HIRDETÉS

Múltról, jelenről és jövőről Leo Gudassal, a Csíkszeredai Sportklub edzőjével

Leo Gudas második idénye dolgozik Csíkszeredában. Keményen beleállnak a kedden kezdődő döntőbe
Fotó: Gecse Noémi

2018. március 27., 15:48

Lassan másfél éve, hogy a cseh Leo Gudas tölti be a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzői tisztségét. Irányítása alatt nagyon sokat fejlődött a csapat: begyűjtött egy Román Kupát, bronzérmes lett az Erste Ligában és most a román bajnoki címet szerezné meg. Kedden meg is teheti az első lépést ennek érdekében, az egyik fél négy nyert mérkőzéséig tartó párharcban először hazai pályán fogadja a Brassói Coronát. A találkozó előtt a szakemberrel a múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk. Az interjút kolléganőnk szlovák nyelven készítette.

2018. március 27., 15:48

– Amikor az előző idényben átvette a csíki csapat irányítását, úgy tűnt, hogy nem lát semmi reményt. Többnyire szótlanul állt a pad mellett. Ebben a szezonban azonban minden meccsen égett a tűztől. Szüntelenül osztotta az utasításokat, hevesen vitatkozott a játékvezetőkkel, együtt lélegzett a csapattal…

– Egészen más volt a helyzet akkor. Idény közben érkeztem, kész keret fogadott, a Mol Liga (a jelenlegi Erste Liga) rájátszására már esélyünk sem volt. Eleinte inkább figyeltem, meg kellett ismernem a csapatot minden szempontból. Keményen kellett dolgoznunk, hogy felmutassunk valamit a román bajnokságban. Sikerült bejutni a döntőbe, de vesztettünk. Mégis látszott, hogy nem volt eredménytelen a munka.

HIRDETÉS

– Kemény, de jó idényen van túl a Sportklub az Erste Ligában. Miként értékeli ezt az idényt?

– Rosszul kezdtünk, több mérkőzést is elbuktunk. De a kemény munka eredménye a mind jobb és jobb játékban nyilvánult meg. Látszott a csapaton, hogy sokat dolgozunk, és úgy érzem, sokat javítottunk a játékon. Idegenben is jobb teljesítményt nyújtottunk, mint egy évvel korábban. A srácok egyre hatékonyabb hokit tudtak mutatni.

Leo Gudasról

Karrierje során csehszlovák, majd a cseh, később a finn, a német és a svájci első osztályban is játszott. Ezalatt hátvédként alapembere volt a csehszlovák, később pedig a cseh válogatottnak. Számos nemzetközi tornán képviselte hazáját, az U20-as csapat tagjaként egy ezüstöt, felnőttként négy bronzérmet szerzett világbajnokságokon, ezek mellett olimpiai bronzérme is van. 

– Hogyan látja, mire volna szüksége a csapatnak?

– Mindig van, amit fejleszteni egy csapaton. Az edzők mindig elégedetlenek, mindig jobb és jobb játékosokat akarnak látni a jégen. Többre lennének képesek, úgyhogy van, amin dolgoznunk.

– Hátravan még a román bajnokság döntője, milyen reményekkel vágnak neki a további küzdelmeknek?

– Az elődöntő alatt azzal mentünk ki a jégre, hogy nyerni fogunk, és azonnal a döntőre koncentrálunk. Most már ott is vagyunk, a Brassó az ellenfél. Nekünk jobban sikerült az Erste Liga rájátszása, végig jó meccseket játszottunk. Keményen beleállunk ebbe is.  

Karrierje során csehszlovák, majd a cseh, később a finn, a német és a svájci első osztályban is játszott •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Karrierje során csehszlovák, majd a cseh, később a finn, a német és a svájci első osztályban is játszott
Fotó: Gecse Noémi

– Mit gondol, milyen lépésekre volna szükség a romániai jégkorongban, hogy magasabb szintre juthasson mind klub-, mind pedig válogatott szinten?

– Rengeteg dolgon lehet javítani. Csehországban is volt egy bizonyos szintű hanyatlás, akárcsak Szlovákiában. De mind többen kezdtek el keményen dolgozni azon, hogy jó irányba forduljanak a dolgok. Mindennek az alapja az utánpótlás fejlesztése. A fiatalokra kell helyezni a hangsúlyt. Közben javítani kell minden olyan feltételen, amire egy csapatnak szüksége lehet.

– Ön az alberville-i téli olimpián (1992) bronzérmet szerzett a csehszlovák válogatottal. Olyan világhírű játékosokkal játszhatott akkor együtt, mint Jiri Slegr és Robert Lang. A csehszlovák válogatott volt az egyedüli, amely képes volt legyőzni a torna végén az aranyérmet megszerző, a volt szovjet tagköztársaságok csapatát, melyben Nyikolaj Habibulin, Darius Kasparaitis, Vjacseszlav Bikov, Alekszej Kovaljov, Szergej Zubov stb. villogtak. Milyen érzés utólag visszagondolni arra a mérkőzésre?

– Az olimpián nagyon jó játékosok ellen kellett bizonyítanunk. Kanada és Svédország is nagyon erős volt. Ott volt például Peter Forsberg a hírhedt kapura támadásaival. Az oroszok ellen minden mérkőzés rangadó, kemény pontokért játszottunk. Számomra érzelmi okokból is sokat jelentett ellenük játszani, mindenképpen győzni akartam.

2003-ban hagyta abba profi játékosként a jégkorongozást. Azóta edzőként tevékenykedik •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

2003-ban hagyta abba profi játékosként a jégkorongozást. Azóta edzőként tevékenykedik
Fotó: Gecse Noémi

– Ott volt a csehszlovák, majd a cseh válogatott aranykorszakának újabb hajnalán. Tagja volt annak a generációnak, amely egy olimpiai bronzérem mellett négy világbajnoki bronzérmet szerzett még. Néhány éven belül a válogatott már stabilan szállította az aranyérmeket. Mi kellett ahhoz, hogy még nagyobbat lépjen előre a cseh jégkorong? Ivan Hlinka?

– Hlinka kitűnő ember volt. Szerencsés vagyok, hogy játszhattam ellene, majd edzőm volt a válogatottban. A mi generációnk négy bronzérmet szerzett a vébéken, ebből kétszer szerencsétlenül estünk el a döntőbe jutástól. Előbb a finnek, majd a svédek jutottak túl rajtunk szerencsével. Pedig, ha akkor bekerülünk a döntőbe, biztos vagyok benne, hogy elhozzuk az aranyérmet. A következő generációnak már minden összejött, ők lettek az aranygeneráció.

– A Gudas nagy név a nemzetközi hokiban, hiszen nemcsak ön, hanem a fia, Radko is válogatott játékos. Lesz még utánpótlás a családban?
– Az unokám még csak egyéves. Nem tudjuk még, hogy fog-e hokizni. Majd meglátjuk.

Radko Gudas

Édesapjához hasonlóan hátvédposzton játszik. A korosztályos válogatottakban stabil helyet harcolt ki magának, felnőttként is számos tornán képviselte a cseh színeket. Jelenleg az NHL-ben szereplő Philadelphia Flyers kőkemény játékosa.

Smid Kitti

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Simó bombagólokat lőtt, a végjátékban a szerencse is az SZFC mellé állt

Megfordította az állást a Székelyudvarhelyi FC idegenben, a harmadikot nem tudta rápakolni, a végjátékban pedig a CSM Vaslui megszerezhette volna a győzelmet.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában

Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.

Krónika

Dübörgő járművek az erdő csendjében. Illegális és több szempontból veszélyes, mégis sokan terepjáróznak a természetben

Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.

Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Ez is érdekelheti

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

Fölényesen győzte le az új fővárosi csapatot a GYHK

Magabiztos győzelemmel kezdte az új idényt a címvédő Gyergyói Hoki Klub, pénteken este hazai közönség előtt 7–1-re nyert a Bukaresti Red Hawks ellen a romániai jégkorongbajnokság nyitónapján.

Átgázolt bukaresti ellenfelén a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.

Majoross Gergely: felelősség a határon túli szurkolókhoz is tartozni

Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya az U25-ös csapattal a Rusty Kupán elért győzelem után kiemelte: a fiatalok nemcsak szakmailag léptek előre, hanem megtapasztalták, milyen felelősség a határon túli szurkolókhoz tartozni.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!