Csütörtökön délután a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának nyolcadik fordulójában az FK Csíkszereda a CS Mioveni otthonában vendégszerepelt. A hazaiak már biztosan nem érhetik el az egyenes ágon való feljutást, miután hátrányuk kilenc pont a Gloria Buzăuval szemben, míg a székelyföldieknek fontos volt a maximális pontszám megszerzése ezen összecsapáson, hogy még reménykedhessenek, hogy osztályozó nélkül elérik a Szuperligát.
A találkozó elején egy-egy gólszerzési lehetőséget kialakítottak a felek, a 7. percben a házigazdák betaláltak, miután a csíkiak védelme képtelen volt a felszabadításra, egy lövés után a labda Guțeához pattant, a kimozduló hálóőr miatt üres volt a kapu, így a támadó tízről bepattintotta (1–0).
Nem igazán talált magára a folytatásban az FK Csíkszereda, a 13. percben a gólszerző duplázhatott volna, ismét egy kipattanóra csapott le egy szabadrúgást követően, lövése a kapufát érintve hagyta el a játékteret.
Fáradt csapat képét mutatta Ilyés Róbert együttese, a 18. percben Guțea csak összehozta a második gólját, teljesen átjátszották a védelmet, remek ütemben kapta az átadást, közelről pedig elcsavarta a hálóőr mellett (2–0).
Szárnyalt a pályán a CS Mioveni, a piros-feketék egyszerűen képtelenek voltak felvenni a ritmust, gyorsan elveszítették a párharcokat, lemaradtak minden átadásról.
A 25. percben Blănarut indították, Gyengével szemben a hazaiak csatára megpróbálta elvinni, a tévéközvetítés visszajátszása alapján lelépte a rámozduló hálóőr lábszárát, elesett, a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt a „sértett” értékesítette (3–0).
A játékrész második felében valamivel aktívabbak volt a hátrányban lévő vendégek, de nem tudtak összehozni igazi gólszerzési lehetőséget. Sőt, a hosszabbítás perceiben egy ellentámadást követően Massaro megszerezhette volna a negyediket is, ziccerben hosszan indította magát.
A második felvonásban is veszélyesebb volt a Mioveni, Stan 4–0-ra módosíthatta volna az állást, ziccerben Gyenge mellett is elvitte a játékszer, kissé kisodródott helyzetből az oldalhálóba rúgta a labdát.
A semmiből jött a csíkiak szépítő találata, a 63. percben Babati harmincról ívelt be egy szabadrúgást, a védők röviden szabadítottak fel, a labda Szondi melléről Jelenához pattant, aki tízről bevágta (3–1).
A végjátékban Ilyés Róbert inkább támadókat hozott be csereként, így próbálkozott felrázni együttesét, egyben megpróbálta, hogy ponttal térjenek haza. Nem jött be a húzása, bár többet voltak játékban tanítványai, nem nagyon voltak veszélyesek a kapura.
A CS Mioveni a play-off eddigi mérkőzéseiből egyet sem nyert meg, ezúttal nagyon simán elintézte az ötlettelen, kifacsart gárda képét mutató FK Csíkszeredát.
Bár még matematikailag meglehet a székelyföldieknek az egyenes ágon való Szuperligába való feljutás, de gyakorlatilag ezzel a vereséggel már készülhetnek az élvonalbeli klubbal való osztályozóra.
Labdarúgó 2. Liga, felsőházi rájátszás, 8. forduló:
CS Mioveni–FK Csíkszereda 3–1 (3–0).
Gólszerzők: Remus Guțea (7., 18.), Ștefan Blănaru (26., büntetőből), illetve Jelena Richárd (63.).
CS Mioveni: Croitoru – Trașcu, Garutti, Ignat (Burnea, 63.), Șerbănică – Massaro (Văsălie, 76.), Toma (Căprescu, 46.), Cărăruș, Guțea (Duțan, 63.) – Blănaru (Costea, 76.), Stan. Edző: Constantin Schumacher
FK: Gyenge – Gál-Andrezly, Gergely (Bakos, 34.), Csürős, Vita (Marrone, 46., Makrai, 79.) – Veres, Jebari – Pintér (Szondi, 46.), Babati (Bloj, 65.), Rónai – Jelena. Edző: Ilyés Róbert.
2024. 05. 02. 17:00 | CS Mioveni Mioveni | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 3-1 |
2024. 05. 03. 17:00 | Sellenberki SK Sellenberk | Gloria Buzău Gloria | 2-1 |
2024. 05. 04. 12:00 | Unirea Slobozia Slobozia | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Unirea Slobozia Slobozia | 8 | 6 | 1 | 1 | 9-3 | 59 |
2 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 8 | 3 | 3 | 2 | 10-7 | 49 |
3 | Sellenberki SK Sellenberk | 8 | 1 | 4 | 3 | 6-10 | 49 |
4 | Gloria Buzău Gloria | 8 | 2 | 5 | 1 | 8-7 | 45 |
5 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 8 | 2 | 2 | 4 | 8-11 | 40 |
6 | CS Mioveni Mioveni | 8 | 1 | 3 | 4 | 5-8 | 39 |
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!