Hirdetés

Lóerőből nem volt hiány – 316 starttal dübörgött a díjugrató bajnokság Gyergyóremetén

Számos sportoló kipróbálta a tudását
Fotó: Remetei Lovasklub

2025. július 17., 13:32

Gyergyóremete adott otthont a Székelyföldi Regionális Díjugrató Bajnokság legutóbbi fordulójának. A háromnapos eseményen 18 lovasklub képviseletében összesen 84 versenyző állt rajthoz, a startok száma elérte a 316-ot.

2025. július 17., 13:32

A Remetei Lovasklubnál találkozott a hétvégén a Székelyföldi Regionális Díjugrató Bajnokság mezőnye, ahol 316 startra került sor, ami a házigazdák megállapítása szerint egy nagyon jó számnak számít. A viadal B kategóriás országos szintű versenynek is minősült.

Petréd Károly, a házigazda Remetei Lovasklub vezetője elmondta, hogy a regionális bajnokság második fordulóján a résztvevők három különböző pályán bizonyították tudásukat és lovaik képzettségét. A Román Lovas Szövetség részéről jelen volt Alexandru Iavorovski professzor, Daiana Vicu és Gabriel Vatasoiu is, ami tovább emelte a rendezvény szakmai rangját.

Hirdetés

Újdonság volt, hogy a versenyt az Equipe alkalmazáson keresztül élőben követhették az érdeklődők, az eredmények pedig szintén elérhetők ezen a nemzetközi platformon.
A hétfordulós bajnokság következő állomására július 19-én kerül sor a Maros megyei Ákosfalván.

•  Fotó: Remetei Lovasklub Galéria

Fotó: Remetei Lovasklub

Összetett eredmények:
Ügyességi verseny (10 év alatt):
1. Kovács Boróka – Iman (Varázspatkó Lovarda)
2. Csobot Kamilla – Báró (Transilio Lovasklub)
3. Péter Nóra – Báró (Transilio Lovasklub)
55 cm (12 év alatt):
1. Csáki Rebeka – Kócos (Barabás Lovarda)
2. Abodi Beatrix – Mázli (Varázspatkó Lovarda)
3. Antal Boglárka – Gloria (Transilio Lovasklub)
4. Petréd Edina – Csibész (Remetei Lovasklub)
55 cm (12 év felett):
1. Varga Kincső – Kócos (Barabás Lovarda)
2. Katona Márk – Szikra (Remetei Lovasklub)
3. Barabás Dávid – Tábornok (Barabás Lovarda)
4. Oláh Amália – Herceg (Remetei Lovasklub)
5. Radu Victoria – Anemona (Transilio Lovasklub)
75 cm:
1. Száva Jázmin – Táltos (Varázspatkó Lovarda)
2. Hadházi Ivett – Tábornok (Barabás Lovarda)
3. Dobos Fruzsina – Poala (Transilio Lovasklub)
4. Petréd Edina – Charles (Remetei Lovasklub)
5. Adorjáni Szabó Réka – Poala (Transilio Lovasklub)
95 cm – Nivel F:
1. Becze Sára – Cassano (Astoria Sportklub)
2. Kovács Kriszta – Legenda (Varázspatkó Lovarda)
3. Lakatos Emma – Cassanova (Transilio Lovasklub)
4. Kolumbán Sarolt – Cordobes Montage (Astoria Sportklub)
5. Nyisztor Zsófia – Viktor (Remetei Lovasklub)
105 cm – Nivel E:
1. Péter Petra – Madonna (Romsilva)
2. Bocskor Boróka – Inez (Astoria Sportklub)
3. Szabó Jázmin Mária – Gamma (Astoria Sportklub)
4. Bodó Boglárka – Kaprillo KS (Remetei Lovasklub)
5. Bindea Franciska – Hádész (Remetei Lovasklub)
115 cm – Nivel D:
1. Pastor Alessia – Thunder (Mark Stable Lovarda)
125 cm – Nivel C:
1. Korodi Réke – Akapella (Remetei Lovasklub)
2. Joó Vanda – Cassino’S (Remetei Lovasklub)
3. Petréd Gáspár – Baladine 2000 Z (Remetei Lovasklub)
4. Kósa Ágota – Bilbo (Remetei Lovasklub)
5. Ilyés Fanni – Mirella (Kádár Lókiképző Központ)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Ellenfeleket kapott, házigazda lenne az Európa Kupában a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Az európai szövetség kisorsolta a férfi asztalitenisz Európa Kupa csoportkörének sorsolását. A BL-től búcsúzó Székelyudvarhelyi ISK-SZAK jelezte, megrendezné a 16 csapatos tornát.

Kupameccsek és US Open, idegenben játszik az FK Csíkszereda – a szerdai sportműsor

Megkezdi szereplését a Román Kupa csoportkörében az FK Csíkszereda, első kiszállást online követhetjük, miközben folytatódnak az US Open küzdelmei. A női röplabda Eb-n negyeddöntőket rendeznek, este pedig a Bayern München is pályára lép.

„A közönséget jobban sajnáltam, mint saját magamat” – Kádár László rengeteget kapott a budapesti versenytől

Eddigi pályafutása legnagyobb győzelmét ünnepelte Kádár László a budapesti Hungarian Darts Trophy keretében, a marosvásárhelyi játékos rögtön megnyerte első PDC-mérkőzését. A rangos verseny után nyilatkozott a Székely Sportnak.

Újabb rangos díjat nyert Magyarországon a Bölöni-film

A bemutatása óta több rangos szakmai és közönségdíjat is elnyert Kollarik Tamás és Szabó Attila alkotása, a Bölöni, az erdélyi legenda. Ezúttal a Veszprém-Balaton Filmpiknik keretében az egész estés mozifilmek között bizonyult a legjobbnak.

Rajtol a Román Kupa csoportköre, Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharc a programban

Az első játéknapot rendezik a Román Kupa főtábláján, a keddi programból kiemelkedik a Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharc. Képernyőre kerül egy német kupameccs is, új forduló kezdődik a női kézibajnokságban, folytatódik a La Vuelta és az US Open.

A földharc új királya: Barbocz Mátyás megállíthatatlan a küzdősportok világában

Európa-bajnoki aranyéremmel koronázta meg eddigi pályafutását a háromszéki Barbocz Mátyás. A 20 éves dzsudoka elképesztő áldozatok után ért fel a csúcsra.

A BL-től búcsúzott, a nemzetközi porondtól nem a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Mindhárom mérkőzését elveszítette a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája első körében a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK. A székelyföldiek az Európa Kupában folytatják a nemzetközi szereplésüket.

Franciaországban, nemzetközi klasszisokkal hangolt a sűrű versenyszezonra Török Panka

Franciaországban zárta hosszú nyári felkészülését Török Panka. Az MTK Budapest és a Sport-All Sport Club karatékája világ- és Európa-bajnoki érmesekkel is együtt dolgozhatott, a következő időszakban pedig már sorra jönnek számára a nemzetközi versenyek.

Pályán az FC Barcelona, Rapid–Craiova rangadó – hétfőn a tévében

Focidömping vár a sportszeretőkre hétfőn, zárul a 2. Liga 5. játéknapja, az élvonalban a Rapidhoz látogat a címvédő Craiova, az olaszoknál az AS Roma, míg a spanyoloknál az FC Barcelona is pályára lép ma. Folytatódik a US Open első fordulója New Yorkban.

Györgydeák Apor megnyerte pályafutása ezredik mérkőzését

Újabb tornagyőzelmeket ünnepelt a Góbék Teqball Team, a klub klasszisjátékosai mindhárom kategóriájában diadalmaskodtak Portugáliában. Az egyéniben több mint három éve világelső Györgydeák Apor ráadásul 1000. hivatalos mérkőzésgyőzelmét is megszerezte.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!