Hirdetés

Kontrollálta a meccset Franciaország, öngól kellett a győzelemükhöz

Mbappé nem lőtt gólt, a végén le kellett cserélni
Fotó: Christopher Neundorf/EPA/Agerpres

A franciák sztárjának, Mbappénak több ízben is megvolt a lehetősége, hogy betaláljon, mégis az osztrákok védőjének öngóljára volt szükségük, hogy megszerezzék a pontokat.

Hétfőn este a németországi labdarúgó Európa-bajnokság tizedik mérkőzésén Düsseldorfban a D csoport első fordulójában Ausztria–Franciaország párharcot rendeztek. A kvartett első találkozóját egy nappal korábban lejátszották, Hollandia 2–1-re győzte le a nagyot küzdő Lengyelországot.

Hirdetés

Az első negyedórában – ahogy azt várni lehetett – aktívabb volt a francia együttes, Mbappé révén volt is egy remek gólszerzési lehetőségük, ezt a kapus hárította. Az osztrákok nem játszottak alárendelt szerepet, amikor lehetett, akkor megpróbálkoztak az építkezéssel, letámadták ellenlábasukat már a saját térfelükön. A 36. percben Ausztria előtt is megvolt a lehetőség az előny megszerzéséhez, Baumgartner került ziccerbe, Maignan lábbal hárított.

Két percre rá a franciák örülhettek, Mbappé cselezte be magát a büntetőterületen belül, az alapvonal közeléből adott középre, ahol a felszabadító védők közül Wober fejéről a saját kapujába pattant a játékszer.

Ezen balszerencsés mozdulatot követően 1–0-ra vezettek a franciák a szünetben.

A második játékrész elején Mbappé a félpályáról meglódulva lerázott két védőt, a hálóőrrel szemben tizenháromról mellé tekerte. Az osztrákok nem adták fel, amikor lehetett mentek előre, túloldalt a franciák szerették volna a másodikat belőni, ezzel eldönteni a pontok sorsát, de igazi nagy lehetőséget nem tudtak kialakítani.

A végjátékban Mbappét kellett lecserélni miután belefejelt Danso vállába, az orrát pedig sokáig ápolták.

A kilencperces hosszabbításban Ausztria rohamozott, jól zárt a franciák védelme, így a szokásaihoz híven jól indította a kontinenstornát.

Labdarúgó Európa-bajnokság, D csoport, 1. forduló:

Ausztria–Franciaország 0–1 (0–1).
Düsseldorf, vezette: Jesús Gil Manzano (spanyol).
Gólszerző: Maximilian Wober (38., öngól).
Ausztria: Pentz – Posch, Danso, Wober (Trauner, 59.), Mwene (Prass, 88.) – Seiwald, Sabitzer – Laimer (Schmid, 90+2.), Baumgartner, Grillitsch (Wimmer, 59.) – Gregoritsch (Arnautovic, 59.). Szövetségi kapitány: Ralf Rangnick.
Franciaország: Maignan – Koundé, Upamecano, Saliba, Hernández – Griezmann (Fofana, 90.), Kanté, Rabiot (Camavinga, 71.) – Dembélé (Kolo Muani, 71.), Mbappé (Giroud, 90.), Thuram. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Az Eb-álomcsapat több mint felét a spanyolok adják

Taroltak a spanyolok a nemzetközi szövetség álomcsapatában, rajtuk kívül csak négy nemzet játékosa fért oda.

A döntővel húzta be az első helyet

Jóval izgalmasabban alakult a Székely Sport Eb-tippversenye, mint a legtöbb meccs, az utolsó meccsen dőlt el a végső győztes kiléte: Becze Márk telitalálattal előzött és tolta harmadik helyre a korábbi éllovas Bálint Annát, a második Váncsa Eszter lett.

Végül győzött a játék. De milyen áron?

Hosszú hetek kínlódása, vergődése után – mármint a fociszerető szurkolók szempontjából – végre pont került az eddigi talán legunalmasabb Európa-bajnokság végére.

Megnyerte hetedik Eb-meccsét is, negyedszer a kontinens legjobbja Spanyolország

Az előnyt megszerezte a döntőben, Anglia kiegyenlített, hogy aztán legyen még egy válasza a spanyoloknak. Összességében megérdemeltek lettek Európa-bajnokok.

Hat gólkirály is lehet a labdarúgó-Eb legvégén

Egyet változtatott az előző tornákhoz képest az UEFA az Európa-bajnokság gólkirályi kiírásban, idén sem a gólpasszok, sem a játékpercek nem döntenek.

A spanyolok győzelmét vetíti előre a Sepsi OSK csapatkapitánya

Vasárnap este kiderül, hogy Spanyolország vagy Anglia emeli magasba a serleget a labdarúgó Európa-bajnokságon. A döntőre a Székely Sport a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kapusát, Niczuly Rolandot kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Francia bíró vezeti az Eb-döntőt

A francia Francois Letexier vezeti a spanyol–angol döntőt vasárnap a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Cserejátékos volt a nyerőember, döntőbe lőtte az angolokat

A végén dőlt el a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntője, Anglia korai hátrányát hamar ledolgozva, a 91. percben szerzett találattal legyőzte Hollandiát, és bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Spanyolország ellen küzd meg a trófea elhódításáért.

Hosszabbításra és angol továbbjutásra számít a rádiós műsorvezető

Szerdán este kiderül, hogy mely együttes lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. A holland–angol párharcra a Székely Sport Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetőjét kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Vezettek a franciák, négy perc alatt fordítottak a spanyolok, beléptek az Eb-döntőbe

Lüktető első félidőt hozott a németországi labdarúgó Eb első elődöntője, három gólt is jegyeztek. A másodikban Franciaország szaladt az egyenlítés után, Spanyolország az első finalista.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!