Hirdetés

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

A hétfői első edzésen az alapemberek többsége, köztük Cosmin Matei csapatkapitány jelen volt
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

2026. június 09., 13:57

Alig egy év másodosztályú kitérő után egyenes ágon jutott vissza az élvonalba a Sepsi OSK, így a történelem során először két székelyföldi együttes szerepel majd a Szuperligában. Az utóbbi hetekben viszonylag csend volt a klub háza táján, egyelőre nem derült ki, milyen változások várhatók a keretben. Diószegi László klubtulajdonos ugyanakkor nemrég hangsúlyozta, hogy pozitívan látja a jövőt, és hamarosan minden fontos fejleményről tájékoztatják a szurkolókat.

Kapcsolódó

A keretet érintő legnagyobb kérdőjel továbbra is Bogdan Ungureanu jövője. A fiatal kapus oroszlánrészt vállalt a feljutásban: 31 bajnoki mérkőzésen védett, ezek közül 15 alkalommal kapott gól nélkül zárt.

A hálóőr kölcsönben szerepelt Sepsiszentgyörgyön, játékjoga továbbra is a Bukaresti Rapidhoz tartozik, ráadásul könnyen elképzelhető, hogy a fővárosi klub a következő idényben már számít rá.

Sigér Dávid újra edzésben, elkezdték a felkészülést a következő idényre •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Sigér Dávid újra edzésben, elkezdték a felkészülést a következő idényre
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A hétfői első edzésen az alapemberek többsége jelen volt. A kerettel készült többek között Cosmin Matei csapatkapitány, a házi gólkirály Ignacio Heras, Denis Haruț, Daniel Vîrtej, Dani Iglesias, Fabio Vianna és Alin Dobrosavlevici is. Ott volt továbbá Sigér Dávid, Gyenge Szilárd, Boris Cmiljanić, Bogdan Oteliță, Mihajlo Neskovic, Robert Silaghi, Nicolae Păun, Bartha Mátyás és Batzula Hunor is.

Gyenge Szilárd is ott volt az első tréningen •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Gyenge Szilárd is ott volt az első tréningen
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Utóbbinak rövidebbre sikerült a nyári pihenője, hiszen a szünetben meghívót kapott a román U18-as válogatottba, amely felkészülési mérkőzéseket játszott Csehország ellen. A fiatal játékos lehetőséget is kapott a bizonyításra a címeres mezben.

Rövid volt a nyári szünet Batzulának, alig tért haza a korosztályos válogatottól, máris edzésben •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Rövid volt a nyári szünet Batzulának, alig tért haza a korosztályos válogatottól, máris edzésben
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Az első tréningen feltűnt Giovani Ghimfuș is, aki januárban kölcsönbe került a Bukaresti Metaloglobushoz. A 20 éves középpályás 12 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban, de csupán négyszer szerepelt a kezdőcsapatban. Kölcsönszerződése június végén lejár, és minden jel arra utal, hogy a Sepsi OSK-val folytatja a felkészülést.

Nistor Ákos ismét a Sepsi OSK-val készül •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Nistor Ákos ismét a Sepsi OSK-val készül
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Szintén a kerettel készült Nistor Ákos, aki az előző idény második felét Magyarországon töltötte. A 21 éves középpályás a Kecskemét játékosaként hat mérkőzésen kapott lehetőséget az NB II-ben. Csapata a harmadik helyen zárta a bajnokságot, így nem sikerült kivívnia a feljutást az élvonalba.

Hirdetés

Továbbra is sok a nyitott kérdés a Sepsi OSK körül, ugyanakkor az már biztosnak tűnik, hogy a felkészülési program része lesz egy külföldi edzőtábor is, amelynek helyszíne várhatóan Ausztria lesz. Egyelőre sem érkezőt, sem távozót nem jelentett be hivatalosan a klub, és a szakmai stáb összetételében sem történt változás.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Harmadszorra is elfogadta a FCSB kispadját Laurențiu Reghecampf

Hivatalosan is bemutatták Laurențiu Reghecampfot a FCSB vezetőedzőjeként. Az 51 éves szakember harmadik alkalommal irányítja a bukaresti csapatot a labdarúgó Szuperligában.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Őszi szünet a Szuperligában: a Dinamo szárnyal, a CFR építkezik, Csíkszeredában kong a vészharang

Szünetel a román élvonal, így itt az idő egy gyors mérlegre. A Dinamo az élen áll, a Rapid és a Craiova tartja a lépést, miközben a CFR-nél az építkezésé a főszerep. Az OSK kellemes meglepetést okoz, Csíkban viszont minden a kiesés rémét vetíti előre.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

A Sepsi OSK lőtávolban a felsőháztól, egyre jobban leszakad az FK Csíkszereda

A Sepsi OSK fájó aradi veresége ellenére mindössze egy pontra van a felsőháztól, az FK Csíkszereda viszont tíz forduló után is nyeretlenül, egyre nehezebb helyzetben kezdte el a bajnoki szünetet.

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Kegyetlenül megbüntette a hibákat a Petrolul, az FK Csíkszereda csak érvénytelenített gólig jutott (videóval)

Bátran kezdett és egy érvénytelenített gólig is eljutott az FK Csíkszereda, a Petrolul azonban a második félidőben két hibát is megbüntetett, és otthon tartotta a három pontot. A piros-feketék tíz forduló után továbbra is nyeretlenek a Szuperligában.

Fel kell kötnie a gatyáját az FK Csíkszeredának a Petrolul ellen

A bajnoki szünet előtti utolsó találkozón a negyedik helyen álló Petrolul Ploiești otthonában lép pályára a sereghajtó FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!