
Rendkívül izgalmasan alakul az E csoport, két fordulót követően mind a négy válogatottnak három pont szerepel a neve mellett. Az utolsó játéknapon Szlovákia–Románia, valamint Ukrajna–Belgium párharcot rendeznek.
A román válogatott kiválóan kezdte a kontinensviadalt, meggyőző teljesítménnyel 3–0-ra legyőzte az ukránokat, majd 2–0-s vereséget szenvedett el a belgák ellen, viszont ott is nagyon sokáig meccsben volt.
Edward Iordănescu legénysége felemás mérleget tudhat maga mögött, az elmúlt 10 összecsapásából négyet nyert meg, négy döntetlen és két vereség mellett.
A helyzetkihasználással továbbra is hadilábon áll, ugyanis ezeken a találkozókon mindössze négyszer tudott legalább két gólt lőni.
Ezzel szemben a védelem egészen jól teljesít, mivel hat mérkőzésen is érintetlen maradt a hálója.
Szlovákia valamivel jobb mutatókat produkált az utóbbi időszakban, a legutóbbi 10 meccséből hatot nyert meg, hármat bukott el és egyszer egál lett a vége.
Az utolsó négy mérkőzésüket tekintve háromszor is kapott gól nélkül hagyták el a gyepet.
A két válogatott korábban 11 alkalommal mérte össze az erejét, mindössze egy szlovák siker született, öt román győzelem és öt döntetlen mellett. A párharc legeredményesebb játékosa Gheorghe Hagi, valamint Frantisek Bolcek, mindketten három találatig jutottak.
Az egyetlen vereségüket a trikolórok még 1942-ben szenvedték el aktuális ellenlábasukkal szemben 1–0 arányban.
Előnyös helyzetben van mindkét szövetségi kapitány, ugyanis nincs sem sérült, sem eltiltott játékos a keretben, így akár a legerősebb kezdőcsapatokat is pályára küldhetik.
A többi csoport állását figyelembe véve egy esetleges pontosztozkodás tökéletesen megfelelne mindkét együttesnek, ugyanis a négy-négy ponttal egészen biztosan ott lennének az egyenes kieséses szakaszban.
A mérkőzést szerdán rendezik 19 órától Frankfurtban, a Deutsche Bank Park arénában. Élőben közvetíti a Pro TV televíziós csatorna, valamint a Duna World.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!