Hatalmas botrány tört ki a LDLC ASVEL Feminin–Sepsi-SIC női kosárlabda Euroliga mérkőzését követően, miután a franciák egyik játékosa a közösségi médiában megvádolta a háromszékiek vezetőedzőjét, állítása szerint Zoran Mikes fenéken ütötte őt.
Az ügy kapcsán megszólalt a sepsiszentgyörgyi együttes is:
„Teljes mértékben kiállunk mellette és mivel egy olyan esetről van szó, amelynek szemtanúja volt a csapatunk stábja, padon ülő játékosai, köztük az edző 17 éves lánya, illetve csapatunk közvetlen háta mögött elhelyezkedő tíz lelkes szurkolója.
Megdöbbenve értesültünk a sajtóban megjelent vádakról, miszerint olyan jelzőkkel illeti vezetőedzőnket, amely több, mint felháborító, besározva a nevét, ezáltal klubunkét is” – áll a Sepsi-SIC közleményében.
A publikált szövegben arra is felhívják a figyelmet, hogy az amerikai kosárlabdázó által közzétett tweet eltér a valóságtól, mivel két teljesen más esetet vont össze.
A Sepsi-SIC videókkal támasztja alá Zoran Mikes ártatlanságát, és száz százalékban kiállnak amellett, hogy a bosnyák edző nem létesített semmilyen fajta kontaktot a játékossal az említett esetnél.
A teljes közlemény ide kattintva olvasható.
Az együttes abban bízik, hogy a FIBA (Nemzetközi Kosárlabda-szövetség) mielőbb kielemzi az ügyet és tisztázódik a helyzet.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!