Hirdetés

Évek óta a legjobbak között a marosvásárhelyi karatés

Igazi küzdőszellem. Székely Ildikó egyik összecsapása közben a világbajnokságon
Fotó: Facebook/Székely Ildikó

2018. január 11., 13:56

Tizenkét éve foglalkozik versenyszerűen a karatéval Székely Ildikó, akit 2016 után 2017-ben is Maros megye legjobb sportolójának választottak. A 23 éves versenyző közel tökéletes évet tudhat maga mögött, hiszen szinte mindent megnyert. Mégsem volt teljes az öröme, mivel nem tudta megvédeni egyéni világbajnoki címét. Vele készült interjúnkban a tavalyi év sikereiről, a sportágról és jövőbeli céljairól kérdeztük.

2018. január 11., 13:56

– Mit jelent az ön számára, hogy egymás után két évben is Maros megye legjobb sportolójának választották?

– Örvendek, hogy újra sikerült az első helyen végeznem. Remélem, idén is ugyanígy tudok teljesíteni, és minél jobb eredményeket szerzek Maros megyének. Nem számítottam rá, hogy ismét én leszek a legjobb, igazából nem is gondolkodtam rajta. Ezelőtt két-három évvel százszázalékos volt a teljesítményem és mégsem lettem az év sportolója.

Hirdetés

– Hogyan értékeli az elmúlt évet, amikor mind belföldön, mind külföldön szinte mindent megnyert?

– Elégedett vagyok. Lehetett volna jobb is, de nem panaszkodom. Az év végére lebetegedtem, az is beleszólt a teljesítményembe. Remélhetőleg az előttem álló év még jobb lesz. Kicsit húzós volt a decemberi olaszországi világbajnokság. Számítottunk is erre, mert éppen a verseny előtt lettem beteg, ami nem volt a legmegfelelőbb időpont, így az akkori formám egyéniben a második helyre volt elegendő.

– Hogyan készül fel az egyes versenyekre?

– Naponta (hétvége kivételével) két edzés tartozik bele a felkészülésembe. Minden évben két nagy versenyre való felkészülés a legfontosabb, a többi pedig tesztversenynek számít, de ott ugyancsak kell teljesíteni egy bizonyos szinten. Akárcsak az utóbbi években, országos, Európa- és világbajnokság is szerepel a programomban.

– Milyen adottságok szükségesek ahhoz, hogy a legjobbak közé tartozz?

– Évről évre nagyon gyorsan fejlődik ez a sportág. A küzdelem során három percben száz százalékot kell nyújtani. Itt nincs tizenkét kör, mint például az ökölvívásban, úgyhogy minden pillanat meghatározó, hogy kivívd a továbbjutást. Minden mérkőzés különbözik, van amit taktikailag kell megoldani, mást technikailag.

Nekem a meccsek közben a gyorsaság és a megfelelő lelkiállapot az erősségem.

Már hozzászoktam ahhoz, hogy évente a legjobbak között vagyok. Korábban ifjúsági Európa-, és világbajnok voltam, onnan pedig nem volt könnyű átkerülni a felnőttekhez. Néhány éve azonban mindig sikerül a legjobban teljesítenem.

– Miért éppen a karatét, mint küzdősportot választotta?

– Ez egy jó kérdés. Nem volt különösebb nyomás a háttérben, ez megtetszett nekem.

– Mit adott eddig önnek ez a sportág?

– Elsősorban nagyon közeli barátokat, akik egymás mellett mindig kitartunk. Emellett élményeket, tele nyereségekkel, vereségekkel és mindezeken túllendülni. Fontosak számomra a versenytársaim és az edzőm (Drócsa József, szerk. megj.), akik nélkül a kiváló eredményeimet nem tudnám elérni.

Az előző évben nyert számos aranyérem egyikével a dobogó legtetején •  Fotó: Facebook/Székely Ildikó Galéria

Az előző évben nyert számos aranyérem egyikével a dobogó legtetején
Fotó: Facebook/Székely Ildikó

– Eddigi eredményei közül melyikre a legbüszkébb?

– A 2015-ös belgiumi Európa-bajnokságon volt egy különverseny, melyen minden lánykategória első helyezettjei vehettek részt, és azt sikerült megnyernem, ezáltal a legjobbnak választottak. Persze egyik eredményemet sem értem el könnyen, csak nagyon sok munkával, és büszke vagyok az összesre.

– A karate mellett még mire marad ideje?

– Az orvosi egyetemen végzem a mesteri tanulmányaimat. Továbbá gyerekekkel foglalkozok és személyi edzőként is tevékenykedek.

– Hogyan értékeli a sportág jelenlegi helyzetét?

– Nem elég ismert, mert mind Vásárhelyen, mind az ország többi részén más sportágakkal vannak elfoglalva. Más országokban viszont sokkal elterjedtebb a karate, és támogatottabb is. A klubom és a szövetség természetesen mindenben segít, ezen a téren minden rendben van.

– Melyek a jövőbeli céljai, idén mit szeretne elérni?

– Elsőként azt szeretném, hogy teljesen egészséges legyek, így minél jobban tudjak teljesíteni, mert egy kisebb húzódás is sokat hátráltat. Ebben az évben az első versenyem a Balkán-bajnokságon lesz, majd következnek a kisebb-nagyobb Grand Prix-küzdelmek és az országos megmérettetések.

Ezután tartják a skóciai világbajnokságot, az év végén pedig a máltai Európa-bajnokságon zárul az idény.

A legfontosabb versenyeken szeretnék a legjobbak között lenni, a kisebbeket pedig tesztelésre használom, hogy a vébén és az Eb-n százszázalékos formába kerüljek, és lehetőség szerint visszaszerezzem a világbajnoki címet.

– A 2020-as olimpián Tokióban már a karate is a sportágak között szerepel. A távolabbi tervei között van az olimpiai részvétel?

– Függ az országtól, hogy indít vagy nem versenyzőt, és milyen lehetőségek lesznek a kijutásra. Szerintem Romániából nem indul majd senki, mert itthon gyenge körülmények övezik a sportágat. Amennyiben mégis adódik egy ilyen alkalom, persze elfogadnám. Elsőként kijutni szép lenne, de sajnos sokan nem látnak esélyt erre.

Székely Ildikó pályafutása
A Marosvásárhelyi Sakura Sportklubot képviselő Székely Ildikó kilenc éves korától kezdett el sportolni. Kevéssel ezután versenyszerűen foglalkozott a karatéval, és azóta teszi ezt immár tizenkét éve. Eddigi pályafutásához rengeteg kiemelkedő eredmény és érem tartozik. Edzője, Drócsa József irányításával egyéniben és a román válogatottal mind országos, mind nemzetközi szinten bizonyította már tehetségét a serdülő, az ifjúsági és a felnőtt korosztályban. Az elmúlt évben a felnőtteknél az országos bajnoki cím és a Román Kupa megnyerése mellett három aranyérmet (kettőt a csapattal, egyet egyéniben) szerzett az Európa-bajnokságon, valamint két aranyat a csapattal és egy ezüstöt egyéniben az olaszországi Montecatiniben tartott világbajnokságon.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!