Ezen év elején a Román Labdarúgó Játékvezetői Testület (CCA) meghirdette a tehetség programját azon területeken, ahol kevesebb a sípmester, Hargita megye így egy helyet kapott. Ennek betöltésére a helyi testület Molnos Imrét jelölte.
A 27 éves partjelző nekivágott a több állomásból álló megmérettetésnek, jó pár sikeres próbát követően ősszel már a 3. ligás kerettel vizsgázott. Ezt is sikerrel vette, így ezen a hétvégén küldést kapott a Dési Unirea–Zilahi CSM harmadosztályú mérkőzésre.
„Nem volt könnyű elérni idáig. Engem anno egy sérülés hátráltatott, hogy a 3. ligás keretbe felvételt nyerjek. Ki kellett hagynom két évet, a sors most visszaadta nekem ezt valamelyest.
Ami a mostani találkozót illeti, jó, iramos összecsapás volt. Szoros eredmény született, 1–0-ra nyertek a vendégek. Élveztem a párharcot, a megfigyelő is megvolt elégedve a közreműködésemmel” – fejtette ki a székelyudvarhelyi partjelző.
Amennyiben eléri a kerettagságot, akkor Hargita megyének lesz egy teljes értékű triója, hiszen Feleki Gellért játékvezető és Tamási Zoltán asszisztens már régóta tagjai ennek.
„Régóta volt, hogy Székelyudvarhelyről, a megyéből három játékvezető ott legyen a keretben. Ez egy előrelépés a kollégiumunknak is. Arra ösztökélek minden fiatalt, aki késztetést érez, hogy kipróbálja ezt a szakmát, tegye meg. Most itt a lehetőség, jelenleg is indul a tanfolyamunk” – tette hozzá Molnos Imre, aki a játékvezetést 2018 óta kezdte el, a kényszerszünetet leszámítva végig ott volt a Hargita megyei keretben.
Egy évre szóló eltiltással és 1100 lejes pénzbírsággal sújtotta a Brassó Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Sárkány SE (Șercaia) játékosát, Ioan Racoțit, aki a Brassó megyei 5. Liga első fordulójában megütötte a játékvezetőt.
A harmadik játéknap mérkőzéseit rendezték az elmúlt hétvégén a Hargita megyei 4. Liga labdarúgó-bajnokságban. Három csapat veretlen még az idei kiírásban.
Három, közlekedési szabálysértést elkövető sofőrrel szemben indítottak büntetőeljárást a rendőrök szeptember 13-án Hargita megyében. Két esetben ittas sofőrt azonosítottak, egy 18 éves fiatal pedig jogosítvány nélkül ült a kormány mögé.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
Benyújtotta felmondását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!