A Kolozsvári CFR után a Kolozsvári U-BT együttese sem járt sikerrel a Bajnokok Ligája selejtezőjében, de míg labdarúgásban a BL a legrangosabb sorozatnak számít, addig kosárlabdában a nemzetközi szövetség által 2016-ban életre hívott BCL az Euroliga és az Eurokupa után csak a harmadik számú kontinentális kupa.
A Kosárlabda Bajnokok Ligájában összesen 32 csapat szerepelhet a csoportkörben, ám 16 együttesnek selejtezőt kellett játszania a főtáblára kerülésért. A kolozsváriak Bulgáriába utaztak, a botevgradi torna C-csoportjában a boszniai KK Igokea, a svájci Fribourg Olympic és a portugál Sporting CP kapott még helyet a sorsoláson.
A továbbjutásról egymeccses párharcok döntöttek, az U-BT pedig az Igokeával mérkőzött a selejtező elődöntőjében.
A kedd esti volt a 2020–2021-es idény első olyan tétmérkőzése, amelyen romániai kosárlabdacsapat játékosai léptek parkettre.
Mihai Silvășan és Dusko Vujosevic tanítványai már az első negyedben tízpontos hátrányba kerültek, s bár a második tíz percet közelebb zárkózott az U, a délszláv ellenfél 38:31-re vezetett a szünetben. A harmadik játékrészben tovább nőtt a különbség, aztán a záró felvonásra összekapta magát az erdélyi csapat, de későn, az Igokea végül 82:75-re győzött.
A kolozsváriak egyszer sem vezettek a mérkőzésen, a vereséggel pedig befejeződött számukra az európai kupaszereplés, mivel a FIBA Európa Kupában nem kívántak indulni.
A Kolozsvári U-BT BL-selejtezője a VSK Csíkszereda Román Kupa-szereplését is befolyásolta. Ha a román bajnokság legutóbbi szezonjának berekesztésekor listavezető kolozsváriak főtáblára jutottak volna a Bajnokok Ligájában, ezzel a kupa négyes döntőjét is kipipálták volna. Ebben az esetben az első körben VSK vette volna át az U helyét az A-csoportban, így viszont sorsolással kapnak ellenfeleket a csíkiak. A férfi Román Kupában három csoportra (két négyesre és egy ötösre) osztják a benevezett 13 együttest.
A hazai versenysorozatok lebonyolításáról itt írtunk.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!