
A csoport rangadóját az olaszok várták kedvezőbb helyzetből, nekik egy döntetlen is elég volt a továbbjutáshoz, míg a horvátok győzelmi kényszerben léptek pályára Lipcsében.
Jobban kezdett a horvát válogatott, próbálta egyből magához ragadni a kezdeményezést, távoli lövéssel veszélyeztetett, Donnarumma nagyot kellett védjen. A címvédő viszont hamar kiegyenlítette a játékot, Retegui kétszer is helyzetbe került, de a befejezése nem volt pontos,
az első félidő legnagyobb lehetőségét azonban Bastoni hagyta ki, akinek fejesét Livakovic hárította.
A szünet után a horvátok irányították a játékot, és egy kezezés után gyorsan büntetőhöz jutottak, Modric lövését azonban Donnarumma kivédte. Csakhogy a horvát csapat visszaszerezte a labdát, egy beadásnál az olasz kapus ismét bravúrral védett,
a kipattanó viszont Modric elé került, aki már nem hibázott és közelről a hálóba lőtt, ezzel előnybe kerültek.
Egyből támadásba lendült az olasz gárda és nagy nyomás alá helyezték az ellenfél kapuját, de nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A horvát játékosok kibírták a rohamokat és már a nyolcaddöntőben érezhették magukat,
ám a nyolc perces hosszabbítás végén az olaszok rést találtak a védelmükön, a csereként beállt Zaccagni nagyszerű labdát kapott és kiegyenlített.
Ezzel a találattal pedig a címvédő szerezte meg a második helyet és harcolta ki a továbbjutást, míg Horvátországnak nagyon kevés esélye maradt, hogy a harmadik pozícióból ott legyen az egyenes kieséses szakaszban.
A másik mérkőzésen a már biztos csoportelső spanyolok tartalékosan álltak fel az albánokkal szemben, akiknek ezzel együtt is bravúrra lett volna szükségük ahhoz, hogy elcsípjék a biztos továbbjutást jelentő második helyet.
A fölényben játszó spanyol együttes már az első negyedórában megszerezte a vezetést Ferran Torres góljával, amely a győzelmet is jelentette,
ugyanis a hátralévő időben hiába volt több kaput eltaláló lövésük az albánoknak, nem tudtak betalálni.
Spanyolország mindhárom meccsét megnyerte és magabiztos játékkal jutott be a legjobb tizenhat közé, míg Albánia számára véget ért a torna.
| 2024. 06. 24. 22:00 | Albánia Albánia | Spanyolország Spanyolország | 0-1 |
| 2024. 06. 24. 22:00 | Horvátország Horvátország | Olaszország Olaszország | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Spanyolország Spanyolország | 3 | 3 | 0 | 0 | 5-0 | 9 |
2 | Olaszország Olaszország | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-3 | 4 |
3 | Horvátország Horvátország | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-6 | 2 |
4 | Albánia Albánia | 3 | 0 | 1 | 2 | 3-5 | 1 |
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
A brazil játékmester Anderson Ceara szépségdíjas találataival az FK Csíkszereda már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd a szünet után hatékonyan védekezett, így mindhárom pontot otthon tartotta az Aradi UTA ellen.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!