Hirdetés

Újabb helycsere az élen, lehetetlen helyzetben a Sepsi OSK a Szuperligában

Sokba kerülhet ez a vereség a Sepsi OSK együttesének
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Befejeződött egy újabb játéknap a labdarúgó Szuperligában. A 27. fordulót követően a regnáló bajnok FCSB átvette a vezetést, a Kolozsvári CFR visszacsúszott a negyedik helyre, a Bukaresti Rapid kihasználta a Sepsi OSK bukását, ellépett a háromszékiektől.

Sorsdöntő megmérettetés várt Valentin Suciu legénységére, pénteken délután a játéknap nyitómeccsén az FC Hermannstadt együttesét látta vendégül. A Sepsi OSK továbbra is harcban van a hatodik, felsőházi rájátszást érő helyért, a győzelem pedig elengedhetetlen volt számára.

Hirdetés

Az odavágók során Nagyszebenben 4–0-s sikert aratott a háromszéki klub, ennek ellenére saját közönsége előtt nem tudott erődemonstrációt tartani, az első játékrészben a vendégek fociztak veszélyesebben. A második felvonásban gyorsan kétgólos előnybe került a Hermannstadt, a Sepsi OSK pedig szaladt az eredmény után, végül 3–2-es hazai vereség lett a vége.

Ez az elbukott összecsapás sokba kerülhet a piros-fehér mezeseknek a végelszámolásnál.

Kapcsolódó

Ismét jó formába lendült az Universitatea Craiova, az olténiai alakulat pénteken este 2–1-re verte a Galaci Oțelul együttesét, ez volt a negyedik győzelme egyhuzamban és továbbra is versenyben vannak az első helyért.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A sepsiszentgyörgyi gárda szemszögéből fontos páharccal indult a szombati játéknap, ugyanis a szintén hatodik pozícióra pályázó Petrolul az Aradi UTÁ-t látta vendégül. A házigazda már a 17. percben hátrányba került, ezt követően pedig hatalmas nyomást helyezett a vendégek kapujára. A sárga mezes csapat 17 lövéssel próbálkozott, amiből mindössze egy talált kaput. Gheorghe Grozav kétszer is betalált, de mindkétszer jelzett a VAR, a játékvezető pedig érvénytelenítette a góljait, így 1–0-s vereséget szenvedett el a Petrolul, és nem tudta kihasználni a Sepsi OSK botlását.

Kapcsolódó

Tizennégy mérkőzés után először kapott ki a Bukaresti Dinamo, amely hazai pályán 2–0-ra maradt alul a Konstancai Farullal szemben. A fővárosi együttes másfél éve nem talált legyőzőre otthon a bajnokságban, az elbukott pontok miatt pedig lépéshátrányba került az első helyért folytatott csatározásban. Ezzel a diadallal a tengerparti csapat megerősítette helyét a középmezőnyben.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Az előző fordulóban hosszú idő után ismét átvette a vezetést a pontvadászatban a Kolozsvári CFR, vasárnap délután pedig Jászvásárra látogatott. Az időjárás nem kedvezett a csapatoknak, erős havazóban léptek pályára, de a kincses városi alakulat nagyon gyorsan megszerezte a vezetést. A félidő derekán a hazaiaktól Camara piros lapot kapott, így borítékolható volt a vendégek sikere. Ennek ellenére a 63. percben jött a dráma, egy szögletet követően egyenlített a házigazda. A hajrában hiába tett meg mindent az újabb gólért a CFR, nem tudott betalálni, így maradt az 1–1-es döntetlen, ezzel pedig már le is csúszott az első helyről.

Az időjárás nem könnyítette meg a csapatok dolgát, döntetlent ért el a CFR Jászvásáron •  Fotó: Facebook/FC Politehnica Iasi Galéria

Az időjárás nem könnyítette meg a csapatok dolgát, döntetlent ért el a CFR Jászvásáron
Fotó: Facebook/FC Politehnica Iasi

Vasárnap este a címvédő FCSB a Gloria Buzău vendége volt, ahol ismételten gondok voltak az időjárás miatt, negyedórával el is kellett halasztani a kezdést. A fővárosi gárda mindvégig fölényben focizott, összességében pedig magabiztos, 2–0-s sikert aratott, ezzel átvette a CFR helyét tabellán és egyedüliként vezeti a bajnokságot.

Kapcsolódó

A szintén első helyre pályázó Kolozsvári U hétfőn a pocsék formában lévő Unirea Slobozia együttesét fogadta, amely az első félidőben két helyzetből két gólt lőtt, így 2–1-es előnyből várta a második felvonást. A házigazda nem hagyta ennyiben, a második 45 percben 12 lövéssel próbálkozott, kétszer is betalált, így végül nehezen, de 3–2-re diadalmaskodni tudott.

A Bukaresti Rapid–FC Botoșani párharc zárta a fordulót, a Sepsi OSK szemszögéből ez volt a legfontosabb mérkőzés. A havas pályán lejátszott meccsen a fővárosi együttes a 37. percben szerezte meg a vezetést, a gólszerző pedig éppen az a Denis Ciobotariu volt, aki néhány hete még a sepsiszentgyörgyi alakulatot erősítette. A második játékrészben nem született újabb találat, maradt az 1–0-s eredmény, aminek köszönhetően a Rapid öt ponttal ellépett a háromszéki gárdától.

Kapcsolódó

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 27. forduló

Ezzel nehéz helyzetbe került a Sepsi OSK, három forduló maradt arra, hogy az alapszakasz végéig ledolgozza hátrányát és megelőzze a Rapidot, azonban a sorsolás nem neki kedvez. A következő fordulóban az Aradi UTA vendége lesz, azt követően viszont a Kolozsvári CFR-t látja vendégül, legvégül pedig a Petrolul ellen kell bizonyítania.

Bőven várhatók még izgalmak az élen is, ugyanis a 28. játéknapon az FCSB a szezonban kiválóan menetelő Bukaresti Dinamo ellen rangadót játszik, a Kolozsvári CFR pedig a Petrolullal csatázik, miközben a Kolozsvári U Galacra utazik.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 28. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
27
13
10
4
40-23
49
2
Universitatea Craiova U Craiova
27
13
9
5
42-25
48
3
Kolozsvári U Kolozsvári U
27
13
9
5
41-25
48
4
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
27
12
11
4
47-31
47
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
27
11
12
4
36-24
45
6
Bukaresti Rapid Rapid
27
10
12
5
32-24
42
7
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
27
10
7
10
35-32
37
8
Petrolul Ploiești Petrolul
27
8
13
6
28-26
37
9
FC Hermannstadt Hermannstadt
27
9
8
10
31-37
35
10
Konstancai Farul Farul
27
8
10
9
27-33
34
11
Aradi UTA UTA
27
8
9
10
26-30
33
12
Galaci Oțelul Oțelul
27
6
11
10
21-28
29
13
Unirea Slobozia Slobozia
27
7
4
16
28-45
25
14
FC Botoșani Botoșani
27
5
9
13
22-35
24
15
Jászvásári Poli Jászvásár
27
6
6
15
25-44
24
16
Gloria Buzău Gloria
27
5
4
18
23-42
19
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Nem hátrál meg az FK, pontokra hajt az FCSB ellen

Fontos mérkőzés vár az FK Csíkszeredára: a bennmaradásért küzdő csíkiak pénteken este a címvédő FCSB-t fogadják a román labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában és pozitív mérleggel zárnák a találkozót.

Nem lesz pénteki jegyárusítás: fontos tudnivalók az FK–FCSB előtt

Csak csütörtök délután lehet jegyet vásárolni a péntek esti FK Csíkszereda–FCSB labdarúgó-mérkőzésre. A csíki klub részletes tájékoztatót adott ki a belépőkről, a szurkolói szabályokról és a pénteki találkozó lebonyolításáról.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Felértékelődhet a második hely a Szuperligában

Nagy a tét a román labdarúgás idei szezonjának végén, a Román Kupa döntőjének végeredménye hatással lehet a bajnoki küzdelmekre a Szuperligában.

Szorgalmas mezőnymunkájával a forduló csapatában az FK Csíkszereda védője

Az FK Csíkszereda hátvédje, Pászka Lóránd is helyet kapott a Szuperliga rájátszásának 6. fordulójának álomcsapatában. A védő kiemelkedő mezőnymunkájával és hasznos támadójátékával érdemelte ki az elismerést.

Egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez a Craiova

Fontos három pontot szerzett idegenben a Universitatea Craiova, amely 1–0-ra legyőzte az FC Argeș együttesét a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában.

Döntetlen a kiesési rangadón, az élvonaltól búcsúzó Metaloglobus magával ránthatja a Sloboziát is

A labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában hétfőn délután 1–1-es döntetlent játszott egymással a Bukaresti Metaloglobus és az Unirea Slobozia. A fővárosiak ezzel matematikailag is búcsúztak az élvonaltól, míg ellenfelük továbbra is kieső helyen áll.

Egyetlen büntető döntött a kolozsvári rangadón, botlott az éllovas

Szoros csatát hozott a kolozsvári derbi, amelyet a CFR egy büntetőből szerzett góllal nyert meg. A sikerrel felzárkózott az élmezőnyhöz, miközben az éllovas helyzete is meginghat a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Ilyés Róbert bátrabb játékot várt volna csapatától

Egy pontot szerzett a nagyszebeni kiszállásán az FK Csíkszereda, ami akár még sokat is érhet a végelszámolásnál. Ilyés Róbert vezetőedző az eredménnyel elégedett, a mutatott játékkal viszont már kevésbé.

Spekulatív hangnem az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK kapcsán

Nehéz időszakon van túl az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK – legalábbis, ha a román sportmédiában megjelent cikkeket nézzük. Több portál is foglalkozott a magyarországi választások rájuk vonatkozó következményeivel. Mi tisztáztunk sok kérdést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!