A két siralmas Albánia elleni mérkőzést követően neki akartam ugrani a számítógépnek, hogy cikket írjak. Le akartam írni, hogy másfél év után elhittük, a magyar válogatott felszállópályán van. Mint ahogy egy évvel ezelőtt valóban az volt a véleményem, hogy a nálunk gyengébb játékerőt képviselő csapatokat rendszeresen legyőzzük, a velünk azonos súlycsoportban levőkkel felvesszük a versenyt, és az erősebek ellen sem vallunk szégyent, sőt.
Merthogy ez volt a valóság: a Nemzetek Ligájában a negyedik kalapból sorsolt csapatként – az oroszok, szerbek és törökök előtt – elsők lettünk. Az Európa-bajnokság pótselejtezőiben pedig a bolgárokat és (igaz, egy kis szerencsével) az izlandiakat is vertük.
Az Eb-n pedig hat perc híján csodát tettünk.
Ráadásul a világbajnoki selejtezőket sem kezdtük igazán rosszul. Csakhogy utána a csapat szétesett, nyögvenyelősen hozta a „kötelező” győzelmeket (San Marino és Andorra ellen), s a játékon meglátszott: bizony egy komolyabb ellenfél ellen már nem lesz elég. Mint ahogy a budapesti angolok elleni mérkőzésen már ki is ütközött az óriási tudásbeli különbség. S erre tett rá még – nem is egy, hanem – két lapáttal az albán válogatott.
A sorozatban elkönyvelt három vereség után tehát azt akartam írni: semmi új nem történt a Nap alatt. Vagyis a magyar válogatott ugyanazt a teljesítményt hozza, mint tizenöt, húsz vagy harminc évvel ezelőtt, s végül selejtezőcsoportjában még a harmadik helyet sem biztos, hogy elcsípi (valószínűleg a negyedik helyen, Albánia mögött fogunk végezni). Amúgy voltunk mi már ötödikek is, ha nem tévedek.
A Wembley-ben lejátszott angol–magyar mérkőzést követően azonban megörvendtem, hogy korábban mégsem írtam semmit. Hiszen lehet, hogy talán túl sokat vártunk a fiúktól. Akik – valljuk be az igazat –, Marco Rossival a fedélzeten túlteljesítettek. Ki gondolta volna, hogy négy év után ismét kijutunk az Eb-re? Nem sokan. Ki hitte volna, hogy a Nemzetek Ligájából elsőként, szinte veretlenül feljutunk az elitkörbe? Szerintem senki. És ki képzelte el azt, hogy az Európa-bajnokságok történetének legnehezebb csoportjából majdnem továbbjutunk, hogy sem a világbajnok franciáktól, sem a németektől nem kapunk ki? Valószínűleg ugyancsak senki.
De hát evés közben jön meg az ember étvágya – szokták mondani. S a sok jó eredmény láttán mi, szurkolók kezdtük elhinni: a válogatott tényleg olyan jó, hogy akár a világbajnokságra is kijuthat. Pedig tudhatjuk, hogy a 32-es mezőnybe csupán 13 európai nemzet kvalifikálja magát, mi pedig a 24-es európai mezőnybe is csak pót-pótselejtezőkön verekedjük ki a részvételi jogot.
A valóság az, hogy két-három topligában játszó játékossal (akik közül többen nem egyszer cserék) nincs mit keresnünk Európa középmezőnyében sem – sajnos.
Ahogy Marco Rossi fogalmazott többször: szervezettséggel, nagy küzdeni akarással, taktikai fegyelemmel és sok rohanással sikerül eltüntetni a csapatok és játékosok közötti tudáskülönbséget. De nem mindig.
A Wembley-ben elért döntetlen szerencsére ismét a másik arcát mutatta a válogatottnak. Azt, amelyiket az Eb-n láthattunk, amikor szintén tét nélkül játszottak a fiúk. Akkor sem volt vesztenivalójuk igazán, most sem volt. Csupán az albánok ellen – mind a kétszer. Nagy Ádámék mentségére legyen mondva, hogy az albán válogatottnak 12 topligában szereplő játékosa van. S csereként is olyan 20 éves csatárt tudtak a pályára küldeni (Broja lőtte különben mind a két győzelmet eldöntő albán gólt), aki Chelsea-játékosként kölcsönben játszik a Southampton csapatánál, a hét végén pedig a Leeds ellen ugyancsak győztes gólt rúgott a Premier Ligue-ben. Ehhez képest a magyar prérin még mindig csak a 33 éves veterán Szalai Ádámot lehet vérbeli csatárnak nevezni, aki a Mainznál vagy játszik, vagy nem (a Wikipédia szerint két és fél szezon alatt 47 meccsen 3 gólt szerzett).
A csapat tehát túlteljesített, a világbajnoki szereplés különben is csak álom volt, az utánpótlás pedig továbbra is pocsék.
Éppen ezért az eredményeket is a helyén kell kezelnünk. S a körülményeket figyelembe véve nem kell elvárni, hogy a világbajnokságra is kijussunk. Sajnos. Inkább örvendjünk annak, hogy hosszú évtizedek után két egymást követő Európa-bajnokságon szerepeltünk. S szurkoljunk annak, hogy néhány fiatal játékost beépítve a csapatba a 2024-es Eb-re is kijussunk. Hajrá, fiúk!
Csupán egyetlen meccsen kapott bizonyítási lehetőséget Kovács István az idei klub-vb-n, miután nagyot hibázott a PSG–Atletico Madrid (4–0) csoportmeccsen. A FIFA játékvezetői bizottság elnöke elárulta, hogy a testkamera felvételei segítettek a döntésben.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
Országszerte egyre több kiskorú szenved balesetet elektromos rollerrel. Szatmár megyében az elmúlt hétvégén három 10 és 12 év közötti gyereket kellett sérülésekkel kórházba szállítani.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!