HIRDETÉS

Történelmi siker, az első három pont az élvonalban

Fotó: Sánta Imre

2017. július 22., 02:30

Első élvonalbeli sikerét ünnepelhette pénteken este a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, miután a román labdarúgó 1. Liga 2. fordulójában, a brassói Ifjúsági Stadionban lejátszott mérkőzésen legyőzte a szintén újonc Bukaresti Juventus együttesét.

2017. július 22., 02:30

Bátran kezdtek Valentin Suciu tanítványai, és mindjárt a második percben Hadnagy előtt adódott lehetőség, de a tizenhatos sarkáról kapu mellé csavart, majd az 5. percben Astafei ívelt a jobboldalról középre, ahol Issa tisztán fejelhetett, a labda viszont elszállt a léc felett. Egy perc elteltével viszont már a vendégek veszélyeztettek, azonban Stoenac jó helyzetből nem találta el a kaput.

Az ígéretes kezdés után meddő mezőnyjátékba torkollott a küzdelem, egyik csapat sem tudott veszélyes helyzeteket kialakítani. Szünetig az egyetlen nagy lehetőséget a 31. percben jegyezhettük, amikor a vendégek álltak közel a gólszerzéshez Stoenac révén, aki mintegy 20 méterről vette célba Niczuly kapuját, de lövése elsüvített a jobboldalléc mellett. A 41. percben a Sepsi OSK jutott szabadrúgáshoz, Mingote kapujától mintegy 22 méterre, azonban Herea csúnyán kapu fölé lőtt.

HIRDETÉS
•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Térfélcserét követően a fővárosi csapat átvette a játék irányítását, miközben a piros-fehérek beszorultak saját térfelükre, és ellentámadásokkal próbálkoztak. A 62. percben aztán megszületett a Sepsi OSK első gólja az élvonalban, amely Sebastian Ghinga nevéhez fűződik. Egy jobboldali, röviden elvégzett szöglet után Petre ívelt a kapu előterébe, ahol Ursu fejelhetett kapura, de Mingote az oldallécre ütötte a játékszert, ahonnan az Fülöp elé pattant, aki szintén a kapufát találta el,

és a nagy kavarodásban végül a gólvonal közelében pattogó labdát Ghinga továbbította a vendégek hálójába (1–0).

A vezető találat megszerzése meghozta a piros-fehérek játékkedvét, akik több támadást is vezettek Mingote kapujára, és a 79. percben közel is álltak a gólszerzéshez. Ekkor Astafei ívelt középre, ahol a jól helyezkedő Hadnagy senkitől sem zavartatva fejelhetett, azonban a labda centikkel a kapufa mellett hagyta el a játékteret. A túloldalon előbb Măzărache, majd Stoenac veszélyeztetett, majd a 83. percben Țâră tört egyedül kapura, viszont lövését Niczuly bravúrral védte.

A mérkőzés utolsó perceiben az egyenlítő gól reményében kitámadt a fővárosi csapat, de a 91. percben Ștefan nagyot hibázott, eladott egy labdát, amellyel Petre iramodott meg a balszélen, majd jó ütemben Herea elé passzolt, aki kilőtte a hosszú sarkot (2–0).

Hiába növelte azonban előnyét az OSK, a végjáték így is izgalmasan alakult, hiszen alig két perc elteltével szépségdíjas góllal szépített a Juventus: a szentgyörgyi védelem röviden szabadított fel, a labda pedig Stoenac elé került, aki óriási erővel lőtt Niczuly kapujának jobb felső sarkába úgy, hogy a derék hálóőrnek esélye sem volt védeni (2–1).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A hátralevő két percben a vendégek kétségbeesetten próbáltak még támadni, de a piros-fehérek védelme állta a sarat, így a Sepsi OSK megszerezte első élvonalbeli győzelmét. A sikerből ezúttal is kivette részét a Székely Légió és a szép számban jelenlevő sepsiszentgyörgyi közönség,

akik végig buzdították kedvenceiket, a lefújás után pedig felcsendültek a Székely Himnusz hangjai is.

„Nagyon fontos három pontot szereztünk, és főleg a fiúkért örvendek, hogy ma este sikerült győzniük egy kiváló játékosokat felvonultató ellenfél ellen. Sajnos egy kényszerű cserét kellett végrehajtanunk, mivel Oros rosszul érezte magát, ami megzavarta a védekezést, ezért többször is hibáztunk, és magunkra is húztuk az ellenfél csapatát. Nem szabadott volna gólt kapnunk, de végül is mindent összevetve a legfontosabb a három pont. Jól éreztük magunkat Brassóban, hiszen az itteni feltételek meghaladják azt, amivel mi otthon rendelkezünk, de remélem, hogy mielőbb hazai pályán fogunk játszani, hiszen akkor sokkal több néző fog kilátogatni a meccseinkre, és a népes szurkolótábor bíztatása mindig jó hatással van a csapat játékára.” – nyilatkozta a mérkőzés lefújását követően Valentin Suciu, a Sepsi OSK vezetőedzője.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A következő fordulóban a háromszékiek az FC Botoșani otthonába látogatnak, és a találkozó érdekessége lesz, hogy a Sepsi OSK két játékosa, Hadnagy és Fülöp, akik nem is olyan régen még a moldvai együttes sorait erősítették, most egykori csapatuk ellen lépnek majd pályára. A mérkőzés július 28-án, pénteken 18.30-kor kezdődik.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Labdarúgó 1. liga, 2. forduló, Brassó, Ifjúsági Stadion, 2500 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Bukaresti Juventus 2-1 (0-0),
gólszerzők: Ghinga (62.), Herea (90+1.), illetve Stoenac (90+3.)
Sepsi OSK: Niczuly – Burlacu, Oros (Damian, 61.), Ursu, Dumbravă – Ghinga, Issa (Fülöp, 53.), Astafei (Pilibaitis, 87.), Herea, P. Petre – Hadnagy. Edző: Valentin Suciu.
Juventus: Mingote – Beța (Țâră, 69.), Benga, Walace, Ștefan – Lungu (Bucșa, 46.), Stoenac, Buhăescu, Băjenaru, C. Petre (Călințaru, 46.) – Măzărache. Edző: Daniel Oprița.
Sárga lap: Issa (24.), Hadnagy (66.), Niczuly (90+4.), illetve C. Petre (4.), Walace (40.), Stoenac (52.), Măzărache (57.).
Játékvezetők: Adrian Comănescu (Râmnicu Vâlcea), Vasile Marinescu (Bukarest), Dragoș Iliescu (Craiova).

További mérkőzések a 2. fordulóból:
Temesvári Poli–FCSB 0–1 (0–0),
gólszerző: Gnohere (63.)
CSU Craiova–Concordia Chiajna – szombat, 18.30
Kolozsvári CFR–FC Viitorul – szombat, 21 óra
Jászvásári Poli CSM–Medgyesi Gaz Metan – vasárnap, 18.30
Bukaresti Dinamo–FC Botoșani – vasárnap, 21 óra
FC Voluntari–Astra Giurgiu – hétfő, 21 óra.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

Székelyhon

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat

A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.

`
Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Krónika

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?

A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Döntetlen a Craiova–CFR meccsen, ezzel bajnok az FCSB

Megvédi címét az FCSB a labdarúgó Szuperligában, miután a felsőházi rájátszás nyolcadik fordulójának nyitómeccsén az U Craiova és a Kolozsvári CFR ikszelt.

Szoros csatában maradt alul Zernyesten a Gyergyói VSK

A labdarúgó 3. Liga 6-os csoport alsóházi rájátszásában a Zernyesti Olimpic vendégeként lépett pályára a Gyergyószentmiklósi VSK. Az összecsapás hazai győzelemmel zárult.

Belefért a sok kihagyott ziccer, bebiztosította az első helyet a Marosvásárhelyi SE

Nagyobb különbséggel is nyerhetett volna hazai pályán a Marosvásárhelyi SE, de a győzelmét semmi nem veszélyeztette. A Dési Unirea elleni magabiztos sikerrel megnyerte a labdarúgó 3. Liga 7-es csoportjának alsóházi rájátszását.

Kiütötte legfőbb riválisát, megnyerte a rájátszást a Székelyudvarhelyi FC

Történelme során másodszor nyerte meg a felsőházi rájátszást a labdarúgó 3. Ligában a Székelyudvarhelyi FC. Az utolsó előtti fordulóban, szombaton délután magabiztosan diadalmaskodott a CSO Băicoi otthonában, előnye behozhatatlan.

Villámrajttal intézték el a kolozsváriakat a csíki lányok

Magabiztos győzelmet aratott az FK Csíkszereda lánycsapata a női labdarúgó Szuperliga hétvégi fordulójában. Kollár Péter csapata háromgólos különbséggel győzött a Kolozsvári U otthonában.

A tengerparton nyert az Aradi UTA, megmenekült a kieséstől

Négy olyan együttes kilétét ismerjük, akik jövőre biztosan ott lesznek a labdarúgó Szuperliga mezőnyében.

Átkeresztelték, új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja

Új fejezet kezdődik a sepsiszentgyörgyi labdarúgás történetében: május 10-től új néven működik tovább a stadion – a névváltozás egy hosszú távú, stratégiai partnerség első mérföldköve.

Még nem örülhetünk – Sigér góljával levegőhöz jutott a Sepsi OSK

A pályán tombolt a feszültség, a Sepsi OSK hatalmas nyomás alatt vívta ki az életben maradás lehetőségét. Sigér Dávid vezető gólja után nem csak az öröm, hanem az elszántság is uralta a hangulatot: ez még nem a végállomás. Az utolsó meccsen dől el minden.

Hol van már az FK Csíkszereda nagy menetelése? Lecsúszhat a tabella harmadik helyére

Elfocizgatott, a vezetést megszerezte az FK Csíkszereda a Resicabányai CSM otthonában a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti játéknapjának meccsén. A döntetlennel ők lehetnek elégedettebbek.

Rontott még egy helyet Nyárádtő a szezonzárón

Vereséggel zárta a labdarúgó 2. Liga alsóházi rájátszásának küzdelmeit a Nyárádtői Unirea, az utolsó fordulóban 3–1-re kikapott a Nagyváradi Bihar FC otthonában, amely megelőzte a ranglistán.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!