
Rendkívül fontos játéknapot rendeztek szerdán, ugyanis ezen a napon dőlt el a román és a magyar válogatott sorsa. Előbbi kiválóan teljesített a szlovákok ellen, végül csoportelsőként menetelt tovább a nyolcaddöntőbe, ahol – mint utóbb kiderült – Hollandia lesz az ellenfele. Marco Rossi együttese nem volt ilyen könnyű helyzetben, ugyanis a többi mérkőzés végeredménye befolyásolta, hogy ott lehet-e majd az egyenes kieséses szakaszban.
Este Georgia–Portugália párharcot rendeztek, ahol a luzitánok nem szenvedhettek volna vereséget ahhoz, hogy Szoboszlaiék tovább menjenek.
Ennek ellenére egy eladott labdából megindult Kvaratskhelia és már a második percben megszerezte a vezetést hazájának.
A folytatásban hatalmas portugál fölény alakult ki, szinte alig volt az ellenlábasnál a labda, viszont a gól nem jött. Sőt, az első félidőben komoly gólszerzési lehetőséget sem tudott kialakítani Roberto Martínez legénysége.
A fordulást követően nem változott a játék képe, Ronaldo és csapata próbált lyukat találni a grúz védelmen, azonban az kiválóan állta a sarat. Az 57. percben Georgia válogatottja büntetőhöz jutott, amit Mikautadze higgadtan értékesített, ezzel megduplázta csapata előnyét (2–0).
A hajrában nem jött a portugál szépítés, maradt a kétgólos különbség, ez pedig azt eredményezte, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott tovább, nem lesz ott a nyolcaddöntőben.
A másik összecsapáson Csehország és Törökország mérte össze az erejét, a cseheknek csak a győzelem felelt meg ahhoz, hogy ott legyenek az egyenes kieséses szakaszban, míg a törököknek elég volt az egy pont is. A meccsen Kovács István fújta a sípot, aki jócskán belenyúlt a mérkőzésbe, ugyanis a 20. percben Baraknak felmutatta a második sárgát és kiállította.
Csehország 70 percet emberhátrányban játszott, de még így is remekül helytállt, veszélyesebb volt, mint ellenfele, sok helyzetet kialakított, de végül 2–1-es vereséget szenvedett el és így csoportutolsóként kiesett a kontinenstornáról.
A nyolcaddöntőben Portugália Szlovéniával játszik majd, Törökország Ausztriával, míg Georgia a spanyolokat kapta ellenfélnek.
| 2024. 06. 26. 22:00 | Georgia Georgia | Portugália Portugália | 2-0 |
| 2024. 06. 26. 22:00 | Csehország Csehország | Törökország Törökország | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Portugália Portugália | 3 | 2 | 0 | 1 | 5-3 | 6 |
2 | Törökország Törökország | 3 | 2 | 0 | 1 | 5-5 | 6 |
3 | Georgia Georgia | 3 | 1 | 1 | 1 | 4-4 | 4 |
4 | Csehország Csehország | 3 | 0 | 1 | 2 | 3-5 | 1 |

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!