Hirdetés

Udvarhelyi síző ötkarikás álmai

Kiss Anna. Több sportágat is kipróbált, végül a sízést választotta
Fotó: Barabás Ákos

2018. március 08., 11:56

Nem mindennapi tehetséggel lett megáldva a székelyudvarhelyi Kiss Anna, egy héten belül két országban is korosztályos bajnoki címet szerzett, előbb a romániai, majd a magyarországi alpesi sízők mezőnyét utasította maga mögé. A hatodik osztályos lány álma az olimpia. A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Stark Márton is elismerően nyilatkozott róla, szerinte megfontolt lépésekkel elérheti célját.

2018. március 08., 11:56

Anna édesapja és nagyszülei is rendszeresen síztek, ő pedig mindig fent volt velük a Madarasi Hargitán, így nagyon korán, négyévesen kezdődött el a pályafutása. „Első emlékem az, hogy a Hargitán a Súgó pályát készítették elő a szezonra, nekem pedig a sílécekkel kellett kigyalogolnom, mivel nem működtek a felvonók. Mind csúsztam vissza, apu pedig húzott felfelé. Négyéves voltam” – mesélte első sízős élményét Anna.

„Hamar megtanulta az alapokat, majd úgy hat évvel ezelőtt Bíró Tibor csíkszeredai edző megkért, hogy vigyem el Annát egy versenyre. Amikor látta, miként sízik, azt mondta társainak, hogy ha nem lesz a csapattársuk, készüljenek fel arra, hogy ezentúl végig fogja verni őket” – mondta büszkén Anna édesapja, Kiss Aladár.

Száguldás lefelé a Pireneusok oldalán. Nemrégiben egy andorrai versenyen kellett bizonyítson •  Fotó: Facebook/Trofeu Borrufa Galéria

Száguldás lefelé a Pireneusok oldalán. Nemrégiben egy andorrai versenyen kellett bizonyítson
Fotó: Facebook/Trofeu Borrufa

Hirdetés

Anna gyerekkorában több sportágat is kipróbált, lovagolt, úszott és teniszezett, de leginkább a síelés fogta meg.

„A sebesség, a mozgás, a pályák, a tájak, a szabadság, a friss levegő mind-mind a síelés mellett szólt. Kicsit kínlódás volt elindulni, de soha nem bántam meg, hogy ezt a sportágat választottam.

Az elején mindenki azt mondta, hogy technikailag nagyon jól állok, de nem akartak jönni az eredmények. Akkor apuék megegyeztek egy osztrák edzővel, és irányításával nagyon sokat tudtam fejlődni.

Tavaly mutatkoztam be az U14-esek között, és a versenyeken rendre dobogón végeztem. A gyors számokat szeretem, az óriás-műlesiklás a kedvencem, de a szlalomot is kedvelem” – folytatta Anna.

Dobogó itt is, ott is

Az idei síszezonban már nagyot tarolt, egy kivételével minden futamot megnyert. Múlt hét elején Brassópojánán rendezték meg az U14-es országos bajnokságot, Kiss Anna pedig mindhárom számban, óriás-műlesiklásban, műlesiklásban és a kombinált számban (óriás és szlalom) első helyen végzett. Az éremhalmozást ezen a héten folytatta, ugyanis az Ausztriában megrendezett magyar U14-es bajnokságon óriás-műlesiklásban második, szlalomban első, összetettben pedig magyar bajnok lett.

Nemzetközi szinten is szép eredményeket ért el, idén egy Andorrában rendezett nemzetközi versenyen óriás-műlesiklásban hetedik, szlalomban pedig nyolcadik lett. Múlt pénteken Ausztriában érte el eddigi legjobb nemzetközi eredményét, a Felső Régió Kupán szlalomban harmadik lett.

„Nagyon sűrű a programja, hétfőn és kedden Ausztriában sízett, pénteken és szombaton pedig már Olaszországban fog rajthoz állni. Majd lesz még egy olasz és egy franciaországi versenye is. Jelenleg egy évben 120 napot sízik” – mondta az édesapa.

Már nem megterhelő

Anna három éve a predeali síklub versenyzője, tavalyelőtt óta pedig a budapesti Rozmaring SE síelője is. „Már megszoktam a sok utazást és versenyzést, könnyen bírom a strapát. Télen alig egy hónapot vagyok iskolában, de a leckéket mindig megkapom e-mailen, és szabadidőmben bepótolom a lemaradást, tanulmányi eredményeim pedig nagyon jók. A tanárok nagyon jól viszonyulnak hozzám, megértők és segítőkészek. Nem olyan nehéz, mint ahogy sokan gondolják. Engem csak az érdekel, hogy tudjak lécre állni” – állította Kiss Anna.

Több otthona is van, nyáron, míg osztálytársai a strandon lubickolnak, ő a svájci Alpokban négyezer méter magasan sízik, télen pedig a legtöbb időt az ausztriai Hinterstoder-bázison tölti.

A dobogó tetején. Megnyerte a magyar bajnokságot Galéria

A dobogó tetején. Megnyerte a magyar bajnokságot

„Nagyjából az egyik szülő mindig elkíséri. Nagy erőfeszítés a feleségemnek és nekem is, de ha a gyerek ezt szereti, akkor minden támogatást megkap tőlünk. Ahhoz, hogy valakiből jó síző legyen, öt dolog szükséges: gyerek, edző, szülő, iskola és pénz. Ha ezekből valamelyik hiányzik, akkor már nehéz lesz kimagasló eredményt elérni.

Jó úton haladunk, hiszen sikeresen mutatkozott be a nemzetközi porondon, bekerült a magyar és a román válogatottba is. Tizenhat éves koráig kell eldöntenie, hogy hol folytatja.

Úgy néz ki, a magyarnál fog maradni, mivel anyagilag és a felkészülésben is sokat segítenek nekünk. Miklós Editnek köszönhetően a magyar sísport óriásit fejlődött, az utánpótlás világranglistáján már vannak versenyzőik az első tízben. Megkapják a kellő támogatást és képzést, így fel is zárkóztak a világ élmezőnyéhez” – közölte Kiss Aladár.

Egy nap Svájcban

Anna elmesélte, miből áll egy átlagos napja a svájci edzőtáborban. Reggel fél hatkor kel, majd reggeli után, hét óra előtt húsz perccel már ott van a felvonónál. Kb. egy órába telik, amíg a sílifttel feljutnak a pálya tetejéig. Az edzések általában délután egy óráig tartanak, a lejövetel és ebéd után a száraz edzés következik, majd a tanulás és a léc előkészítése (letisztítás, vakszolás), este pedig a vacsora és a lefekvés.

Minőségi utánpótlás

„Kevesen tudják, de Udvarhelyen több fiatal és tehetséges síző van. Szabó-Szélyes Szilárd két harmadik és egy második helyet szerzett az országos bajnokságon. Balogh Bernadett és Cseke Péter előtt is szép jövő áll. Legutóbb a 80-as években ha volt ilyen erős utánpótlás Udvarhelyen. Nagy Norbert csíkszeredai edző, aki Annát is felkészített, foglalkozik most velük. Elindítottunk egy folyamatot, és ha sikerül egy klubba egyesíteni a fiatalokat, pár éven belül magasabb szintekre is el lehetne érni” – vázolta a helyzetet Aladár.

•  Fotó: Facebook/Trofeu Borrufa Galéria

Fotó: Facebook/Trofeu Borrufa

A jövőt firtató kérdésre az édesapa elmondta, hogy addig síelnek, amíg nem megy az iskola rovására. „Nincsenek távoli terveink, mindig csak a következő évet nézzük, fokozatosan lépegetünk előre, mivel nem szabad elhanyagolnia a jövőjét. Az idei célokat már teljesítettük, a szezon április 6-án jár le, május elején pedig kezdődik az új. Kiértékeljük az eredményeket, és megtervezzük a következőt.

Ahhoz, hogy tovább fejlődjön, még többet kellene síznie, 150–160 napot, ám ehhez már az is szükséges, hogy a nyáron Dél-Amerikában eddzen.

Évente több mint 100 ezer kilométert utazik, szerencsére a magyar szövetség segít a síbérletek, szállások, edzők kifizetésében” – tudatta az édesapa.

„Nagyon kemény ritmus” – vette át mosolyogva a szót Anna. „Előfordult már, hogy reggel öt órakor indultunk Udvarhelyről, hétkor indult a repülő Nagyszebenből Münchenbe, és tizenegy órakor már kint voltam Hintertuxon a pályán. Vagy volt olyan is, hogy egy órakor lejöttünk a pályáról, 200 km út Münchenig, ott felültünk a repülőre, estére hazaérkeztünk, reggel pedig már iskolában voltam” – számolt be.

A büszke édesapa és lánya •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

A büszke édesapa és lánya
Fotó: Barabás Ákos

Jó kapcsolatot ápol Miklós Edittel is, már edzőtáboroztak közösen. „Ott voltam azon a világkupán, ahol sajnos megsérült. Ő a példaképem. A szocsi-i olimpia után kisgyerekként lerajzoltam őt és az öt karikát, a rajzot azóta is őrzöm. Titkon reménykedem, hogy egyszer eljutok az olimpiára is” – zárta a beszélgetést Kiss Anna.

Mit mond az edző?

„Anna nagyon ügyes és szorgalmas lány, megtesz mindent annak érdekében, hogy sikeres legyen. Ami számára nehéz, az a sok utazás, hogy Székelyudvarhelyről feljönnek Budapestre, majd a csapattal átutazik Ausztriába” – mondta Stark Márton, a magyar válogatott alpesi szakágának szövetségi kapitánya.

„Bekerült a válogatottba is. Januárban volt egy időmérőnk, amin nagyon jól teljesített. Az országos bajnokságon elért eredményével pedig bebizonyította, hogy számíthatunk rá. Szép jövő áll előtte, most arra kell megoldást találnunk, hogy a szövetségnél zajló programokon rendszeresen részt tudjon venni.

Hatalmas potenciál van benne, jól felkészüléssel simán kijuthat az ifjúsági olimpiára.

Szerintem a szülőknek mindenképpen érdemes ebben gondolkodniuk és további energiákat fektetni Annába, mivel ő ennél többre is képes. Megfelelő felkészüléssel és szervezett programmal a következő években a nemzetközi gyerekversenyeken ott lehet az első háromban, a későbbiekben pedig európai és világkupán is indulhat majd” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Kinda Géza: az olimpiai kijutás egy mérföldkő, a lányokról nagyjából lekerült a nyomás

Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Csillog-villog a Sepsi Aréna új padlóburkolata

Az előzetes várakozásokhoz képest hosszabb ideig tartott, ám megérte várni: új, kiváló minőségű, többfunkciós padlóburkolatot került a Sepsi Arénába, amely várhatóan hosszú évekig szolgálja majd Sepsiszentgyörgy sportéletét.

Idegenben játszik az FK Csíkszereda és a CFR, kezdődik a téli olimpia – a szerdai sportműsor

Újabb kiszállás vár az FK Csíkszeredára és a Kolozsvári CFR együttesére, közben megkezdődnek a téli olimpia küzdelmei is. A kínálatban kerékpár, futsal, kosárlabda, sznúker és röplabda is szerepel.

Döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben ötméteresekkel 12–11-re legyőzte a görög csapatot.

Közel egy tucat érmet szereztek a székelyföldi dzsúdósok a kolozsvári viadalon

Eredményes hétvégét zártak a székelyföldi korosztályos dzsúdósok a kolozsvári Transilvania Kupán, ahol tizenegyen állhattak dobogóra.

Átalakulóban az FK, hokis meglepetések és az időkérés árnyoldala – Helyzetbe hozunk!

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlásnevelésnek Erste Ligára gyakorolt hatását.

Az Eb-döntőért küzd a magyar vízilabdacsapat, hétközi forduló kezdődik a Szuperligában

A görögökkel játszik a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság első elődöntőjében, három mérkőzéssel elkezdődik a hétközi forduló a labdarúgó Szuperligában. Kupameccsek mellett tenisz, sznúker és pályakerékpározás található a keddi kínálatban.

Focimeccsek, tenisz és kerékpár – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga 24. játéknapja, bajnoki mérkőzések az olasz, a spanyol bajnokságból és az NB II-ből. Pályakerékpár-Eb, tenisztornák.

Bejutott az Eb-elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22–6-ra nyert vasárnap este az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!