Hirdetés

Megszórta a sereghajtót a Székelyudvarhelyi FC

Balogh Szilárd duplázott a bákói együttes ellen
Fotó: László Ildikó

2025. november 07., 16:35

Zsinórban harmadik győzelmét aratta a labdarúgó 3. Ligában a Székelyudvarhelyi FC, az alapszakasz visszavágóinak első fordulójában, pénteken délután a sereghajtó Bákói FC II. otthonában hozta a kötelezőt.

2025. november 07., 16:35

A fiatal hazai csapat jól megszervezte a védelmét, sokáig megnehezítette az udvarhelyiek dolgát, akik az első játékrész hajrájáig nem találták a rést a pajzson. A 43. percben aztán megtört a jég: Jakab pontos beadását Simó bólintotta a hálóba, vezetéshez juttatva a vendégeket.

A szünet után viszont hidegzuhany érte az SZFC-t, a hazaiak gyorsan egyenlítettek. A gól nem törte meg az udvarhelyiek lendületét: tíz perccel később Kárándi lépett ki remekül a védők közül, és higgadtan fejezte be az akciót.

Hirdetés

Innen már egyértelműen a Demény Norbert által irányított csapat diktálta a tempót.

A 77. percben Balogh harcolt ki tizenegyest, próbálkozását ugyan védte a hazai kapus, de a kipattanót már a hálóba zúdította. Néhány perccel később Bálint nagyszerű indítása után ismét Balogh volt a befejező, aki a kapust is kicselezve állította be a 4–1-es állást. A hajrában a bákóiak szabadrúgásból még szépítettek, de ez már csak kozmetikázásra volt elég.

Az SZFC magabiztos játékkal megérdemelten vitte el a három pontot.

A csapat ezzel zsinórban harmadszor győzött, jövő pénteken pedig hazai pályán, a CSM Vaslui ellen folytathatja remek sorozatát.

Labdarúgó 3. Liga, 1-es csoport, 12. forduló:
Bákói FC II.–Székelyudvarhelyi FC 2–4 (0–1).
Az SZFC gólszerzői: Simó (43.), Kárándi (56.), Balogh (77., 81.).
SZFC: Lukács – Kárándi, Savin, Gergely (Szőke, 84.), Kovács (Bujdosó, 62.), Bálint, Lázár, Kálmán (Colceriu, 84.), Jakab (Trombitás, 77.), Simó (Sebestyén, 84.), Balogh. Vezetőedző: Demény Norbert.

3. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 1-es csoport, 12. forduló

3. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 1-es csoport

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyimesközéplokról a magyar női felnőtt futballválogatottba

Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.

Hiába a székely játékosok góljai, újra kikapott a magyaroktól a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.

Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

`
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ez is érdekelheti

Három góllal elhúzott, mégis izgulnia kellett a győzelemért a Kézdivásárhelyi SE-nek

A győzelemre éhesen futballozó Kézdivásárhelyi SE céltudatosan nyerte az év utolsó meccsét a vendég Unirea Braniștea ellen a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, és remek őszi menetelésének hála a 2-es csoport második helyéről várja a tavaszi folytatást.

Pont nélkül térnek haza a moldvai kiszállásról a gyergyói labdarúgók

Nem termett babér Vaslui-ban a Gyergyószentmiklósi VSK-nak, a házigazda 2–0-ra nyert a labdarúgó 3. Liga idei utolsó fordulójában. A gyergyóiak az utolsó előtti helyen zárják az évet.

A felsőházhoz közel zárta az évet a Székelyudvarhelyi FC

Nehéz talajú pályán aratott fontos győzelmet a Székelyudvarhelyi FC: pénteken Kálmán Szilárd szabadrúgásgólja döntött a Bákói Aerostar ellen, így Demény Norbert csapata a felsőházi helyek közelében tölti a téli szünetet.

A Sepsi OSK II. letarolta Brăilát a 3. Liga idei utolsó fordulójában

A Sepsi OSK II. gyakorlatilag egy félidő alatt lerendezte a Dacia Unirea Brăila elleni idegenbeli mérkőzését a harmadosztályos labdarúgó-bajnokságban, a piros-fehérek magabiztos győzelemmel tettek pontot a felemásra sikerült őszi szezonjukra.

Idegenben kapitulált a Kézdivásárhelyi SE, marad a második helyen

Súlyos vereséget szenvedett idegenben a Kézdivásárhelyi SE a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának rangadóján, a házigazda Sporting Liești mind a két félidőt 2–0-ra nyerte, így megőrizte vezető helyét a bajnoki tabellán.

Háromgólos előnyről kellett pontot mentsen a VSK Gyergyó

Ismét megviccelte a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjának sereghajtója a Gyergyói VSK-t, hiszen szombaton délután háromgólos hátrányból fordított, a hazaiak óriási energiákat megmozgatva mentettek pontot.

Komoly pofonba szaladt bele a Székelyudvarhelyi FC

Nagyon sokba kerültek az egyéni hibák a Székelyudvarhelyi FC számára, a labdarúgó 3. Liga szombati játéknapján súlyos vereséget szenvedett a Viitorul Onești vendégeként és távol került a felsőháztól.

Ötgólos mérkőzésen nyert a Sepsi OSK II.

Győzelemmel zárta az év utolsó hazai mérkőzését a Sepsi OSK másodcsapata, amely a 3. Liga 16. fordulójában a Petrolul Ploiești II. elleni sikerrel feledtette a múlt heti fiaskót, amikor sima vereséget szenvedett Kézdivásárhelyen.

Lefutballozta szentgyörgyi ellenfelét a pályáról, simán nyert a KSE

A Kézdivásárhelyi SE kategorikus győzelmével zárult a háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga 15. fordulójában, a végig magabiztosan futballozó, látványos gólokat szerző céhes városiak esélyt sem adtak a Sepsi OSK fiatal erőkből álló farmcsapatának.

Az SZFC nyerte az idegek csatáját a gyergyóiak ellen

A Székelyudvarhelyi FC hatalmas küzdelemben győzte le a Gyergyószentmiklósi VSK-t a labdarúgó 3. Liga Hargita megyei rangadóján pénteken, és feljött a felsőházi rájátszást érő negyedik helyre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!