Nagyon gyenge teljesítményt nyújt az év elején a Sepsi OSK, így jelentősen lecsökkentek az esélyei a felsőházi rájátszásba jutásra a Szuperligában. Három fordulóval az alapszakasz vége előtt a háromszékiek immár öt pontos hátrányban vannak a hatodik helyet elfoglaló Bukaresti Rapiddal szemben.
A rossz eredmények és a mutatott játék miatt egyre inkább előtérbe került az edzőváltás.
Habár a múlt héten Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója a Székely Sportnak közölte, Valentin Suciu állása nem függ a felsőházi rájátszásba jutástól, mert ha nem is kerülnek be a legjobb hatba, azért kell küzdjenek, hogy szerezzék meg az első vagy a második helyet az alsóházban.
Az FC Hermannstadtól elszenvedett múlt hétvégi vereséget követően viszont mégis úgy tűnik, hogy a klubvezetők hajlanak a cserére. Elsőként a Jászvásári Poli tavalyi szakvezetője, Tony da Silva neve merült fel lehetséges utódként,
legutóbb pediga Digi Sport információi szerinta litván Valdas Dambrauskas érkezhet Valentin Suciu helyére, akivel tárgyalásokat folytatnak és a napokban adhat végleges választ.
A 48 éves szakvezető tavaly november óta szabadon igazolható, miután távozott az Omonia Nicosiától.
Dambrauskas 2005-ben kezdte edzői pályafutását a Manchester United akadémiáján. Ezután dolgozott a London Tigers, a Fulham és a Brentford utánpótláscsapatainál, valamint irányította Litvánia U17-es, U18-as és U19-es válogatottját.
Aztán 2013-ban kinevezték az Ekranas vezetőedzőjének, később pedig olyan csapatokat vezezett, mint a Zalgiris, az RFS, a HNK Gorica, a Ludogorec, a Hajduk Split, az OFI Kréta és az Omonia Nicosia.
Rendkívül eredményes edzőnek számít, eddigi pályafutása során 11 trófeát nyert, köztük a bolgár és a litván bajnoki címet, valamint a Horvát Kupát.
Frissítés
Sikerült elérnünk a Sepsi OSK vezetőségét, Diószegi László válaszát itt olvashatják.
A tabellán változatlanul a hetedik helyen álló Sepsi OSK legközelebb hétfőn 17 órától lép pályára, a bajnokság alapszakaszának 28. fordulójában az Aradi UTA otthonába látogat.
| 2025. 02. 21. 17:00 | FC Hermannstadt Hermannstadt | Gloria Buzău Gloria | 2-1 |
| 2025. 02. 21. 20:00 | Galaci Oțelul Oțelul | Kolozsvári U Kolozsvári U | 0-1 |
| 2025. 02. 22. 18:00 | FC Botoșani Botoșani | Universitatea Craiova U Craiova | 2-2 |
| 2025. 02. 22. 20:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Petrolul Ploiești Petrolul | 2-0 |
| 2025. 02. 23. 15:00 | Unirea Slobozia Slobozia | Jászvásári Poli Jászvásár | 0-0 |
| 2025. 02. 23. 20:00 | FCSB FCSB | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-1 |
| 2025. 02. 24. 17:00 | Aradi UTA UTA | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-2 |
| 2025. 02. 24. 20:00 | Konstancai Farul Farul | Bukaresti Rapid Rapid | 1-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 27 | 13 | 10 | 4 | 40-23 | 49 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 27 | 13 | 9 | 5 | 42-25 | 48 |
3 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 27 | 13 | 9 | 5 | 41-25 | 48 |
4 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 27 | 12 | 11 | 4 | 47-31 | 47 |
5 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 27 | 11 | 12 | 4 | 36-24 | 45 |
6 | Bukaresti Rapid Rapid | 27 | 10 | 12 | 5 | 32-24 | 42 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 27 | 10 | 7 | 10 | 35-32 | 37 |
8 | Petrolul Ploiești Petrolul | 27 | 8 | 13 | 6 | 28-26 | 37 |
9 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 27 | 9 | 8 | 10 | 31-37 | 35 |
10 | Konstancai Farul Farul | 27 | 8 | 10 | 9 | 27-33 | 34 |
11 | Aradi UTA UTA | 27 | 8 | 9 | 10 | 26-30 | 33 |
12 | Galaci Oțelul Oțelul | 27 | 6 | 11 | 10 | 21-28 | 29 |
13 | Unirea Slobozia Slobozia | 27 | 7 | 4 | 16 | 28-45 | 25 |
14 | FC Botoșani Botoșani | 27 | 5 | 9 | 13 | 22-35 | 24 |
15 | Jászvásári Poli Jászvásár | 27 | 6 | 6 | 15 | 25-44 | 24 |
16 | Gloria Buzău Gloria | 27 | 5 | 4 | 18 | 23-42 | 19 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!