A hideg, szeles, szinte télies időjárásban mintegy ötvenen voltak kíváncsiak a Székelyudvarhelyi FC és a Viitorul Curița találkozójára a 3. Liga 5-ös csoportjának alsóházában. Volt mit törlesszenek a hazaiak a vendégeknek, hiszen az alapszakasz hajrájában épp a Bákó megyeiek otthonában kaptak ki, és az a vereség végül a felsőházi rájátszásba került.
Azt, hogy a fiúk mindhárom pontot otthon akarják tartani, már a második percben jelezte Lázár, akinek távoli lövése a kapufát érintve hagyta el a játékteret. Az SZFC uralta a meccset, ám hiába birtokolta többet a labdát, a nagyon jól tömörülő vendég védelmet nem tudta megbontani, így egyik kapu sem forgott veszélyben. Egészen a játékrész hajrájáig, ekkor Antal szabadrúgásból kevéssel tekert mellé, majd Simó lövését a kapus nagyot nyújtózva a kapufára tolta.
A második félidőben is a hazaiak uralták a játékot, ám fölényük meddő volt, és a szerzett labdákból a vendégek kétszer is óriási helyzetet alakítottak ki, szerencsére a Kovács által irányított védelem mindkét esetben felszabadított. Az áttörés a mérkőzés végén jött, az SZFC szabadrúgáshoz jutott a curițai tizenhatos jobb csücskénél, Gavîrliță pedig mesterien tekert a jobb felsőbe.
Ez a gól egyben a győzelmet is jelentette, az udvarhelyi együttes pedig hat fordulóval az alsóház vége előtt 15 ponttal vezet a második helyezett Curița előtt.
Kiszállás következik, jövő szombaton az utolsó előtt Tatrangi Ciucaș vendége lesz.
2024. 04. 19. 17:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Viitorul Curița Viitorul Curița | 1-0 |
2024. 04. 20. 17:00 | Brassói SR Municipal Brassói SR | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 2-2 |
2024. 04. 20. 17:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 0-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 4 | 3 | 0 | 1 | 7-4 | 38 |
2 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 4 | 3 | 0 | 1 | 5-3 | 25 |
3 | Viitorul Curița Viitorul Curița | 4 | 2 | 1 | 1 | 7-4 | 23 |
4 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 4 | 1 | 1 | 2 | 5-4 | 23 |
5 | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 4 | 0 | 1 | 3 | 2-9 | 14 |
6 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 4 | 0 | 3 | 1 | 7-9 | 10 |
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!