
A szerbek és a szlovének is első győzelmükre készült csütörtökön délután, ám Kovács István kezdő sípszavát követően egyik sem ugrott rögtön neki a másiknak, kivárásos taktikával kezdtek a válogatottak. Habár a labdabirtoklás nagyjából egyforma volt, az első játékrész első felében kizárólag csak a szlovének veszélyeztettek, ám Rajkovics nagyon jó formában védett.
A szerbek is felpörgették támadójátékukat, Vlahovic fejelhetett kapura, ám épp Oblak kezei közé. Az első játékrész legnagyobb helyzetét ezután a szlovének hagyták ki, Elsnik tört be a tizenhatoson belülre, közeli lövése viszont a bal kapufán csattant, a kipattanót pedig Sesko csúnyán fölé rúgta. Mitrovic válaszolhatott volna, ám Oblak védte a ziccert, igaz, a beadás előtt talán lesen voltak a szerbek, így gólnélküli döntetlennél vonultak szünetre a felek.
Térfélcserét követően támadólag léptek fel a szerbek, jöttek is a helyzetek, de nem tudták bevenni a szlovén kaput, túloldalt pedig Sesko tekerése okozott némi riadalmat. Érkeztek a friss emberek a pályára, majd a szlovén gól, tanítanivaló ellentámadás végén Karnicnik lőtt közelről a hálóba.
Mitrovics rögtön válaszolhatott volna, ám a felsőlécet találta telibe. A hajrá nagyon feszültté vált, Kovács négy lapot is kiosztott a játékosoknak. Aztán érkezett a nagyon megdolgozott szerb egyenlítés, az utolsó utáni pillanatban egy szögletet követően Jovics bólintott a hálóba. A középkezdést már nem is végezték el a szlovének, 1–1-el ért véget a meccs.
A döntetlen mindkét válogatott továbbjutási esélyeit életben tartotta, igaz, ehhez a szerbeknek nagy valószínűséggel győzelem kell az utolsó fordulóban Dánia ellen, míg a szlovéneknek lehet elég lesz egy döntetlen is Anglia ellen.
| 2024. 06. 20. 16:00 | Szlovénia Szlovénia | Szerbia Szerbia | 1-1 |
| 2024. 06. 20. 19:00 | Dánia Dánia | Anglia Anglia | 1-1 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!