A sajtótájékoztatón jelen volt a klub elnöke, Ambrus József, Rusz István ügyvezető igazgató, Zoran Mikes vezetőedző, valamint Pásztor István, a szakosztály menedzsere.
A Lyon elleni utolsó Euroliga mérkőzést követően a franciák egyik játékosa obszcén viselkedéssel vádolta a Sepsi-SIC edzőjét, ezzel kapcsolatban vizsgálatot indított a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA).
Végül a háromszéki együttest 2000 euróra büntették, mivel úgy vélték, hogy Zoran Mikes megsértette a belső szabályzat egyik cikkelyét. Az ítélet szerint a tréner elfogadhatatlan magatartást tanúsított az ellenfél játékosával szemben.
– mondta el az üggyel kapcsolatban a Sepsi-SIC vezetőedzője.
A bosnyák szakember ezt követően hozzátette, hogy nagyon nehezen teltek az elmúlt napok számára, a közösségi médiában rengeteg cikk és videó megjelent vele kapcsolatban, amelyben őt gyalázták anélkül, hogy tudták volna az igazságot. Abban bízik, hogy ezzel lezárul az ügy és megnyugodhat ő és a családja is.
A büntetés kapcsán Rusz István elmondta, hogy az együttes kifizeti a büntetést és minden megy tovább úgy, mint az incidenst megelőzően. „A kiírás előtt minden együttes be kell fizessen 10000 euró garanciapénzt, ezt mi is megtettük. A ránk kiszabott összeget ebből fogják levonni” – mondta el a sajtótájékoztatón az ügyvezető igazgató.
A folytatásban szó esett a Konstancai CSM csapatáról, amely a bajnokságban idén kiválóan szerepel. Kiderült, hogy a tengerpartiak jogtalanul igazoltak külföldi játékosokat, merthogy ezt megtiltotta egy specifikus belső rendszabályzat: tavaly az U13-as és U14-es kiírásban nem szerepeltetett ifjúsági csapatot.
„Mi csak azt szeretnénk, hogy a szövetség igazságos döntést hozzon. A konstancaiak az összes mérkőzésüket el kellene bukják 20–0-ra és igazából ki kellene zárni őket.
– hangsúlyozta Rusz István.
Továbbá elmondta, hogy létezik egy törvény, amiben pontosan megfogalmazták a sportcsarnokok működési feltételeit, ebben pedig az áll, hogy bármilyen nemzetközi, nemzeti, vagy éppen ifjúsági verseny előnyt élvez mindenféle kulturális vagy bérelt rendezvénnyel szemben.
A Román Kupa megrendezéséért a Sepsi-SIC és a Konstancai CSM egyaránt leadta a szükséges papírokat, végül pedig licitre bocsátották a rendezés jogát, amit végül a tengerpartiak nyertek. Igen ám, viszont itt tíznapon belül ki kellett volna fizetniük az összeget, a háromszéki klub pedig kiderítette, hogy négy napos késéssel tették meg ezt, ami ismét törvénybe ütközik.
– fejtette ki az együttes ügyvezető igazgatója.
Kiemelte, hogy folyamatosan próbálják elérni a román szövetséget Zoom-meeting, telefonhívás vagy levél formájában, viszont semmire nem kapnak választ. „Vannak lehetőségeink, hogy magasabb szintekre evezzünk és bepereljük a szövetséget a konstancai csapattal karöltve, viszont szeretnénk előbb választ kapni tőlük, hogy tudjuk hogyan állunk.
– zárta a sajtótájékoztatót Rusz István.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!