A Sepsi OSK másodosztályban szereplő együttest kapott ellenfélként, a kincses város csapata a lehető legerősebb ellenlábassal vívhat meg, míg a csíkszeredaiak újból harmadosztályossal mérkőznek meg a labdarúgó Román Kupa legjobb harminckét csapata között.
Csütörtök délben sorsolják ki a labdarúgó Román Kupa tizenhatoddöntőinek párosításait. Itt már bekapcsolódnak a sorozatba az élvonalbeli csapatok is, a szakszövetség elkészítette a kiemeléseket.
Nagy népszerűségnek örvend Hargita megyében az U13-as csapatok számára kiírt, Falvak Kupájával díjazott labdarúgótorna, amelyre vidéki települések képviselői nevezhettek be.
Vereséggel mutatkozott be a 2021-es magyar-szlovén közös rendezésű ifjúsági, U21-es korosztályú labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében a román válogatott, kedden este 2–1-re kikapott Dániában a 8-as csoportban.
Múlt hét végén a második fordulót rendezték az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. és 6. Ligában is potyogtak a gólok, a tizenegy mérkőzésen összesen 58 találat született, ez találkozónként több mint ötgólos átlagot jelent.
Múlt héten az olaszországi Riminiben rendezték meg a kispályás labdarúgás Bajnokok Ligája megmérettetését, amelynek döntőjében a Marosvásárhelyi Nova Vita büntetőpárbajban veszített a magyarországi Airnergy Mad Dogs csapatával szemben.
Befejeződött Marosvásárhelyen az ország egyik legrangosabb gyereklabdarúgó tornája, a 13. kiírásához érkezett E.On Kinder Kupa. A hat korosztály közül háromban kolozsvári csapatok végeztek az élen.
Nem maradtak adósak a gólszerzéssel a Hargita megyei labdarúgó 4. Liga keleti csoportjában a csapatok. A nyitófordulóban 5,4-es volt a mérkőzésenkénti gólátlag.
Az elmúlt héten a teremlabdarúgó Szuperkupa döntőjét a Csíkszeredai Imperial Wet nyerte, miután 5–1-re verte a Dunărea Călărași gárdáját. Ezen a héten már pontokért küzdenek.
A második játéknap mérkőzéseit rendezték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei bajnokságának nyugati csoportjában. A címvédő javított nyitófordulóbeli botlásán, mindkét székelyudvarhelyi együttes százszázalékos maradt.
A vártnál nehezebben szerezte meg a kötelező három pontot a román labdarúgó-válogatott Málta ellen az Európa-bajnoki selejtező F csoportjának 6. fordulójában.
Az erdélyi és a felvidéki magyarság is élőben láthatja a hétfő esti Magyarország–Szlovákia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést – közölte az MTI.
Megvolt az esélye a döntetlen elérésére, végül kikapott Spanyolországtól a román labdarúgó-válogatott a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének F csoportjában. Vereségével Románia lecsúszott a negyedik helyre, viszont vasárnap Málta ellen ismét felzárkózhat.
Folytatódnak a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezői. Románia az F csoport rangadóján, ma este a fővárosi Nemzeti Arénában az éllovas Spanyolországot fogadja. A magyar válogatott a Montenegró elleni idegenbeli barátságos mérkőzéssel készül a jövő hétfői, szlovákok elleni budapesti selejtezőre.
Szünetben három góllal vezetett, de végül csak döntetlent játszott szerdán délben hazai pályán az FK Csíkszereda korosztályos együttese a labdarúgó U16-os Elit Ligában.