
Ezt Horváth Zoltán sportfogadási vezető árulta el a cég pénteki sajtóbeszélgetésén. A szakember hozzátette: az eddig még
gól nélküli Ronaldót alaposan „túlfogadták” a magyar tippelők, hiszen a nyereményszorzók alapján náluk Mbappé után az angol Harry Kane, majd a német Jamal Musiala következik a sorban.
Nincs ilyen eltérés az oddsok és feltett tétek között abban, hogy melyik két válogatott játssza majd a németországi kontinenstorna döntőjét. Itt sorrendben
a német–angol, a spanyol–angol és a francia–angol párosítások tűnnek a legvalószínűbbnek.
Horváth Zoltán elmondta, az Európa-bajnokság alatt minden korábbi rekordot megdöntött a fogadási láz a Tippmixen és a tippmixpro.hu-n, a szelvényszámok ugyanis több mint tíz százalékkal emelkedtek az Eb előtti időszakhoz képest. Elárulta azt is, hogy a hazai játékosok eléggé elfogultak voltak a magyar válogatottal szemben, hiszen miközben a torna kezdetéig Marco Rossi együttese a bukmékeri irodáknál a végső győzelmet illetően a 14–15. helyen szerepelt a mezőnyben,
addig a fogadási összegek alapján a Szerencsejáték Zrt. játékain a második–harmadik helyen állt, és a teljes tét mintegy húsz százaléka érkezett be a magyarok Eb-aranyérmére.
A magyar fogadók egyébként átlagban 500–1000 forinttal játszanak, ez az összeg azonban az Európa-bajnokság idején a 2,5-szeresére emelkedik.
A hazai szerencsejátékosok körében a csoportküzdelmek alatt a négy legnépszerűbb meccs közül hármon érdekeltek voltak Szoboszlai Dominikék. Pénzben a legtöbb fogadás a német–magyar találkozóra érkezett be, a második helyre az osztrák–francia, a harmadikra a magyar–svájci, míg a negyedikre a skót–magyar mérkőzés került. Utóbbinál a fogadók 60 százaléka bízott a magyar győzelemben és könyvelhetett el nyereményt.
Horváth Zoltán szerint egyre népszerűbb a tippmixelők körében a játékosok egyéni teljesítményére – például a gólok, a kapura lövések, vagy kapusok esetében a védések számára – vonatkozó fogadások. A németek ellen például a tippelők 88 százaléka találta el, hogy 3,5 fölött lesz a kiosztott büntetőlapok száma.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!