A selejtezők ötödik fordulójában a csoport legnagyobb esélyesei, a korábbi Európa- és világbajnok spanyolok ellen telt ház előtt játszik a román csapat, amelynek pozitív eredményre van szüksége ahhoz, hogy a továbbjutásért versenyben maradjon.
A mérkőzés előtt a románok hét ponttal a harmadik helyet foglalják el a csoportban, miközben Spanyolország eddigi négy mérkőzésének mindegyikét megnyerte. A ma 21.45-kor kezdődő összecsapás után Románia vasárnap is pályára lép, Ploiești-en Málta ellen már jóval könnyebb meccs vár rá.
A román válogatott szövetségi kapitánya
legalább egy döntetlent szeretne elérni a spanyolok ellen, de mint mondta, ehhez játékosainak tökéletes napot kell kifogniuk, és szerencsére is szükségük lesz.
„Biztos vagyok benne, hogy a keret tagjai minden tőlük telhetőt megtesznek egy jó eredmény eléréséért. Spanyolország egyértelmű esélyes, de a román csapat mindig jól szokott játszani az erős ellenfelekkel” – nyilatkozta Cosmin Contra, aki két éve irányítja a nemzeti együttest.
Az E csoportot vezető Magyarország csak jövő hétfőn folytatja a selejtezőt, amikor Budapesten Szlovákia ellen játszik. Addig azonban ma este már pályára lép, Montenegró vendégeként készül a sorsdöntő összecsapásra. „Ezen a felkészülési meccsen új taktikát gyakorolhatunk, és a győzelem a célunk.
– közölte Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
F csoport, 5. forduló:
csütörtökön 21.45-től Feröer–Svédország,
csütörtökön 21.45-től Norvégia–Málta,
csütörtökön 21.45-től Románia–Spanyolország,
6. forduló:
vasárnap 19 órától Románia–Málta,
vasárnap 21.45-től Spanyolország–Feröer,
vasárnap 21.45-től Svédország–Norvégia.
Az F csoport állása:
1. Spanyolország 4 4 – – 11–2 12
2. Svédország 4 2 1 1 8–7 7
3. Románia 4 2 1 1 11–5 7
4. Norvégia 4 1 2 1 8–7 5
5. Málta 4 1 – 3 2–10 3
6. Feröer 4 – – 4 3–12 0
E csoport, 5. forduló:
pénteken 21.45-től Szlovákia–Horvátország,
pénteken 21.45-től Wales–Azerbajdzsán,
6. forduló:
hétfőn 19 órától Azerbajdzsán–Horvátország,
hétfőn 21.45-től Magyarország–Szlovákia.
Az E csoport állása:
1. Magyarország 4 3 – 1 6–4 9
2. Szlovákia 3 2 – 1 7–2 6
3. Horvátország 3 2 – 1 5–4 6
4. Wales 3 1 – 2 2–3 3
5. Azerbajdzsán 3 – – 3 3–10 0
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!