HIRDETÉS

A bajnoké lett a szezon első trófeája (videóval)

Dennis Politic góllal mutatkozott be friss csapatában
Fotó: frf.ro

A címvédő FCSB sikerével indul a 2025–26-os labdarúgószezon, a szombat esti Szuperkupadöntőben bombagólokkal győzte le a Román Kupa-győztes Kolozsvári CFR-t.

Mindkét csapat a harmadik szerelésében lépett pályára a döntőben, az FCSB tiszta fehérben, míg a CFR lila-citromsárga szerelésben. A meccs pár perces késéssel kezdődött, mivel az egyik kamera, amely a lesállások meghatározásában segíti a videóbírót, meghibásodott. Nem sikerült megjavítani, így az első félidőben nem működött ez a része a VAR-rendszernek, szerencsére nem is kellett igénybe venni a technológiát.

A középkezdés előtt megemlékeztek a 81 éves korában elhunyt Szatmári Lajosról, a korábbi válogatott labdarúgó emléke előtt vastapssal adózott a Steaua stadion közönsége.

HIRDETÉS

Az első negyedórában egyetlen helyzetet sem lehetett feljegyezni, Alibec sérülése és kényszerű cseréje miatt állt a játék. Az első komoly lehetőséget az FCSB hagyta ki, Șut távoli lövését vetődve hárította Hindrich, a kipattanót Miculescu fölé lőtte. Egyre veszélyesebb volt az FCSB, de ellentámadásból a CFR is veszélyeztetett, eredménytelenül. A 39. percben Tănase lövésénél már a kapufa mentette meg a góltól a CFR-t, az eredmény a játékrészben nem változott.

•  Fotó: frf.ro Galéria

Fotó: frf.ro

Jóval aktívabban kezdett az FCSB a térfélcserét követően, a 47. percben a szünetben becserélt Politic adott nagy labdát az ugyancsak frissen beállt Ștefănescunak, aki jó helyzetből fölé tüzelt. Egy perccel később már zörrent a háló, a Dinamótól érkezett támadó, a közel egymillió euróért és Musi játékjogáért leigazolt Politic a 48. percben hatalmas gólt akasztott Hindirch kapujába.

Ez ébresztőleg hatott a CFR-re, rendezte a sorokat, és a 62. percben hatalmas egyenlítési lehetőséget hagyott ki, Emerllahu jól helyezett lövését blokkolta Chiricheș. Két perc múlva viszont már egyenlőt mutatott az eredményjelző, Fică ugyancsak távolról, mintegy húsz méterről lőtt a jobb alsóba.

Kiegyenlítetté vált a játék, az FCSB viszont többet támadott, és a hosszabbítás perceiben sem vett vissza az iramból. Ez végül gólban csúcsosodott ki: Radunovic mintegy 30 méterről lőtte ki a bal alsót, Hindrichnek esélye sem volt hárítani.

Erre már nem tudott válaszolni a CFR, a labdarúgó Szuperligát felvezető Szuperkupát a bajnoki címvédő FCSB szerezte meg, történelme során nyolcadszorra.

Labdarúgó Szuperkupa, döntő
FCSB–Kolozsvári CFR 2–1 (0–0)
Gólszerzők: Politic (48.), Radunovic (90+1.), illetve Fică (65.).
FCSB: Târnovanu – Cercel, Popescu (Alhasan, 77.), Ngezana, Radunovic – Șut (Lixandru, 82.) – Miculescu (Ștefănescu, a szünetben), Tănase, Olaru, Cisotti (Politic, a szünetben) – Alibec (Chiricheș, 11.). Vezetőedző: Elias Charalambous.
CFR: Hindrich – Abeid, Bolgado, Sinyan, Camora – Emerllahu, Djokovic (Muhar, 61.), Păun (Fică, 61.) – Sfaiț (Ciubăncan, 90.), Postolachi (Gjorgjievski, 77.), Kamara (Deac, 77.). Vezetőedző: Dan Petrescu

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

`
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Valódi erőpróba előtt az FK Csíkszereda

Történelmi labdarúgóidény rajtol Csíkszeredában: a piros-feketék hétfőn, hazai pályán kezdik meg első szuperligás szezonjukat a Bukaresti Dinamo ellen. A bajnokság rajtjáról és az első osztály kihívásairól pénteken sajtótájékoztatón számoltak be.

A Szuperliga legjei: az FK Csíkszereda fiatalja is a listán

A küszöbön álló szezonrajt előtt nézzük meg a bajnokság legjeit: vajon ki játszotta a legtöbb mérkőzést a román élvonalban, ki szerezte a legtöbb gólt, ki adta a legtöbb gólpasszt, melyik labdarúgó a mezőny rangidőse, vagy ellenkezőleg, ki a legfiatalabb?

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Mire mentek az újoncok az élvonalban? – összegző az utóbbi tíz év távlatából

A hétvégén kezdetét veszi a labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os szezonja, a mezőnyben három újonc együttes is szerepel. Ennek apropóján utánanéztünk annak, hogy az utóbbi tíz idényben miként teljesítettek a feljutott csapatok az élvonalban.

Csütörtökön és pénteken lehet jegyet venni az FK–Dinamo meccsre

Az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga első fordulójában a Dinamót fogadja, a hétfő esti meccsre csütörtökön 15 órától indítják a jegyárusítást. A klub közlése szerint jegyvásárlásra kizárólag két délután áll rendelkezésre a stadion pénztáránál.

Mérföldekkel a többiek előtt: az FCSB uralja a Szuperliga piaci rangsorát

Több mint 51 millió euróra értékelt keret, új igazolások és változatlan célok: címvédés, kupagyőzelem és menetelés a Bajnokok Ligájában. A labdarúgó Szuperliga rajtja előtt a bajnoki cím legfőbb várományosa idén is egyértelműen az FCSB.

Az élvonal helyett a harmadosztályban folytatja Fülöp Loránd

A labdarúgó Szuperligában újonc FK Csíkszeredától a nyári szünetben távozó Fülöp Loránd nagy meglepetésre egy harmadosztályú csapathoz, a bukovinai Șoimii Gura Humorului-hoz igazolt.

Edzőtábor után, Szuperliga előtt: így áll az FK Csíkszereda

Lezárult az FK Csíkszereda ausztriai edzőtábora, a csapat vezetőedzője szerint hasznos felkészülési időszakon van túl az újonc szuperligás együttes. Ilyés Róbert bizakodó a Dinamo elleni történelmi szezonnyitó előtt.

Leáll a bérletárusítás, a Dinamo elleni nyitányra készül az FK Csíkszereda

Ideiglenesen felfüggeszti a szezonbérletek árusítását az FK Csíkszereda. A klub az első mérkőzésére való előkészületekre hivatkozva szünetelteti az értékesítést, amely jövő keddtől folytatódik.

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!