
Az angolok az első percektől kezdve magukhoz vették az irányítást, és már az első nagy helyzetüket gólra váltották, a Real Madrid sztárja, Jude Bellingham előzte meg védőjét és a hálóba bólintott, ezzel korán előnybe kerültek.
A gyengén kezdő szerbek a 20. percben egy angol védelmi hiba után közel voltak az egyenlítéshez, ám Mitrovics lövése kevéssel célt tévesztett, viszont ezt leszámítva veszélytelenek voltak a kapura.
Továbbra is angol válogatott akarata szerint alakult a játék, azonban a gól után még csak egyetlen helyzetük volt, amit Walker kihagyott, így minimális előnyben vonulhattak a szünetre.
A második félidő elején többet kezdeményeztek a szerb játékosok és ígéretes támadásokat vezettek, azonban ezeket nem tudták lövéssel befejezni.
Az angolok átengedték az irányítást, mégis ők voltak veszélyesebbek, a 77. percben pedig közel voltak a második góljukhoz, de Harry Kane közeli fejesénél Rajkovics a felső lécre tolta a labdát.
Kevéssel ezután Szerbiának is megvolt a lehetősége, Vlahovics távoli löketével próbára tette Pickfordot, aki szögletre mentett. A végéig nem tudták komoly nyomás alá helyezni az angol kaput, így a legutóbbi Eb-n döntős győzelemmel kezdte a tornát.
| 2024. 06. 16. 19:00 | Szlovénia Szlovénia | Dánia Dánia | 1-1 |
| 2024. 06. 16. 22:00 | Szerbia Szerbia | Anglia Anglia | 0-1 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!