A meccs elején a jobb oldalon több ígéretes támadást vezethetett az FK, ám a jól tömörülő vendégvédelem rendre blokkolt, majd fel is szabadította a kapuja előterét. A sokadik próbálkozás a 17. percben gyümölcsözővé vált, ezúttal is Jebari volt az előkészítő, tökéletesen ívelt a két középhátvéd közé, ahonnan Jelena bólintott a hálóba (1–0).
A csatár gólszerzés közben megsérült, ápolásra szorult, de szerencsére tudta folytatni a meccset. Sellenberktől először a csíkiak korábbi játékosa, Raul Palmeș veszélyeztetett, de fejese jócskán mellé szállt.
A népes és hangos szurkolótábor által előretolt hazaiak fél óra játékot követően megduplázták előnyüket,
Anderson fejelt vissza egy labdát, Bakos pedig jó helyről fordult rá és a hálóba bombázott (2–0).
Az alapszakasz-győztes Sellenberkre nem lehetett ráismerni, elemi hibákat vétett, a középpályája átjáróház volt, olcsó szimulálásokkal próbált büntetőhöz jutni. A játékrész utolsó perceiben azért beszorította házigazdáját, de nem volt veszélyes Gyenge kapujára.
A szünetet követően is a házigazda akarta érvényesült a pályán, Jebari pedig hatalmas keresztlécet lőtt, majd alig tévesztett célt. A 66. percre a vendégek vezetőedzője, Claudiu Niculescu minden cseréjét kihasználta, majd veszélyes szabadrúgáshoz jutott Balogh kezezése miatt a 16-os vonaláról, Panos, a korábbi FK-középpályás a sorfalba lőtt.
Az első igazán nagy vendéghelyzetet a 70. percben lehetett feljegyezni, amikor egy szép egyérintős támadás végén Deac került ziccerbe, de Gyenge lábbal védett. Ezzel el is lőtte puskaporát a Sellenberk, a hazaiak pedig akár még növelhették volna előnyüket, ám nem erőltették a támadásokat.
A csíkiak behúzták a mérkőzést és két helyet előrelépve feljöttek a negyedik pozícióba, ami a jelenlegi sorrendben egyenes ági feljutást jelent a Szuperligába.
Sellenberk ezzel a vereséggel elveszítette az első helyet, az élre a Mioveni-t legyőző Slobozia állt.
A mérkőzést követően a két csapat vezetőedzőjét és az első gól szerzőjét is megkérdeztük.
Az FK vasárnap játszik ismét, nagyon nehéz kiszállás vár Ilyés Róbert vezetőedző együttesére, az éllovashoz látogatnak.
2024. 04. 01. 17:30 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Sellenberki SK Sellenberk | 2-0 |
2024. 03. 28. 19:00 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | Gloria Buzău Gloria | 1-1 |
2024. 03. 30. 11:00 | Unirea Slobozia Slobozia | CS Mioveni Mioveni | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Unirea Slobozia Slobozia | 1 | 1 | 0 | 0 | 1-0 | 43 |
2 | Sellenberki SK Sellenberk | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-2 | 42 |
3 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 38 |
4 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 35 |
5 | Gloria Buzău Gloria | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 35 |
6 | CS Mioveni Mioveni | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-1 | 33 |
Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.
Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!