Múltról, jelenről és jövőről Leo Gudassal, a Csíkszeredai Sportklub edzőjével
– Amikor az előző idényben átvette a csíki csapat irányítását, úgy tűnt, hogy nem lát semmi reményt. Többnyire szótlanul állt a pad mellett. Ebben a szezonban azonban minden meccsen égett a tűztől. Szüntelenül osztotta az utasításokat, hevesen vitatkozott a játékvezetőkkel, együtt lélegzett a csapattal…
– Egészen más volt a helyzet akkor. Idény közben érkeztem, kész keret fogadott, a Mol Liga (a jelenlegi Erste Liga) rájátszására már esélyünk sem volt. Eleinte inkább figyeltem, meg kellett ismernem a csapatot minden szempontból. Keményen kellett dolgoznunk, hogy felmutassunk valamit a román bajnokságban. Sikerült bejutni a döntőbe, de vesztettünk. Mégis látszott, hogy nem volt eredménytelen a munka.
– Kemény, de jó idényen van túl a Sportklub az Erste Ligában. Miként értékeli ezt az idényt?
– Rosszul kezdtünk, több mérkőzést is elbuktunk. De a kemény munka eredménye a mind jobb és jobb játékban nyilvánult meg. Látszott a csapaton, hogy sokat dolgozunk, és úgy érzem, sokat javítottunk a játékon. Idegenben is jobb teljesítményt nyújtottunk, mint egy évvel korábban. A srácok egyre hatékonyabb hokit tudtak mutatni.
Karrierje során csehszlovák, majd a cseh, később a finn, a német és a svájci első osztályban is játszott. Ezalatt hátvédként alapembere volt a csehszlovák, később pedig a cseh válogatottnak. Számos nemzetközi tornán képviselte hazáját, az U20-as csapat tagjaként egy ezüstöt, felnőttként négy bronzérmet szerzett világbajnokságokon, ezek mellett olimpiai bronzérme is van.
– Hogyan látja, mire volna szüksége a csapatnak?
– Mindig van, amit fejleszteni egy csapaton. Az edzők mindig elégedetlenek, mindig jobb és jobb játékosokat akarnak látni a jégen. Többre lennének képesek, úgyhogy van, amin dolgoznunk.
– Hátravan még a román bajnokság döntője, milyen reményekkel vágnak neki a további küzdelmeknek?
– Az elődöntő alatt azzal mentünk ki a jégre, hogy nyerni fogunk, és azonnal a döntőre koncentrálunk. Most már ott is vagyunk, a Brassó az ellenfél. Nekünk jobban sikerült az Erste Liga rájátszása, végig jó meccseket játszottunk. Keményen beleállunk ebbe is.
– Mit gondol, milyen lépésekre volna szükség a romániai jégkorongban, hogy magasabb szintre juthasson mind klub-, mind pedig válogatott szinten?
– Rengeteg dolgon lehet javítani. Csehországban is volt egy bizonyos szintű hanyatlás, akárcsak Szlovákiában. De mind többen kezdtek el keményen dolgozni azon, hogy jó irányba forduljanak a dolgok. Mindennek az alapja az utánpótlás fejlesztése. A fiatalokra kell helyezni a hangsúlyt. Közben javítani kell minden olyan feltételen, amire egy csapatnak szüksége lehet.
– Ön az alberville-i téli olimpián (1992) bronzérmet szerzett a csehszlovák válogatottal. Olyan világhírű játékosokkal játszhatott akkor együtt, mint Jiri Slegr és Robert Lang. A csehszlovák válogatott volt az egyedüli, amely képes volt legyőzni a torna végén az aranyérmet megszerző, a volt szovjet tagköztársaságok csapatát, melyben Nyikolaj Habibulin, Darius Kasparaitis, Vjacseszlav Bikov, Alekszej Kovaljov, Szergej Zubov stb. villogtak. Milyen érzés utólag visszagondolni arra a mérkőzésre?
– Az olimpián nagyon jó játékosok ellen kellett bizonyítanunk. Kanada és Svédország is nagyon erős volt. Ott volt például Peter Forsberg a hírhedt kapura támadásaival. Az oroszok ellen minden mérkőzés rangadó, kemény pontokért játszottunk. Számomra érzelmi okokból is sokat jelentett ellenük játszani, mindenképpen győzni akartam.
– Ott volt a csehszlovák, majd a cseh válogatott aranykorszakának újabb hajnalán. Tagja volt annak a generációnak, amely egy olimpiai bronzérem mellett négy világbajnoki bronzérmet szerzett még. Néhány éven belül a válogatott már stabilan szállította az aranyérmeket. Mi kellett ahhoz, hogy még nagyobbat lépjen előre a cseh jégkorong? Ivan Hlinka?
– Hlinka kitűnő ember volt. Szerencsés vagyok, hogy játszhattam ellene, majd edzőm volt a válogatottban. A mi generációnk négy bronzérmet szerzett a vébéken, ebből kétszer szerencsétlenül estünk el a döntőbe jutástól. Előbb a finnek, majd a svédek jutottak túl rajtunk szerencsével. Pedig, ha akkor bekerülünk a döntőbe, biztos vagyok benne, hogy elhozzuk az aranyérmet. A következő generációnak már minden összejött, ők lettek az aranygeneráció.
– A Gudas nagy név a nemzetközi hokiban, hiszen nemcsak ön, hanem a fia, Radko is válogatott játékos. Lesz még utánpótlás a családban?
– Az unokám még csak egyéves. Nem tudjuk még, hogy fog-e hokizni. Majd meglátjuk.
Édesapjához hasonlóan hátvédposzton játszik. A korosztályos válogatottakban stabil helyet harcolt ki magának, felnőttként is számos tornán képviselte a cseh színeket. Jelenleg az NHL-ben szereplő Philadelphia Flyers kőkemény játékosa.
Smid Kitti
FK Csíkszereda–Bukaresti Dinamo – a történelmi meccs élő szöveges közvetítése
Hétfőn késő este játssza első élvonalbeli mérkőzését az FK Csíkszereda, 21.30-kor a városi stadionban a Bukaresti Dinamo lesz az ellenfél. Kövesse velünk közösen a történelmi találkozó felvezetését.
Álomszerű kezdés után kihúzta a döntetlent az FK Csíkszereda
Döntetlennel zárta története első élvonalbeli mérkőzését az FK Csíkszereda. Hazai pályán hamar kétgólos előnyre tett szert, végül azonban szenvednie kellett az egy pontért a Bukaresti Dinamo ellen.
Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Kiskorúak elektromos rollerrel elszenvedett balesetéért a szülők ellen indítanak bűnvádi eljárást, figyelmeztet a rendőrség
Országszerte egyre több kiskorú szenved balesetet elektromos rollerrel. Szatmár megyében az elmúlt hétvégén három 10 és 12 év közötti gyereket kellett sérülésekkel kórházba szállítani.
Román nyelvűre cserélték két bánsági település kétnyelvű helységnévtábláját, panaszt nyújtottak be miatta
Kizárólag román nyelvűre cserélték két Temes megyei település, Magyarszentmárton és Szerbszentmárton eddig kétnyelvű helységnévtábláját.
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
