Zöld Péter vezetőedző a mérkőzés után úgy értékelt, hogy „a második félidőt túl nyugodtan kezdtük,
A második félidő első öt percében kaptunk egy szerencsétlen gólt, ami az ellenfelet egyből felhozta, minket meg morálisan visszavett. Addig se működött jól a játékunk, nem játszottunk jól. A három rúgott gólból kettő szerencsés körülmények között született, de hát ez is része a futballnak, végül elég sok mindent megtettünk azért a három gólért. De játékban még mindig nem látom azt, amit mi elvárunk, számomra érthetetlen volt a második félidő.
Nagyon magunk alatt voltunk, morálisan, mentálisan, nem volt önbizalom, és el is fáradtunk. Az ellenfél is jól mozgósította a tartalékait, mi párszor ígéretes ellentámadásokat építettünk, de sajnos több gólt nem sikerült szereznünk.”
Labdarúgó U16 Elit Liga, 1. csoport, 8. forduló:
FK Csíkszereda–Brassói Kids Tâmpa 3–3 (3–0).
A hazai csapatból Bóni Csaba és Sebestyén Botond volt eredményes, a harmadik csíki találat pedig brassói öngól.
Az FK egyszer szabadnapos volt, a lejátszott hét mérkőzés közül pedig négyet megnyert, és három döntetlennel zárult. A következő fordulóban, szeptember 8-án délelőtt 10 órától Zöld Péter és Gál Ervin edzők együttese a CSȘ Târgoviște otthonában vendégszerepel.
Szerződést bontott vezetőedzőjével a labdarúgó Szuperligában kieső helyen álló FC Botoșani, a Törökországban edzőtáborozó együttes közös megegyezéssel megvált Liviu Ciobotariutól.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!