Hirdetés

Fejér Béla segít a tippelésben az Eb hétfői mérkőzéseire

Fejér Béla, a Nyíregyházi Spartacus FC hálóőre tippelte meg az Eb hétfői mérkőzéseinek végeredményét
Fotó: Nyíregyházi Spartacus

A németországi labdarúgó Európa-bajnokság minden játéknapján székelyföldi sportembereket kérünk meg arra, hogy tippeljék meg az adott mérkőzések eredményeit. A hétfői összecsapásokra Fejér Béla segítségét kértük, aki jövőre a magyar élvonalban véd majd.

Hétfőn a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon újabb válogatottak mutatkoznak. A nap első mérkőzését Románia és Ukrajna vívja egymással, előbbiek a 46. pozíciót foglalják el a világranglistán, míg ellenlábasuk a 22. helyen áll. A zabolai születésű Fejér Béla, a Nyíregyházi Spartacus FC hálóőre úgy véli, hogy

Edward Iordănescu legénysége legalább egy döntetlent kiharcol majd az ukránok ellen

Hirdetés

és amennyiben ez sikerül, akkor okozhatnak még meglepetést az E csoportban.

Fejér Béla tippje: Románia–Ukrajna 1–1.

A folytatásban 19 órától pályára lépnek a vörös ördögöknek becézett belgák, ellenfelük a jóval szerényebb kerettel rendelkező Szlovákia lesz. Előbbi a FIFA-világranglistán a harmadik helyet foglalja el, míg utóbbi alig fért be a legjobb 50-be, 48. pozícióval büszkélkedhet. Fejér Béla szerint a papírforma érvényesül ezen mérkőzésen,

Belgium annyit ad ki magából, ami a három pont bezsebeléséhez elég, valamint a szlovákok nem fogják tudni feltörni ellenlábasuk védelmét.

Összességében az E kvartett összecsapásain nem számít gólzáporra.

Fejér Béla tippje: Belgium–Szlovákia 2–0.

A negyedik játéknapot a D csoportban zajló Ausztria–Franciaország összecsapás zárja majd, ahol bemutatkozik Kylian Mbappé és csapata. Didier Deschamps szövetségi kapitány rendelkezik az egyik legértékesebb kerettel az egész viadalon, ennek megfelelően a világranglistán a második helyet foglalják el, ezzel ők a legjobban jegyzett európai gárda, ugyanis csak Argentína előzi meg őket a sorban. Ausztria a 25., valamint hatszor kevesebbet ér a labdarúgók összértéke, mint az ellenfelüké.

Fejér Béla itt sem számít váratlan végkimenetelre. A franciák meglátása szerint mindenképp az egyik favoritok, akárcsak a hétfő esti párharc során, ugyanis

Didier Deschamps együttesében nagyobb a potenciál, mint az osztrákokban, de gólt mindkét féltől vár.

Fejér Béla tippje: Ausztria–Franciaország 1–3.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Krónika

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is

Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.

Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ez is érdekelheti

Az Eb-álomcsapat több mint felét a spanyolok adják

Taroltak a spanyolok a nemzetközi szövetség álomcsapatában, rajtuk kívül csak négy nemzet játékosa fért oda.

A döntővel húzta be az első helyet

Jóval izgalmasabban alakult a Székely Sport Eb-tippversenye, mint a legtöbb meccs, az utolsó meccsen dőlt el a végső győztes kiléte: Becze Márk telitalálattal előzött és tolta harmadik helyre a korábbi éllovas Bálint Annát, a második Váncsa Eszter lett.

Végül győzött a játék. De milyen áron?

Hosszú hetek kínlódása, vergődése után – mármint a fociszerető szurkolók szempontjából – végre pont került az eddigi talán legunalmasabb Európa-bajnokság végére.

Megnyerte hetedik Eb-meccsét is, negyedszer a kontinens legjobbja Spanyolország

Az előnyt megszerezte a döntőben, Anglia kiegyenlített, hogy aztán legyen még egy válasza a spanyoloknak. Összességében megérdemeltek lettek Európa-bajnokok.

Hat gólkirály is lehet a labdarúgó-Eb legvégén

Egyet változtatott az előző tornákhoz képest az UEFA az Európa-bajnokság gólkirályi kiírásban, idén sem a gólpasszok, sem a játékpercek nem döntenek.

A spanyolok győzelmét vetíti előre a Sepsi OSK csapatkapitánya

Vasárnap este kiderül, hogy Spanyolország vagy Anglia emeli magasba a serleget a labdarúgó Európa-bajnokságon. A döntőre a Székely Sport a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kapusát, Niczuly Rolandot kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Francia bíró vezeti az Eb-döntőt

A francia Francois Letexier vezeti a spanyol–angol döntőt vasárnap a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Cserejátékos volt a nyerőember, döntőbe lőtte az angolokat

A végén dőlt el a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntője, Anglia korai hátrányát hamar ledolgozva, a 91. percben szerzett találattal legyőzte Hollandiát, és bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Spanyolország ellen küzd meg a trófea elhódításáért.

Hosszabbításra és angol továbbjutásra számít a rádiós műsorvezető

Szerdán este kiderül, hogy mely együttes lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. A holland–angol párharcra a Székely Sport Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetőjét kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Vezettek a franciák, négy perc alatt fordítottak a spanyolok, beléptek az Eb-döntőbe

Lüktető első félidőt hozott a németországi labdarúgó Eb első elődöntője, három gólt is jegyeztek. A másodikban Franciaország szaladt az egyenlítés után, Spanyolország az első finalista.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!