Kedden este lépett pályára Lyon városában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely 94–77-es vereséget szenvedett el és ezzel a hetedik helyen végzett az A csoportban, véget ért számukra az idei kiírásban a nemzetközi kupaszereplés. A csapat kiválóan teljesített a sorozatban, azonban mégsem lehet felhőtlen az örömük, ugyanis az utolsó mérkőzést követően komoly vádakkal illették a csapat vezetőedzőjét, Zoran Mikest.
A francia csapat játékosa, Gabby Williams a találkozót követően az X-en (Twitteren) tette közzé, hogy a lefújás után a Sepsi-SIC trénere megütötte a fenekét. Gabby arra kérte az edzőt, hogy maradjon távol tőle és ne érjen hozzá, mire az asszisztensei kiabálni kezdtek vele – állítja a 27 éves amerikai kosárlabdázó.
A tweetet nem sokkal később törölte, majd egy kommentben annyit írt, hogy nem szeretne belekeveredni az ügybe, a francia csapat mögötte áll és támogatja őt.
Az esetet ugyanis továbbították a FIBA (Nemzetközi Kosárlabda-szövetség) irányába, amely azonnal reagált és vizsgálatot indított el.
A két fél összecsapásán éppen Gabby Williams-t választották a legjobbnak. Az esettel kapcsolatban megkerestük a Sepsi-SIC együttesét.
„Hamarosan hivatalos közleményt fogunk kiadni az üggyel kapcsolatban. Zoran Mikes 10 éve csapatunk vezetőedzője, nagyon jól ismerjük, kiállunk mellette.
– mondta Rusz István ügyvezető igazgató.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!