Hirdetés

Több meccset nem vezet már, hazaküldték Kovács Istvánt az Eb-ről

Ennyi volt az Európa-bajnokság Kovács István számára
Fotó: Pinti Attila

A nagykárolyi játékvezető mindössze két mérkőzésen kapott lehetőséget a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon, az UEFA úgy döntött hazaküldi Kovács Istvánt.

2024. július 07., 12:59

Az európai futball egyik legismertebb bírója, Kovács István nagy meglepetésre csupán két találkozón fújta a sípot a viadalon, előbb a csoportkör második fordulójában a Szlovénia–Szerbia (1–1) összecsapáson, majd a továbbjutásról döntő Csehország–Törökország (1–2) párharcon.

Utóbbin vitatható teljesítményt nyújtott, voltak megkérdőjelezhető döntései, ráadásul megdöntötte az egy Eb-mérkőzésen felmutatott legtöbb lap rekordját: 18 sárgát és 2 pirosat osztott ki összesen. Roberto Rosetti, az UEFA játékvezető-felelőse úgy ítélte meg, hogy a nagykárolyi sípmester hagyta kicsúszni a kezéből a mérkőzést, és a csoportkör után hazaküldte – számolt be róla a golazo.ro.

Hirdetés

A viadalt megelőzően Kovács István esélyes volt a finálé vezetésére is, azonban most már hivatalossá vált, hogy több meccsen nem kap lehetőséget, hazaküldte az UEFA.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Az Eb-álomcsapat több mint felét a spanyolok adják

Taroltak a spanyolok a nemzetközi szövetség álomcsapatában, rajtuk kívül csak négy nemzet játékosa fért oda.

A döntővel húzta be az első helyet

Jóval izgalmasabban alakult a Székely Sport Eb-tippversenye, mint a legtöbb meccs, az utolsó meccsen dőlt el a végső győztes kiléte: Becze Márk telitalálattal előzött és tolta harmadik helyre a korábbi éllovas Bálint Annát, a második Váncsa Eszter lett.

Végül győzött a játék. De milyen áron?

Hosszú hetek kínlódása, vergődése után – mármint a fociszerető szurkolók szempontjából – végre pont került az eddigi talán legunalmasabb Európa-bajnokság végére.

Megnyerte hetedik Eb-meccsét is, negyedszer a kontinens legjobbja Spanyolország

Az előnyt megszerezte a döntőben, Anglia kiegyenlített, hogy aztán legyen még egy válasza a spanyoloknak. Összességében megérdemeltek lettek Európa-bajnokok.

Hat gólkirály is lehet a labdarúgó-Eb legvégén

Egyet változtatott az előző tornákhoz képest az UEFA az Európa-bajnokság gólkirályi kiírásban, idén sem a gólpasszok, sem a játékpercek nem döntenek.

A spanyolok győzelmét vetíti előre a Sepsi OSK csapatkapitánya

Vasárnap este kiderül, hogy Spanyolország vagy Anglia emeli magasba a serleget a labdarúgó Európa-bajnokságon. A döntőre a Székely Sport a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kapusát, Niczuly Rolandot kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Francia bíró vezeti az Eb-döntőt

A francia Francois Letexier vezeti a spanyol–angol döntőt vasárnap a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Cserejátékos volt a nyerőember, döntőbe lőtte az angolokat

A végén dőlt el a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntője, Anglia korai hátrányát hamar ledolgozva, a 91. percben szerzett találattal legyőzte Hollandiát, és bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Spanyolország ellen küzd meg a trófea elhódításáért.

Hosszabbításra és angol továbbjutásra számít a rádiós műsorvezető

Szerdán este kiderül, hogy mely együttes lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. A holland–angol párharcra a Székely Sport Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetőjét kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Vezettek a franciák, négy perc alatt fordítottak a spanyolok, beléptek az Eb-döntőbe

Lüktető első félidőt hozott a németországi labdarúgó Eb első elődöntője, három gólt is jegyeztek. A másodikban Franciaország szaladt az egyenlítés után, Spanyolország az első finalista.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!