Hirdetés

Az Eb eddigi legnagyobb meglepetése, Belgium kikapott Szlovákiától

Történelmi sikert aratott Szlovákia, semmi sem jött össze a belgáknak
Fotó: Clemens Bilan/EPA/Agerpres

Rögtön a mérkőzés elején vezetést szerzett a szlovák válogatott Belgium ellen a labdarúgó Európa-bajnokság negyedik játéknapján. A vörös ördögök hiába találtak be kétszer, egyik sem volt szabályos, így vereséggel indították a kontinensviadalt.

2024. június 17., 21:18

Hétfőn délután Frankfurtban, a Deutsche Bank Park Arénában küzdött meg egymással a két fél. Már a harmadik percben megszerezhette volna a vezetést Belgium, Lukaku próbálkozását Dubravka hárította remekül. Nem sokkal később már a másik oldalon adódott lehetőség,

Juraj Kucka szánta el magát lövésre, a kipattanóra pedig üresen érkezett Ivan Schranz, aki kiválóan passzolta be a játékszert a kapuba Koen Casteels mellett és előnyhöz juttatta Szlovákiát.

Hirdetés

Ugyan a videóbíró vizsgálta az esetet, végül szabályosnak ítélték meg a gólt. Húsz perc elteltével egyenlíthettek volna a vörös ördögök, ezúttal Trossard lőtt a tizenhatosról, de nem talált kaput. A szünet előtt újabb szlovák helyzetet láthatott a közönség, de ezúttal Casteels szögletre tolta a labdát.

A fordulást követően átvette az irányítást Belgium, Lukaku folyamatosan veszélyeztetett, de vagy Dubravka védett, vagy lesen állva talált be a 31 éves támadó. Az érvénytelenített találat után ritmust váltott Domenico Tedesco együttese és nagyon beszorult a szlovák védelem, de valahogy érintetlenül tartották a hálójukat.

A 88. percben egy kiváló akció végén ismét betalált Lukaku, a gólöröm közben viszont ismét jelzett a videóbíró, ezúttal kezezést látott a játékvezető a támadás során, így ezt sem adták meg.

A hét perces hosszabbításban mindent megtett a belga válogatott az egyenlítés érdekében, de ez nem jött össze. Óriási meglepetésre Szlovákia nyerte az összecsapást, ezzel három ponttal indítja a tornát az E csoportban, akárcsak Románia. Ez volt csupán a harmadik sikerük az Európa-bajnokságok történelmében.

Labdarúgó Európa-bajnokság, E csoport, 1. forduló:

Belgium–Szlovákia 0–1 (0–1),

gólszerző: Schranz (7.).
Belgium: Casteels – Castagne, Faes, Debast, Carrasco (Lukebakio D. 84.) – Mangala (Bakayoko J. 58.), Onana – Trossard (Tielemans Y. 74.), De Bruyne, Doku (Openda L. 84.) – Lukaku. Szövetségi kapitány: Domenico Tedesco
Szlovákia: Dubravka – Pekarik, Vavro, Skriniar, Hancko – Kucka, Lobotka, Duda (Obert A. 90+4.) – Schranz (Duris D. 81.), Bozenik (Strelec D. 70.), Haraslin (Suslov T. 70.). Szövetségi kapitány: Francesco Calzona.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Az Eb-álomcsapat több mint felét a spanyolok adják

Taroltak a spanyolok a nemzetközi szövetség álomcsapatában, rajtuk kívül csak négy nemzet játékosa fért oda.

A döntővel húzta be az első helyet

Jóval izgalmasabban alakult a Székely Sport Eb-tippversenye, mint a legtöbb meccs, az utolsó meccsen dőlt el a végső győztes kiléte: Becze Márk telitalálattal előzött és tolta harmadik helyre a korábbi éllovas Bálint Annát, a második Váncsa Eszter lett.

Végül győzött a játék. De milyen áron?

Hosszú hetek kínlódása, vergődése után – mármint a fociszerető szurkolók szempontjából – végre pont került az eddigi talán legunalmasabb Európa-bajnokság végére.

Megnyerte hetedik Eb-meccsét is, negyedszer a kontinens legjobbja Spanyolország

Az előnyt megszerezte a döntőben, Anglia kiegyenlített, hogy aztán legyen még egy válasza a spanyoloknak. Összességében megérdemeltek lettek Európa-bajnokok.

Hat gólkirály is lehet a labdarúgó-Eb legvégén

Egyet változtatott az előző tornákhoz képest az UEFA az Európa-bajnokság gólkirályi kiírásban, idén sem a gólpasszok, sem a játékpercek nem döntenek.

A spanyolok győzelmét vetíti előre a Sepsi OSK csapatkapitánya

Vasárnap este kiderül, hogy Spanyolország vagy Anglia emeli magasba a serleget a labdarúgó Európa-bajnokságon. A döntőre a Székely Sport a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kapusát, Niczuly Rolandot kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Francia bíró vezeti az Eb-döntőt

A francia Francois Letexier vezeti a spanyol–angol döntőt vasárnap a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Cserejátékos volt a nyerőember, döntőbe lőtte az angolokat

A végén dőlt el a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntője, Anglia korai hátrányát hamar ledolgozva, a 91. percben szerzett találattal legyőzte Hollandiát, és bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Spanyolország ellen küzd meg a trófea elhódításáért.

Hosszabbításra és angol továbbjutásra számít a rádiós műsorvezető

Szerdán este kiderül, hogy mely együttes lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. A holland–angol párharcra a Székely Sport Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetőjét kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Vezettek a franciák, négy perc alatt fordítottak a spanyolok, beléptek az Eb-döntőbe

Lüktető első félidőt hozott a németországi labdarúgó Eb első elődöntője, három gólt is jegyeztek. A másodikban Franciaország szaladt az egyenlítés után, Spanyolország az első finalista.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!