A mérkőzés elején nem volt nagy iram, fizikálisan kemény együttes volt az ellenfél, kevés lehetőséget és területet adott a házigazda SZFC-nek. Az első komoly helyzetre 25 percet kellett várni, az udvarhelyi csapatnál próbajátékon levő Katona Arnold csatár jól lépett ki a védők gyűrűjéből, rávezette a kapusra, a hálóőrt is kicselezte, ám lövés helyett még egyet cselezett, így utolérték és szerelték.
A 41. percben Czimbalmos Zalán futott el egy zsámbéki hátvéd mellett, aki a tizenhatoson belül szabálytalankodott ellene, a jogos büntetőt pedig a sértett magabiztosan értékesítette. Az első félidőben a vendégeknek nem volt komolyabb lehetőségük.
Térfélcserét követően az 55. percben Kicsi Zoltán kapott jó labdát a szélen, 14 méterről ellőtte, a kapus pedig nagyot vetődve hárította a löketet. A második félidő közepén nagy zsámbéki helyzet maradt ki, a beívelt labdát közelről mellé lőtték.
A 65. percben is közel volt az egyenlítés, Sebestyén Attila rosszul szabadított fel, az ellenfélhez került a labda, aki rögtön visszarúgta, a játékszer pedig alig kerülte el az udvarhelyi kaput.
A 73. percben eldőlt a mérkőzés, Ribarics Roland a bal szélen három védőt is kicselezett, majd gyönyörűen tálalt a hosszún érkező Kicsi Zoltán elé, aki közelről nem hibázott.
A folytatásban mindkét oldalon jöttek a cserék, több nagy helyzet nem alakult ki, az eredmény pedig nem változott.
Harmadik mérkőzésén a második győzelmét aratta az SZFC (korábban 3–1-re legyőzte az FK Csíkszereda U19-es együttesét, majd 1–1-et játszott a Szászrégeni Jövővel). Következő felkészülési találkozóját szombaton, egyelőre ismeretlen időpontban játssza, ezúttal Szászrégen látogat Székelyudvarhelyre.
Labdarúgás, felkészülési mérkőzés:
Székelyudvarhelyi FC–Zsámbék 2–0 (1–0),
gólszerzők: Czimbalmos Zalán (41., büntetőből), Kicsi Zoltán (73.).
SZFC: Sebestyén Attila – Szabó Géza, Pál Sándor, Csíki Dénes, Szöllősi Márton, Balázsi Attila, Balázs Norbert, Schram Péter, Czimbalmos Zalán, Nagy Norbert, Katona Arnold. Játszott még: Simó Dávid, Pálfi Richárd, Csifó István, Kicsi Zoltán, Ribarics Roland, Tankó Előd, Modra Lehel, Urbán Dávid.
Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.
Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!