Hirdetés

Semmi új nem történt?

2021. október 17., 19:34

Európában már javában dübörögnek a bajnoki mérkőzések, én azonban még mindig a magyar válogatott felemás teljesítményén tűnődök. 

2021. október 17., 19:34

A két siralmas Albánia elleni mérkőzést követően neki akartam ugrani a számítógépnek, hogy cikket írjak. Le akartam írni, hogy másfél év után elhittük, a magyar válogatott felszállópályán van. Mint ahogy egy évvel ezelőtt valóban az volt a véleményem, hogy a nálunk gyengébb játékerőt képviselő csapatokat rendszeresen legyőzzük, a velünk azonos súlycsoportban levőkkel felvesszük a versenyt, és az erősebek ellen sem vallunk szégyent, sőt.

Merthogy ez volt a valóság: a Nemzetek Ligájában a negyedik kalapból sorsolt csapatként – az oroszok, szerbek és törökök előtt – elsők lettünk. Az Európa-bajnokság pótselejtezőiben pedig a bolgárokat és (igaz, egy kis szerencsével) az izlandiakat is vertük.

Hirdetés

Az Eb-n pedig hat perc híján csodát tettünk.

Ráadásul a világbajnoki selejtezőket sem kezdtük igazán rosszul. Csakhogy utána a csapat szétesett, nyögvenyelősen hozta a „kötelező” győzelmeket (San Marino és Andorra ellen), s a játékon meglátszott: bizony egy komolyabb ellenfél ellen már nem lesz elég. Mint ahogy a budapesti angolok elleni mérkőzésen már ki is ütközött az óriási tudásbeli különbség. S erre tett rá még – nem is egy, hanem – két lapáttal az albán válogatott.

A sorozatban elkönyvelt három vereség után tehát azt akartam írni: semmi új nem történt a Nap alatt. Vagyis a magyar válogatott ugyanazt a teljesítményt hozza, mint tizenöt, húsz vagy harminc évvel ezelőtt, s végül selejtezőcsoportjában még a harmadik helyet sem biztos, hogy elcsípi (valószínűleg a negyedik helyen, Albánia mögött fogunk végezni). Amúgy voltunk mi már ötödikek is, ha nem tévedek.

A Wembley-ben lejátszott angol–magyar mérkőzést követően azonban megörvendtem, hogy korábban mégsem írtam semmit. Hiszen lehet, hogy talán túl sokat vártunk a fiúktól. Akik – valljuk be az igazat –, Marco Rossival a fedélzeten túlteljesítettek. Ki gondolta volna, hogy négy év után ismét kijutunk az Eb-re? Nem sokan. Ki hitte volna, hogy a Nemzetek Ligájából elsőként, szinte veretlenül feljutunk az elitkörbe? Szerintem senki. És ki képzelte el azt, hogy az Európa-bajnokságok történetének legnehezebb csoportjából majdnem továbbjutunk, hogy sem a világbajnok franciáktól, sem a németektől nem kapunk ki? Valószínűleg ugyancsak senki.

De hát evés közben jön meg az ember étvágya – szokták mondani. S a sok jó eredmény láttán mi, szurkolók kezdtük elhinni: a válogatott tényleg olyan jó, hogy akár a világbajnokságra is kijuthat. Pedig tudhatjuk, hogy a 32-es mezőnybe csupán 13 európai nemzet kvalifikálja magát, mi pedig a 24-es európai mezőnybe is csak pót-pótselejtezőkön verekedjük ki a részvételi jogot.

A valóság az, hogy két-három topligában játszó játékossal (akik közül többen nem egyszer cserék) nincs mit keresnünk Európa középmezőnyében sem – sajnos.

Ahogy Marco Rossi fogalmazott többször: szervezettséggel, nagy küzdeni akarással, taktikai fegyelemmel és sok rohanással sikerül eltüntetni a csapatok és játékosok közötti tudáskülönbséget. De nem mindig.

A Wembley-ben elért döntetlen szerencsére ismét a másik arcát mutatta a válogatottnak. Azt, amelyiket az Eb-n láthattunk, amikor szintén tét nélkül játszottak a fiúk. Akkor sem volt vesztenivalójuk igazán, most sem volt. Csupán az albánok ellen – mind a kétszer. Nagy Ádámék mentségére legyen mondva, hogy az albán válogatottnak 12 topligában szereplő játékosa van. S csereként is olyan 20 éves csatárt tudtak a pályára küldeni (Broja lőtte különben mind a két győzelmet eldöntő albán gólt), aki Chelsea-játékosként kölcsönben játszik a Southampton csapatánál, a hét végén pedig a Leeds ellen ugyancsak győztes gólt rúgott a Premier Ligue-ben. Ehhez képest a magyar prérin még mindig csak a 33 éves veterán Szalai Ádámot lehet vérbeli csatárnak nevezni, aki a Mainznál vagy játszik, vagy nem (a Wikipédia szerint két és fél szezon alatt 47 meccsen 3 gólt szerzett).

A csapat tehát túlteljesített, a világbajnoki szereplés különben is csak álom volt, az utánpótlás pedig továbbra is pocsék.

Éppen ezért az eredményeket is a helyén kell kezelnünk. S a körülményeket figyelembe véve nem kell elvárni, hogy a világbajnokságra is kijussunk. Sajnos. Inkább örvendjünk annak, hogy hosszú évtizedek után két egymást követő Európa-bajnokságon szerepeltünk. S szurkoljunk annak, hogy néhány fiatal játékost beépítve a csapatba a 2024-es Eb-re is kijussunk. Hajrá, fiúk!

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Bravúros diadal: idegenben vette el a Corvinul veretlenségét a Sepsi OSK (videóval)

Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.

Székelyhon

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

`
Krónika

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.

A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.

Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Főtér

Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Ez is érdekelheti

Corbu Marius duplájával nyert rangadót a Ferencvárosi TC

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2–0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján.

Lucescu biztosan távozik, új szövetségi kapitányt keres a román válogatott

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) bejelentette, hogy Mircea Lucescu távozik a válogatott éléről. Egyelőre kérdéses, hogy ki veszi át a 80 éves szakember helyét a kispadon.

Visszaestek a FIFA-világranglistán, Magyarország megelőzi Romániát

A legfrissebb FIFA-rangsorban mindkét válogatott hátrébb került, de a magyar csapat továbbra is Románia előtt áll. Mindkét együttes számára a következő hivatalos mérkőzések az őszi Nemzetek Ligája csoportösszecsapásai lesznek.

FK-játékosokkal a soraiban jutott ki a vébére az U17-es válogatott

Felemás időszakot zártak a román korosztályos labdarúgó-válogatottak, a legnagyobb sikert azonban az U17-es együttes érte el, amely története során először kijutott a világbajnokságra.

Meglepetések a pótselejtezőben, végleges az idei focivébé csoportbeosztása

Lezárultak a pótselejtezők, kialakult a 2026-os labdarúgó-világbajnokság teljes, 48 csapatos mezőnye. Az utolsó kijutó Irak lett, miközben Olaszország zsinórban harmadszor maradt le a tornáról.

A szlovákoktól is kikaptak, új szövetségi kapitányt kap a román fociválogatott

A vb-pótselejtezőt követően a szlovákoktól is vereséget szenvedett a román labdarúgó-válogatott. Új szövetségi kapitány érkezik a kispadra.

Hiába a magyar fölény, nem született gól a Puskás Arénában

Több helyzetet kidolgozott a magyar labdarúgó-válogatott kedden este, de nem tudta feltörni a görög védelmet, így gól nélküli döntetlennel zárta második márciusi felkészülési mérkőzését.

A technikai megbeszélés közben lett rosszul Mircea Lucescu

Az utolsó edzés előtti technikai értekezleten, a Szlovákiába való elutazás előtt rosszul lett Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akinek sikerült stabilizálni az állapotát.

Felpörgött a második félidőre, csereember találatával győzött a magyar válogatott

Gyengébb első játékrészt követően feljavult a magyar labdarúgó-válogatott teljesítménye, amely a hajrában szerzett találattal 1–0-ra legyőzte Szlovéniát a Puskás Arénában rendezett szombati barátságos mérkőzésen.

Az FK Csíkszereda fiatalja is betalált az U17-es válogatott győzelménél

Négy FK Csíkszereda-játékos kapott meghívót a korosztályos labdarúgó-válogatottak márciusi programjára, az U17-eseknél szereplő Bota Darius pedig már gólt is szerzett az Izland elleni Eb-selejtezőn.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!