Közel a hetvenhez is rendszeresen felszáll a csíki siklóernyős

Rancz Pál 1950-ben született Szépvízen, de gyermekkorát már Csíkszeredában töltötte, mivel kétéves korában szülei a megyeszékhelyre költöztek. Ott járt iskolába, a Márton Áron Főgimnáziumban végzett. Mint elmondta, már gyermekkorában vonzották a különböző sportok, a labdajátékok, télen sízni, korcsolyázni járt.

– vélekedett.

Sárkányrepülővel kezdte

Az 1970-es évek végén a tévében látott először sárkányrepülősöket, majd 1980 februárjában, a marosfői hóünnepen látott kettőt, akikkel szóba is állt, és érdeklődött, hogy lehet ezekkel a szerkezetekkel repülni.

„Nekem volt egy tervem, hogy készítek egy sárkányt. Az autóbuszokban voltak ezek a fogantyús csövek, kezdtem gyűjteni, de aztán rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ugyanazon év augusztusában megjelent Barac Miklós, a csíki repülősport úttörője a Sutában, megláttam, hogy gyakorol a sárkányrepülővel, amit Iași-ból hozott. Neki szerencséje volt, mert az ottani textilgyárból egy mérnök Amerikában volt átképzésen, ott találkozott ezzel a sporttal, elvégezte a tanfolyamot, hozott egy sárkányt a gépek közé belopva. Miki is szerzett egyet.

Leültem, egy órát pihentem, néztem, és ismét megpróbáltam, de ugyanúgy végződött, a leszálláskor nem tudtuk, mit kell csinálni. Azt mondtam, ez így nem jó, elméleti tudásra is szükség van. Azon a télen a készruhagyári barátommal, Csomortáni Imrével összeraktuk a sárkányt, 1981 márciusában pedig egyből felszálltunk, és repültünk” – elevenítette fel.

Felszállás a Trabant-motorral

A Nagysomlyó oldalában kezdték el a felszállást, mint utólag kiderült, ez a hegyoldal az országban az egyik legjobb tanuló, haladó és versenyhelyszín az adottságainak köszönhetően. „A gyári sárkányrepülőnek abban az időben 22 kilogramm volt a súlya, amit mi készítettünk, az a 30 kilót is meghaladta.

Egy edzőtáborban voltunk, egyik résztvevőnek volt magasságmérője, ő mondta, hogy elértük ezt a magasságot” – mesélte.

Rancz Pál, aki autószerelőként is dolgozott, motoros sárkányrepülő készítésébe is belevágott. Készítettek is ilyen eszközt, amelyet Trabant-motorral szereltek fel.

„Egy Trabant-motor javítónál négy motort szétszedve megvettünk, abból készült egy motoros sárkány – egy- vagy kétmotoros. Sítalpakra tettük, és kimentünk Csicsóba 1986-ban. Nem tudtunk felszállni vele, mert nem ismertük a felszálló technikát. Leszálláskor is úgy értünk földet, mint a gyalogsárkánnyal, ezért felborult, és összetörött.

Ezt jelentette az információhiány” – összegzett.

Akkoriban vállalati sportegyesületek keretében zajlott a tevékenység, pénz is akadt erre, a vállalatok sportegyesületeit támogatták. „Minden hétvégén gyakoroltunk, mert hétköznap mindenki dolgozott. A sárkányrepülőkkel is voltak távrepülő és pontraszálló versenyek, de a távrepülések kevésbé sikerültek a tudatlanság végett.

A bővített válogatott keret edzőtábora Csíkszeredában volt, 1985-ben, közülük öten mentek külföldi versenyre. Végül Barac Miklós és az aradi Csizmás Oszkár is helyet kapott a csapatban, de belekötöttek, hogy az öttagú válogatottból miért két magyar megy, mert Miki nevét magyarul írták – ő kellett bizonyítsa, hogy nem magyar” – emlékezett.

Nagysomlyó, az ideális terep

1987-ben egy kartörést szenvedett, de más baleset nem érte. Aztán következett a siklóernyőzés. „Már az 1989-es változások előtt láttuk, hogy létezik siklóernyő, összefogtunk a hegymászókkal, ők indítványozták, hogy a hegyről ezzel le lehet repülni.

1992-ben egy vásárhelyi kolléga hozott két ernyőt, kimentünk Somlyóra, erős szél volt, megkötöttük, aki repült, és úgy próbáltuk ki. Megtetszett, mert egyedül is érvényesülsz vele, a sárkánnyal ezt nem lehet, kell még két ember, aki segít.

A siklóernyővel a le- és felszállás könnyebb, mert az ejtőernyőhöz hasonlít, de a levegőben sok minden tud történni” – magyarázta. Mint mondta, a somlyói hegyoldal jellegzetessége, hogy a szél jön, és nem átmegy, hanem felmegy rajta.

„Hogy rendes lejtőszél legyen, előtte 10–15 kilométeren sima kell legyen a terep. Ez megvan, a másik, hogy előtte van a város, megmelegíti a levegőt, s ez eljön odáig a széllel, és felmegy a hegyen. Felszálláshoz, magasságnyeréshez ideális, az iskola szempontjából azért jó, mert tiszta és enyhén lejtős, amikor felszáll valaki, lehet irányítani. Egy jó hely még a Naskalat” – részletezte.

Világversenyekre is jár

A csíki siklóernyőzés fejlődött, jöttek a fiatalok, a Sárig-fivérek: István, Attila és Zoltán bekapcsolódtak a repülősportba. „Mi akkor elértünk egy szintet, de ők már azt tanulták meg és léptek tovább. Csatlakoztam hozzájuk, létrehoztuk a Turbulencia sportklubot.

Romániában idén volt négy kupafutam, és az országos bajnokság, utóbbiban 3. lettem, a kupában 5., a pontok szerint most az országban 6. vagyok. Tavaly a 4. voltam. Jönnek a fiatalok, és van utánpótlás is” – említette.

Rancz Pál tavaly Albániában világbajnokságon indult, korábban Európa-bajnokságon. Vannak világkupafutamok, amelyeken – főként a környező országokban – részt vett.

„Rengeteg edzésre van szükség, de ahhoz pénz kell. Nekem nem elsősorban az eredmény a fontos, hanem a részvétel, ezzel a majdnem hetven évvel mindenki tisztel, én is mindenkit tisztelek, ez a lényeg. Van még egy álmom, a célraszállásból olimpiai sportágat akarnak csinálni, és a 2020-as nyári játékokra lehet, hogy bevezetik. Arra szeretnék kijutni” – árulta el.

Fotó: Gecse Noémi

2004-ben Kárpáti Nagy Hurok néven a Sárig-fivérekkel együtt körbejárták-repülték siklóernyővel a Kárpátok romániai hegyvonulatát – három hónapra tervezték, de rövidebb lett. „35–40 kg-os felszereléssel haladtunk, akkor még elég kevés volt a tapasztalatunk távrepülésben. Légvonalban megtettünk 1000 kilométert, összesen 1400 kilométert. Nekem csodálatos volt, mindig szerettem sátorozni, szerettem a sportot, ez mind összejött” – emlékezett.

Mindig egy kihívás

Rancz Pál elmondása szerint repüléskor volt már nehéz helyzetben, de még mentőernyőre sem volt szüksége.

„Kell ismerni az ernyő jeleit, hogy mit kell tenni ilyenkor, minden repülésben ott van a baleset veszélye, ez az a kihívás, ami mozgat.

A mai napig minden repülésben ott van a sikerélmény.

Egy tandemrepülés is már rengeteget visszaad ebből az élményből. Ez a fajta repülés mindig egy kihívás. Motorral nem az, mert azt megtankolod, begyújtod és repül. Itt pedig már az előző nap elkezdődik: kell figyelni, hogy milyen a szél, milyen a levegő nedvességtartalma stb. A kihívás, hogy fennmaradjak, és tovább menjek” – magyarázta.

Rancz Pál szerint, ha újrakezdhetné, ugyanezt tenné.

– zárta a beszélgetést.