
Sánta Szabolcs, a Marosvásárhelyi VSK férfi élvonalbeli kosárlabdacsapatának kapitánya közölte, hogy Románia nagyon jól kezdett az Eb-n, tény, hogy a legjobb meccsét játszotta az ukránok ellen. Aztán a belgákkal és a szlovákokkal szemben már nem volt annyira kimagasló a teljesítménye, az első mérkőzésen aratott 3–0-s győzelmüknek köszönhetően jutottak tovább.
Hollandiát viszont sokkal erősebb csapatnak tartja a kedden 19 órától kezdődő összecsapáson, és úgy véli, Ronald Koeman gárdája túl nagy falat lesz a románoknak. Mint mondta,
habár a csoportmeccseken nem brillíroztak a narancssárga mezesek, de mivel ezúttal az egyenes kieséses szakaszról van szó, jobban koncentrálnak, végül két góllal győznek.
A tapasztalt kosárlabdázó sokkal kiegyensúlyozottabb párharcnak tekinti a 22 órától rendezendő Ausztria–Törökország csatát, amelyen bármi megtörténhet, akár hosszabbítás és tizenegyes-párbaj is előfordulhat.
Sánta Szabolcs az osztrákokat kicsivel jobb válogatottnak tekinti, az ő továbbjutásukat vetíti előre, és az is mellettük szól, hogy a csoportkörben a franciák és a hollandok előtt végeztek,
de meglátása szerint a törökök is jól szerepeltek, bár kikaptak a portugáloktól, azonban a másik két meccsükön jól játszottak és megszerezték a győzelmet.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!