
Az első játéknapon Ausztria a franciáktól kapott ki 1–0-ra, míg a lengyelek a hollandok ellen maradtak alul 2–1 arányban. A péntek esti összecsapást Berlinben rendezték, az Olympia stadionban. Kiválóan kezdődött a találkozó az osztrákok számára, már a 9. percben sikerült megszerezni a vezetést: Trauner kiválóan érkezett a beívelt labdára és a rövidbe továbbította azt.
A folytatásban nyílt sisakos csatát vívtak a felek, több helyzet is kialakult mindkét kapu előtt, azonban betalálni csak a lengyelek tudtak Piatek révén, így félóra után döntetlenre álltak. Szünet előtt újabb védéseket mutattak be a hálóőrök, így maradt változatlan az állás.
A második játékrészben nem sokat változott a játék képe, rohamozott mindkét együttes, mentek előre a győzelemért,
a 66. percben Baumgartner kiváló lövésénél tehetetlen volt Szczesny, így ismét előnyben volt az osztrák válogatott.
A hajrában mindent egy lapra feltéve ment előre Lengyelország, egy ellentámadás után pedig büntetőhöz jutott ellenlábasa, amit Arnautovic rendkívül higgadtan értékesített, ezzel eldöntve a három pont sorsát.
Ausztria 3–1-es győzelmet aratott, így még továbbjuthatnak, azonban ahhoz kisebb csoda kellene, hogy a lengyelek ott legyenek az egyenes kieséses szakaszban.
A D csoport másik mérkőzésén a franciák és a hollandok pénteken este 22 órától küzdenek meg egymással.
| 2024. 06. 17. 19:00 | Lengyelország Lengyelország | Ausztria Ausztria | 1-3 |
| 2024. 06. 17. 22:00 | Hollandia Hollandia | Franciaország Franciaország | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Hollandia Hollandia | 2 | 1 | 1 | 0 | 2-1 | 4 |
2 | Franciaország Franciaország | 2 | 1 | 1 | 0 | 1-0 | 4 |
3 | Ausztria Ausztria | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-2 | 3 |
4 | Lengyelország Lengyelország | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-5 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!