Hirdetés

Kihagyták a büntetőt, gólképtelenek voltak a románok

Semmi nem jött össze támadásban a román válogatottnak
Fotó: Facebook/Team Bulgaria

Gyengére sikeredett a román labdarúgó-válogatott közvetlenül az Európa-bajnokság előtt lejátszott első felkészülési mérkőzése, kedden este hazai pályán gól nélküli döntetlenre végzett Bulgária ellen.

A fővárosi Steaua Stadionban megrendezett találkozón alig két percet kellett várni az első hazai helyzetre, Răzvan Marin lőtt a tizenhatoson belülről, a bolgárok kapusa szögletre mentett. A jó kezdés után a vendégek kezdeményeztek többet, ám veszélytelenek voltak a kapura. Ezzel szemben a házigazdák ellentámadások után kerültek közelebb a gólhoz, Drăguș és Man lehetőségei azonban kimaradtak.

Ezután hiába próbálkozott, sokáig semmi nem jött össze támadásban a román csapatnak, de a szünet előtt mégis ziccerhez jutottak, Drăguș viszont elrontotta a befejezést.

Hirdetés

Kiválóan kezdték a második félidőt a románok, az 50. percben Stanciu büntetőt harcolt ki, ezt azonban Man kihagyta, Dulgerov érezte a sarkot és védeni tudott.

Nem sokkal később Bulgária kialakította a legnagyobb helyzetét, Niță megmentette a trikolórokat.

Egy óra játékot követően hármas cserére szánta el magát a hazai szakvezetés, mind támadó felfogású labdarúgók léptek pályára. Velük valamivel élénkebb lett a hazaiak játéka, ám továbbra is pontatlanok voltak a kapu előtt. A hajrára pedig nem maradt erejük, ráadásul a bolgárok voltak jóval aktívabbak támadásban, Minchev remek helyzetbe került, de a lövése gyengére sikeredett, és a végéig maradt a gól nélküli döntetlen.

Edward Iordănescu együttese három nap múlva ugyancsak hazai pályán javíthat, pénteken a még gyengébb játékerőt képviselő Liechtensteint fogadja. A németországi Európa-bajnokságon az E csoportban június 17-én Ukrajna ellen mutatkoznak be, majd Belgiummal és Szlovákiával találkoznak.

Labdarúgás, felkészülési mérkőzés:

Románia–Bulgária 0–0.

Románia: Niță – Rațiu, Drăgușin, Rus (Nedelcearu, 69.), Bancu (Mogoș, 69.) – M. Marin (Hagi, 61.), R. Marin – Man, Stanciu (Olaru, 77.), Mihăilă (Coman, 61.) – Drăguș (Bîrligea, 61.). Szövetségi kapitány: Edward Iordănescu.
Bulgária: Dulgerov – Turitsov, Atanasov (S. Petrov, 90.), A. Petkov, H. Petrov – M. Petkov (Rusev, 82.), Krastev (I. Iliev, 72.), Kostadinov – Despodov (Kirilov, 71.), Kolev (Minchev, 71.), Panayotov (Yusein, 82.). Szövetségi kapitány: Ilian Iliev.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Hiába a székely játékosok góljai, újra kikapott a magyaroktól a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ez is érdekelheti

Az Eb-álomcsapat több mint felét a spanyolok adják

Taroltak a spanyolok a nemzetközi szövetség álomcsapatában, rajtuk kívül csak négy nemzet játékosa fért oda.

A döntővel húzta be az első helyet

Jóval izgalmasabban alakult a Székely Sport Eb-tippversenye, mint a legtöbb meccs, az utolsó meccsen dőlt el a végső győztes kiléte: Becze Márk telitalálattal előzött és tolta harmadik helyre a korábbi éllovas Bálint Annát, a második Váncsa Eszter lett.

Végül győzött a játék. De milyen áron?

Hosszú hetek kínlódása, vergődése után – mármint a fociszerető szurkolók szempontjából – végre pont került az eddigi talán legunalmasabb Európa-bajnokság végére.

Megnyerte hetedik Eb-meccsét is, negyedszer a kontinens legjobbja Spanyolország

Az előnyt megszerezte a döntőben, Anglia kiegyenlített, hogy aztán legyen még egy válasza a spanyoloknak. Összességében megérdemeltek lettek Európa-bajnokok.

Hat gólkirály is lehet a labdarúgó-Eb legvégén

Egyet változtatott az előző tornákhoz képest az UEFA az Európa-bajnokság gólkirályi kiírásban, idén sem a gólpasszok, sem a játékpercek nem döntenek.

A spanyolok győzelmét vetíti előre a Sepsi OSK csapatkapitánya

Vasárnap este kiderül, hogy Spanyolország vagy Anglia emeli magasba a serleget a labdarúgó Európa-bajnokságon. A döntőre a Székely Sport a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kapusát, Niczuly Rolandot kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Francia bíró vezeti az Eb-döntőt

A francia Francois Letexier vezeti a spanyol–angol döntőt vasárnap a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Cserejátékos volt a nyerőember, döntőbe lőtte az angolokat

A végén dőlt el a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntője, Anglia korai hátrányát hamar ledolgozva, a 91. percben szerzett találattal legyőzte Hollandiát, és bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Spanyolország ellen küzd meg a trófea elhódításáért.

Hosszabbításra és angol továbbjutásra számít a rádiós műsorvezető

Szerdán este kiderül, hogy mely együttes lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. A holland–angol párharcra a Székely Sport Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetőjét kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Vezettek a franciák, négy perc alatt fordítottak a spanyolok, beléptek az Eb-döntőbe

Lüktető első félidőt hozott a németországi labdarúgó Eb első elődöntője, három gólt is jegyeztek. A másodikban Franciaország szaladt az egyenlítés után, Spanyolország az első finalista.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!