A múlt heti megmérettetésen – amelyen közel 130 csapat vett részt – a Víkendtelep szomszédságában található Sportakadémia pályáin rendezték a mérkőzéseket: előbb a 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben, majd a 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben született gyerekekből álló csapatok léptek pályára.
A 2007-es és a 2009-es korosztályban egyaránt a Kolozsvári CFR csapatai győztek,
és érdekesség, hogy mindkét kategóriában a Kolozsvári Luceafărul-Universitatea zárt a második helyen. A dobogó harmadik fokán a Brassói Tâmpa Kids, illetve a Nagyszebeni Interstar végzett. A 2011-esek versenyében a Junior Suceava bizonyult a legjobbnak, megelőzve a házigazda Marosszentgyörgyi Kindert és a Kolozsvári Luceafărult.
A 2008-as korosztályban a Kolozsvári Luceafărul nyert,
a második a Kolozsvári Luceafărul-Universitatea, a harmadik a Brassói Juniorul lett. A 2010-eseknél a Real Junior Vaslui szerezte meg az első helyet a Kolozsvári Luceafărul-Universitatea és a Știința U Craiova előtt. A legkisebb, 2012-es kategóriában a Marosvásárhelyi Academica Transilvania volt a győztes, a második helyen a Temes megyei Győrödi SK, a harmadikon a Nagyszebeni Interstar végzett.
Az E.On Kinder Kupa idei kiírásának védnöke Ilie Dumitrescu, a román válogatott korábbi kiválósága, az aranygeneráció tagja, aki jelenleg televíziós szakkommentátorként tevékenykedik.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!