
Az első félidőben az angolok csalódást keltően játszottak, és habár Szlovénia nem állította őket megoldhatatlan feladat elé, hiába a nagy mezőnyfölény, kisebb helyzetekig jutottak csak el. Habár Saka betalált a játékrész közepén, az akciót méteres les előzte meg, így természetesen nem adták meg a találatot.
A csoport másik meccsén kiegyenlített volt a csata, meglepetésre csak a dánok voltak veszélyesek, kétszer is megdolgoztatták Rajkovics kapust, a szerbeknek viszont egyetlen kapura tartó lövésük sem volt.
A szünetig egyik találkozón sem esett gól, így minden döntést a második félidőre hagytak.
A folytatásban még nyomasztóbbá vált az angol dominancia, gyakorlatilag csak náluk volt a labda, ám ezt sehogy sem tudták saját javukra fordítani, az áttörés továbbra is hiányzott a játékukból – igaz, a csoportot így is vezették, mivel a másik meccsen sem született addig gól. A szerbek a 80. perc környékén adták le első lövésüket a dán kapu felé, ám nem találták azt el.
Az utolsó percekben mindent megtett a győzelemért Anglia, de egyszerűen nem tudta áttörni a szlovén védelmi falat, a meccs 0–0-val ért véget, akárcsak a dán–szerb meccs. Az angolok megnyerték a csoportot, a szerbek kiestek, míg a dánok és a szlovének egyaránt három-három döntetlennel, két rúgott és két kapott góllal zártak.
Köztük végül a sárga lapok sem rangsoroltak, az is egyforma volt, hanem az európai selejtezősorozatban elért összesített rangsor döntött.
Mindkét csapat a H csoportból jutott ki egyenes ágon, Dánia elsőként, Szlovénia másodikként ezért így Dánia lett a második, Szlovénia pedig a harmadik a csoportban – ezzel biztossá vált az is, hogy Horvátország is kiesett a tornáról.
A szlovének tehát beléptek a nyolcaddöntőbe, a magyarok sorsa így szerdán késő este dől el – a nemzeti csapat továbbjutásához az F csoportban a csehek nem győzhetnek a törökök, illetve Georgia Portugália ellen.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!