
„Az első két meccsről nehéz bármit is mondani. Talán az ukránok kicsit esélyesebbek Szlovákia ellen de a szlovákok megverték a belgákat. Tehát szerintem döntetlen lesz, akárcsak a lengyel–osztrák találkozó is. A holland–francia párharcra pedig azért tippeltem Hollandia győzelmét, mert még Robbenék idejében nekik szurkoltam, ők voltak a kedvenceim” – világított rá a Székely Sport felkeresésére Sárpátki Tamás.
A jégkorongozó csatár egyébként ott volt a Magyarország–Svájc Eb-meccsre tartó szurkolói menetben és a mérkőzésen is. Az összecsapásra a belépőt lakodalmi ajándékként kapta Reisz Árontól és Csiki Zoltántól, akikkel együtt szurkoltak a magyaroknak.
„Nagy élmény volt a szurkolói vonulásban részt venni, és a stadionban is nagyszerű volt a hangulat, főleg a magyar gólnál. Sajnos, hogy az eredmény végül nem az lett, amit szerettünk volna, de így is emlékezetes marad számomra ez az Eb-meccs” – mondja a Gyergyói Hoki Klub játékosa.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!