Hirdetés

Felfedjük a Kercsó-titkot

Motiváltan, sikerre éhesen. Kercsó jól érzi magát a Ferencvárosnál.
Fotó: Ilyés Szabolcs

2017. március 31., 14:03

Kercsó Árpádot a magyar jégkorong egyik legjelentősebb szaktekintélyeként tartják számon. A 2008-as, csak „szapporói csodaként” emlegetett divízió 1/A-s csoportdiadallal a magyar jégkorong-válogatott 70 év után feljutott az élvonalba. Bár neki nem jutott ekkor közvetlen szerep, a már-már legendaként tisztelt edzőt az elsők között emlegették, akinek nagy része volt a sikerben. Az akkori keretből nem kevesebb, mint 18 játékos az ő nevelése volt. Nemrég a Ferencváros jégkorong-szakosztályában vállalt szerepet az utánpótlás szakmai igazgatójaként. A gyergyószentmiklósi származású szakemberrel készített interjúnkban többek közt érdeklődtünk pályafutásáról, a magyar és a székelyföldi utánpótlás jelenlegi helyzetéről.

2017. március 31., 14:03

– Hét sikeres esztendő után hagyta ott a székesfehérvári jégkorong-akadémiát, ráadásul annak a Ferencvárosnak a kedvéért, amelyről két éve azt nyilatkozta: „Nem igazolok a Fradiba, mert nem olyanok a körülmények. A Fradi a legmostohább hokicsapat Magyarországon.” Most mégis a zöld-fehéreknél vállalt szerepet utánpótlás-igazgatóként. Ekkorát változott a helyzet?

– Az biztos! Korábban úgy volt a Fradinál, ahogy mondtam. Eddig nem volt egyetlenegy jégpályájuk sem, most nyárára meg lesz egy saját üzemeltetésű. A népligeti sportközpontban pedig felépül egy csodálatos, 2500 férőhelyes csarnok. Az ötezres kézilabdacsarnokot úgy építik, hogyha majd erős lesz a Fradi-hoki, akkor jégpályát tudjanak kialakítani és meccset rendezni. Ez egy csoda! Lesz több pályánk is, és ez nagyon csábító volt. Életem ajándékának tekintem ezt a lehetőséget, mindig szeretett csapatomnál, a Fradinál.

Hirdetés

– A Ferencváros vezetése célként határozta meg, hogy minden szakosztályt megpróbál hazai porondon az élre juttatni vagy legalábbis az élbolyba. Gondolom, hokiban is ez a terv.

– Igen. Hudák Gábor (FTC-jégkorong, szakosztályelnök – a szerk.) elmondása szerint is azt ajánlották neki, hogy ha az életben akar valami olyant csinálni, amire a Fradi név kötelezi, akkor hozza Kercsót a csapathoz (nevet). Beszéltünk, és végül megegyeztünk. Most meg itt vagyok a Fradinál, rendkívül motiváltan, sikerre éhesen.

Kercsó Árpád szerint – is  – minden székely gyerek álma, hogy magyar válogatott legyen •  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Kercsó Árpád szerint – is – minden székely gyerek álma, hogy magyar válogatott legyen
Fotó: Ilyés Szabolcs

– Idézek két címet az átigazolás utáni magyarországi sajtóból: „Legendát igazolt a Ferencváros”, „Legendával erősített a Fradi”. Ha utánaolvasunk, akkor valóban nem tudunk olyan helyszínt megnevezni, ahol ne jöttek volna sikerek a Kercsó-érában. Halljuk hát a Kercsó-titkot vagy legalábbis módszert!

– Mindig kell egy mag. Régen elég volt egy gyerek is, aki után felsorakoztak a többiek. Manapság van 2, 3, 4 is egy csapatban, akik köré építeni tudok. A magot egészítem ki. Aztán fontos a jó meglátásom, a szemem. Észreveszem, hogy kivel érdemes dolgozni. Fanatikus vagyok, csak a munkában hiszek, a sok munkában, s a következetességben. Megkeresem a gyerekek erősségeit és fanatizálni akarom őket. Ha azt mondom, hogy 10 órát eddzen, akkor annyit, és ha hajnalban kell jönnie, akkor hajnalban jöjjön, és ne kedvtelenül. Edzés van, s annak örülni kell. Következetesség, tudatosság! Szakmailag – ki merem jelenteni – megelőztem a koromat. Az edzéseimen iszonyú nagy az intenzitás, a korcsolyázás. A technikai elemeket addig gyakoroljuk, amíg tökéletes nem lesz. Utána jön a csapatjáték, minimum 5 a 3 ellen vagy 5 az 5 ellen, és annyira tudatossá teszem a játékot, mint fénykorában, amilyen a Barcelona futballcsapatának játéka volt, hogy a játékosok behunyt szemmel is tudták, hova kell passzolni. A pályán 2–3 variáció mindig adja magát. Ha jól döntött, akkor taps, mehet tovább a játék. Ha pedig a negyediket választotta, a rossz megoldást, akkor a játék megáll és leszidom őket. Van, amikor szépen, van, amikor nem.  Az a titka az eredményességemnek, hogy teljesen tudatossá tesszük a játékot, „bevéssük” a fejükbe az adott fázisokra a legmegfelelőbb választást. Technikailag pedig, magyar viszonylatban, tökéletes. Ez a lényeg.

Életrajzi adatok
Kercsó Árpád 1949-ben született Gyergyószentmiklóson. A helyi csapatban és a Galaci Dunărea csapatánál játszott 28 éves koráig. Két román bajnoki bronzérmet szerzett. 1977-ben kezdett el edzősködni Gyergyócsomafalván. 1985-ben települt át Magyarországra, először a dunaújvárosi jégkorongot virágoztatta fel, majd többször volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya is. A magyar nemzeti együttes 1998-ban az ő irányításával jutott fel Budapesten a B csoportba. A Fradi előtt az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong-akadémián dolgozott, de korábban a Budapest Starsnál, Zalaegerszegen és a csíkkarcfalvi HC Felcsíknál is tevékenykedett.

– Honnan jött Kercsó Árpádnak ez kiváló edzői, vezetői stílus?

– Ahogy edző lettem, én minden sztárcsapat edzőjéről információkat gyűjtöttem, nyilatkozataikat követtem, meccseket néztem. Az edzők viselkedését, hozzáállását, mindent megfigyeltem. Világbajnokságokat néztem végig. De például sokszor mondtam a játékosaimnak is, hogy olvassák a Nemzeti Sportot, mert ott jó elemzések vannak. Én már gyerekkoromban, amikor mentem haza az iskolából, egyből a Nemzeti Sportot kértem otthon. Ha aznap nem jött, rossz napom volt. Nyitott vagyok mindenre. Bármely világsztár hokistól, ha láttam egy jó fázist, azt azonnal beépítettem a csapatom játékába is, akár a régi szovjet szupercsapat csinálta, akár Jágr (Jaromír Jágr, cseh hokilegenda).

– Utolsó magyar kapitányként korábban irányíthatta Magyarország válogatottját is, szintén nagy sikerekkel kikövezve.

– Amikor a mára már híressé vált korosztály 18 éves lett, C csoportosként mentünk Magyarországgal Bukarestbe. Svájc kivételével mindenkit megvertünk, például Dániát, Franciaországot, Norvégiát. Romániát 8–1-re, másodikak lettünk. Ez a csapat mikor 20 éves lett, junior világbajnokságon megvertük Fehéroroszországot 5–2-re. Azóta hol van Fehéroroszország? Szinte mindig a világelitben! Később az A csoportos világbajnokságon, Ljubljanában irányítottam a válogatottat, ahol saját nevelésű csapattal, hihetetlenül jól játszottunk, és viszonylag eredményesek is voltunk. Később még egyszer a budapesti világbajnokság miatt visszahívtak szövetségi kapitánynak. Romániával kerültünk össze a döntőben, s az első sorunk két gólt kapott, így kettővel elhúztak. A vége szerencsére 3–2 lett ide. Életem egyik nagy élménye volt ez a győzelem. A világbajnokság után a Román Jégkorong-szövetség elnöke nyilatkozta azt, hogy a magyarok azzal csinálták a legnagyobb húzást, hogy engem tettek oda.  

Edzés. Átadja tudását a fiatal tehetségeknek •  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Edzés. Átadja tudását a fiatal tehetségeknek
Fotó: Ilyés Szabolcs

– Magyar válogatott utánpótlás és Kercsó Árpád? Miért nem vállalt eddig ott is szerepet?

– Mert nem hívtak, nem tesznek oda. Már évekkel ezelőtt szerettem volna oda kerülni. Anno megkerestem a szakmai elnököt, és mondtam, szerepet szeretnék vállalni, hogy még sikeresebbek lehessünk. Megígérték, nem hívtak. Amikor a fehérvári akadémián voltam, nem hívtak. Gyakorlatilag engem nem engedtek közel semmilyen korosztályos válogatotthoz. A legutóbbi U20-as világbajnokságon 8 fehérvári akadémiás játékos volt a válogatottban, amiből 7 eleve velem, miattam jött Fehérvárra. Ők teljesen a saját neveléseim. Az U18-as válogatottban, amely tavaly Amerikában turnézott, 12-ből 10 az én nevelésem.

– De az elképzelhető lenne a jövőben, hogy a Ferencváros mellett a magyar korosztályos válogatottaknál is szerepet vállalva, segítse a korosztályos nemzeti csapatokat is a szakmai tudásával?

– Én erre most már igazából nem vágyom. A Fradiban megmutatom, hogy mit lehet elérni, ha megadják a feltételeket s a lehetőséget. Ezért örülök nagyon az új munkahelyemnek. A sok sérelemért most sportszerűen a pályán visszavágok. A Ferencvárosnál szabad kéz van adva, ez volt a feltétel.  Én tudom, mit kell tenni a sikerért, engem számon lehet kérni, én a mércét magasra teszem. Kérjenek is számon! Egészségem legyen, s még egy nagyot dobunk!

– Milyen gyakran jár Székelyföldön?

– Évente kétszer azért még mindig otthon vagyok. Testvérem Gyergyóban él, a fia kosáredző. Van még egy barátom, akikhez szintén el szoktunk menni látogatóba. Én most már nem fogok hazaköltözni Székelyföldre, Dunaújvárosban van az otthonom, ott élek, ott is fogok maradni.

– Mi a véleménye az újonnan alakult Székelyföld Jégkorong Akadémiáról?

– Az akadémiának nagyon örülök, elsősorban a gyerekek miatt, hogy kapnak rendes szerelést, utazhatnak, hokizhatnak és nem csak a csíkszeredaiak, de a karcfalviak, gyergyóiak, s hallottam, hogy most Udvarhelyen is hokiképzés indul, megint. Ez nagyon örvendetes és előremutató a székelyföldi hoki jövőjét illetően.

– A székely hokipalántáknak mi lehet a jövő?

– Minden székely gyerek álma, hogy magyar válogatott legyen, ez nem vitás, ez nem kérdés. De ehhez az kellene, hogy egy magamfajta erős akaratú embert megbízzanak azzal, hogy nézze meg azt a korosztályt, melyből erősíthetik a magyar válogatottat.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Utolsó lett Oslóban a magyar jégkorong-válogatott

Vereséggel fejezte be szereplését a Nemzetek Európai Kupája (NEK) oslói tornáján a magyar férfi jégkorong-válogatott: a nemzeti együttes pénteken késő este 4–1-re kikapott Ausztriától, így a harmadik helyen végzett a viadalon.

Szoros csaták a téli olimpia női jégkorongtornáján

A milánói-cortinai téli olimpia pénteki versenynapján a női jégkorongtornán Svájc a rendes játékidő 3–3-as végeredménye után szétlövésben legyőzte Csehország válogatottját. Egy másik összecsapáson a japánok nyertek a franciák ellen.

Emberhátrányban elfogyott a levegő: norvég fórgólok döntöttek a magyarok ellen

Hiába vezetett kétszer is a magyar férfi jégkorong-válogatott, az emberhátrányos védekezés nem állta a sarat: Norvégia mind az öt gólját fórból szerezte, és hosszabbításban 5–4-re nyert a Nemzetek Európai Kupája oslói tornájának csütörtöki nyitányán.

Legyőzte jobban rangsorolt ellenfelét a romániai hokiválogatott

A februári bajnoki szünetet kihasználva újabb állomásához érkezett a jégkorong Nemzetek Európai Kupája, amelynek brassói csoportjában a romániai felnőtt férfi válogatott csütörtökön este Litvániát fogadta.

Miklós Ervin: új fejezet kezdődik a Háromszéki Ágyúsok történetében

Óriási lehetőség előtt áll a Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata, amely a 2026–2027-es idénytől negyedik erdélyi együttesként csatlakozhat az Erste Ligához. Mit jelent ez a lépés a 2021-ben alakult klub életében – Miklós Ervin klubelnököt kérdeztük.

Varga András: a lányok még a vártnál is jobban teljesítettek, igazi hősök

Megnyerte a dél-afrikai világbajnokság divízió 2/B tornáját az U18-as román női jégkorong-válogatott. Egy kivételével valamennyi mérkőzésén győzött, így egy osztállyal feljebb lépett. A szövetségi kapitány, Varga András értékelt.

Tizenhetedszer nyert jégkorong Magyar Kupát az FTC

A címvédő Ferencváros nyerte a jégkorong Magyar Kupát, miután a vasárnap esti döntőben kétgólos hátrányból fordítva, az 58. percben ütött góllal és egy üres kapus találattal legyőzte a házigazda Hydro Fehérvár AV19-et.

Valchar mesterhármasa aranyat ért, Román Kupa-győztes a Brassói Corona

Nem született meglepetés a jégkorong Román Kupa döntőjében: a Brassói Corona végig kézben tartotta a finálét, és Radim Valchar mesterhármasával 3–0-ra legyőzte a Bukaresti Steauát. A Cenk alattiak rutinos, fegyelmezett játékkal hódították el a trófeát.

Hozta a kötelezőt a kisdöntőben a Gyergyói Hoki Klub

Magabiztos játékkal, 7–1-es győzelemmel szerezte meg a harmadik helyet a Gyergyói Hoki Klub a jégkorong Román Kupa kisdöntőjében.

Romániai hokibravúr: a női ifjúsági válogatott megnyerte a dél-afrikai vébét

Hatgólos győzelemmel biztosította be csoportelsőségét a romániai U18-as női jégkorong-válogatott a divízió 2/B világbajnokságon: Belgium legyőzése után eldőlt, jövőre egy osztállyal feljebb szerepelhet.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!