Már csak néhány nap maradt hátra az Eb rajtjáig, a résztvevő nemzeti együttesek közül pedig többen már elutaztak a helyszínre. Köztük a magyar és román válogatott, amelyek a hétfő reggeli utolsó hazai edzések után Németország felé vették az irányt és este megérkeztek a torna idejére általuk kiválasztott felkészülési központba.
A magyarok bázisa a dél-bajorországi Weiler-Simmerbergben található, a faluban mintegy kétszázan fogadták a válogatottat, többnyire helyiek és néhány környéken dolgozó magyar. A helyi sportklub ifjú növendékei magyar zászlókat lobogtatva várták a játékosokat, miközben azt skandálták, hogy „Ungarn”, azaz németül Magyarország.
A helyiek rendkívül büszkék, hogy az egyik Eb-résztvevő csapat a 6500 lakosú településen szállt meg, amely festői szépségű, rétektől és erdőktől zöld hegyek között fekszik. A falu egyes házait magyar zászlóval is feldíszítették a német mellett, a szálloda pedig a honlapján szintén büszkén hirdeti, hogy a következő hetekben a magyar válogatott otthonául szolgál.
Az MTI tájékoztatója szerint a magyarok elsősorban a remek regenerációs lehetőségek és a kulináris szolgáltatások miatt választották ezt a hotelt, amelyben így teljes nyugalomban és ideális körülmények között készülhetnek. A kényelmüket szolgálja az is, hogy a pálya gyalog mindössze 600 méterre található a szállodától. A magyar csapat kedden készül először a helyszínen, majd szerdán teljesen nyilvános edzést tart, amelyre a helyiek nagyjából 500 jegyet kaptak.
A magyar válogatott az Eb A csoportjában szombaton 16 órától a svájciak ellen Kölnben kezdi meg a szereplését a kontinensviadalon, majd június 19-én, szerdán 19 órától Stuttgartban a házigazda németekkel, június 23-án, vasárnap 22 órától szintén Stuttgartban a skótokkal találkozik.
A románok otthona az Eb idejére a Bajorország északnyugati részén fekvő würzburgi Melchior Park hotel lesz, ahol egy nagy román trikolór hirdeti a küldöttség jelenlétét, és nagyjából ötven szurkoló volt kíváncsi a válogatottra, néhányan román zászlókkal a kezükben üdvözölték a csapatot, a résztvevők azonban csalódottak voltak, hiszen közvetlen közelről nem találkozhattak a játékosokkal.
A négycsillagos szálloda a küldöttség minden igényét kielégítheti, amelyet kizárólag a román válogatottnak tartanak fenn. Érdekesség, hogy az egyetemeiről híres városban található létesítményt a csoportellenfél Belgium is kinézte magának, azonban a román szövetség gyorsabb volt és hamarabb lefoglalta.
A játékosok a szállodától nagyjából négy kilométerre fekvő AKON Arénában készülnek, amelyben a német negyedosztályú Würzburgers Kickers játszik. A román válogatott kedden nyílt edzést tartott ebben a stadionban, ahol óriási volt az érdeklődés, hiszen 5000 néző előtt gyakoroltak, a szövetség közlése szerint pedig a szurkolók fotókat készíthettek a csapattagokkal és autogramot kérhettek a játékosoktól.
Románia a kontinenstorna E csoportjában szerepel, június 17-én, hétfőn 16 órától Münchenben Ukrajna ellen mutatkozik be, majd 22-én, szombaton 22 órától Kölnben Belgiummal, 26-án, szerdán 19 órától Frankfurtban Szlovákiával játszik.
Hétfőn késő este játssza első élvonalbeli mérkőzését az FK Csíkszereda, 21.30-kor a városi stadionban a Bukaresti Dinamo lesz az ellenfél. Kövesse velünk közösen a történelmi találkozó felvezetését.
Döntetlennel zárta története első élvonalbeli mérkőzését az FK Csíkszereda. Hazai pályán hamar kétgólos előnyre tett szert, végül azonban szenvednie kellett az egy pontért a Bukaresti Dinamo ellen.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Országszerte egyre több kiskorú szenved balesetet elektromos rollerrel. Szatmár megyében az elmúlt hétvégén három 10 és 12 év közötti gyereket kellett sérülésekkel kórházba szállítani.
Kizárólag román nyelvűre cserélték két Temes megyei település, Magyarszentmárton és Szerbszentmárton eddig kétnyelvű helységnévtábláját.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!