
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Kovács István lesz a középbíró a C csoport második fordulójában csütörtökön 16 órától kezdődő találkozón, amelyet a müncheni Allianz Arénában rendeznek.
A csoportkör első játéknapján a két válogatott közül Szlovénia 1–1-es döntetlent játszott Dánia ellen, Szerbia pedig 1–0-ra kikapott Angliától.
Kovács István segítői Vasile Marinescu és Ovidiu Artene partjelzők lesznek, a negyedik hivatalos személy a norvég Espen Eskaas, míg a videóbíró-szobában a holland Pol van Boekel, és honfitársa, Rob Dieperink, illetve a német Marco Fritz tevékenykednek.
A nagykárolyi bíró pályafutása során másodszor vezet mérkőzést az Európa-bajnokságon, először a 2020-as, a koronavírus járvány miatt 2021-ben lebonyolított kontinenstornán kapott lehetőséget a Hollandia–Észak-Macedónia (3–0) meccsen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!