
Malomfalva Malomfalva
23
17
2
4
76-25
53
4
Farkaslaki SE Farkaslaka
24
16
2
6
86-39
50
5
Parajdi SK Parajdi SK
24
12
5
7
67-30
41
6
Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság
23
10
1
12
40-51
31
7
Máréfalva Máréfalva
23
9
3
11
42-52
30
8
Alsósófalva Alsósófalva
23
7
7
9
38-51
28
9
Zetelaka II. Zeteleka
23
7
5
11
45-50
26
10
Kápolnás Kápolnás
23
8
2
13
46-77
26
11
Szentlélek Szentlélek
22
7
3
12
39-64
24
12
Bogárfalva Bogárfalva
23
2
3
18
25-91
9
13
Zeteváralja Zeteváralja
23
0
2
21
16-97
2
1 hozzászólás
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Betfalva a teremtornák királya, negyedszerre lett az Udvarhely körzetisek legjobbja

Megvan az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek első négyszeres terembajnoka: Betfalváé a dicsőség, miután a hétvégén megnyerte a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban 26. alkalommal megrendezett tornát.

Nem mindennapi siker, a székelyudvarhelyi síző befejezte a szlalomot a vébén

Székelyföldi síző szerepelt a legjobban a Romániát képviselő sportolók közül az ausztriai világbajnokságon. A székelyudvarhelyi Balogh-Lőrinc Bernadett befejezte a műlesiklás mindkét futamát, és a 33. helyen végzett.

Székelyhon

Kisiklott egy vonat Málnás és Bükszád között

Átmenetileg szünetel a vasúti közlekedés a Kovászna megyei Málnásfürdő és Sepsibükszád között, miután hétfőn reggel kisiklott egy vonat.

`
Krónika

Elhunyt Bánffy Katalin grófnő, Bánffy Miklós lánya

Életének 101. évében elhunyt Bánffy Katalin memoáríró, a losonci Bánffy család grófi ága nevének utolsó viselője, Bánffy Miklós lánya.

Krónika

Soros- és magyarbérencnek állítják be az ügyvivő román államfőt

Soros György embereként, ugyanakkor túlságosan „magyarbarátként” láttatja a román sajtó egy része a májusi választásokig ügyvivő államelnöki tisztséget betöltő Ilie Bolojant.

Ez is érdekelheti

Betfalva a teremtornák királya, negyedszerre lett az Udvarhely körzetisek legjobbja

Megvan az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek első négyszeres terembajnoka: Betfalváé a dicsőség, miután a hétvégén megnyerte a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban 26. alkalommal megrendezett tornát.

Már vannak biztos továbbjutók az Udvarhely körzeti teremtornán

Az első játéknapon két fordulót játszottak le mind a négy csoportban az Udvarhelyi körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek számára kiírt teremfoci-tornán. Vasárnap avatnak bajnokot.

Terembajnokot avatnak hétvégén az Udvarhely körzetisek

A hétvégén az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek veszik birtokukba a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokot. A 26. kiadásához érkezett teremtornát szombaton és vasárnap szervezi meg a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület.

Csíkszentkirály nyerte a Csík körzeti futballcsapatok teremtornáját

Két alcsíki együttes, a szomszédos Csíkszentkirály és Csíkszentmárton csapata vívta az 5. ligás csíkszéki labdarúgócsapatok téli teremtornájának döntőjét. A kétnapos esemény Csíkszentmihályon zajlott.

Meccsdömping a csíkszentmihályi sportcsarnokban a Csík körzeti focitornán

Székelyföld legújabb sportcsarnokában rendezik meg szombaton és vasárnap az 5. ligás csíkszéki labdarúgócsapatok idei téli teremtornáját.

Tizenhat csapat nevezett a Csík körzeti teremtornára

Székelyföld legújabb sportcsarnokában, Csíkszentmihályon rendezik meg február második hétvégéjén az 5. ligás csíkszéki futballcsapatok idei teremtornáját.

Mutatjuk az Udvarhely körzetis teremtorna csoportjait

Egy hónappal az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság hagyományos teremtornája előtt a szervezők kisorsolták a 26. kiírás csoportjait.

Csíkszentmihály lesz a házigazdája a Csík körzeti futballcsapatok teremtornájának

Idén télen is megrendezi az 5. ligás futballcsapatok teremtornáját a Hargita Megyei Labdarúgó-egyesület. A csíkszéki csapatok a régió legújabb sportcsarnokában, Csíkszentmihályon találkoznak február második hétvégéjén.

Beteltek a helyek, teljes az Udvarhely körzeti teremfocitorna mezőnye

Pár nap alatt jelentkeztek a csapatok, kigyűlt a tizenhat együttes, ők küzdenek meg az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság hagyományos teremfocitornáján.

Komoly változáson megy át az Udvarhely körzeti bajnokság

Téli szünetre vonult az Udvarhely körzeti mezőnye. A labdarúgó-bajnokság felügyelőjével, Somolyák Istvánnal összegeztük az elmúlt időszak tanulságait. Ismert a 26. teremtorna időpontja.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!