
Csütörtök délután Frankfurtban a labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának második fordulójában Dánia és Anglia nézett farkasszemet. Előbbiek az előző játéknapon nyertek a szerbek ellen, utóbbiak döntetlent jegyeztek a szlovénokkal. A két válogatott a legutóbbi Eb-n is találkozott, akkor az elődöntőben az angolok hosszabbítás után győztek 2–1-re. Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, Gerhard Aignerre, az UEFA korábbi főtitkárára emlékeztek a játékosok és a szurkolók.
Az angolok uralták a meccs elejét, a 18. percben megszerezték a vezetést: Walker harcolt a labdáért a jobb szélen, lapos beadása két védőn megpattanva jutott el Kane-hez, aki biztosan helyezte a jobb alsóba. A csatár már negyedik nagy tornáján szerzett gólt.
Válaszképp a skandinávok igyekeztek magukhoz ragadni a kezdeményezést, többet adogattak ellenfelük térfelén, ez a fölényük a 34. percben érett góllá, miután egy rosszul elvégzett angol bedobást követően Hjulmandhoz került a játékszer, a 28 méterről lövésre vállalkozott, a labda a kapufáról vágódott a hálóba, bombagóllal egyenlítettek.
A dánok lendületben maradtak, a szünetben 1–1 volt az állás.
A második felvonás jobban indította Gareth Southgate együttese, Foden lökete a kapufáról kifelé pattant. Meddő volt az angol területfölény. A 70. percben hármas cserét eszközölt a tréner, Watkins rögtön kecsegtető helyzetbe is került, szemben a kapussal nem tudta elpasszolni a labdát Schmeichel mellett. A másik oldalon Hjöjberg tesztelte a hálóőrt.
A hajrában egyik csapat sem kockáztatott, apróbb helyzeteket összehoztak, maradt az első játékrészben kialakított eredmény.
A C csoportban még nem dőlt el semmi, Anglia az egyetlen amelyik nyerni tudott a két forduló alatt, így ő van valamelyest lépéselőnyben. A zárómeccseket kedden 22 órától játsszák, ekkor Anglia–Szlovénia és Dánia–Szerbia párharcokat rendeznek.
| 2024. 06. 20. 16:00 | Szlovénia Szlovénia | Szerbia Szerbia | 1-1 |
| 2024. 06. 20. 19:00 | Dánia Dánia | Anglia Anglia | 1-1 |
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!