HIRDETÉS

Mire mentek az újoncok az élvonalban? – összegző az utóbbi tíz év távlatából

A Kolozsvári U várakozáson felül teljesített a feljutást követő szezonban
Fotó: Pinti Attila

A hétvégén kezdetét veszi a labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os szezonja, a mezőnyben három újonc együttes is szerepel. Ennek apropóján utánanéztünk annak, hogy az utóbbi tíz idényben miként teljesítettek a feljutott csapatok az élvonalban.

Immár tíz esztendeje annak, hogy megváltoztatták a hazai élvonalbeli bajnokság lebonyolítási rendszerét. A korábbi 18 helyett, a 2015–2016-os szezontól néggyel kevesebb, 14 csapat indult az 1. Ligában, és a klasszikus, oda-visszavágó formátum helyett bevezették az alapszakaszt és a rájátszást.

HIRDETÉS

Az említett 2015–2016-os kiírásban az FC Voluntari és a Temesvári ACS Poli volt a két újonc az élvonalban. Közülük az Ilfov megyeiek az Aradi UTA elleni osztályozós párharc megnyerésével megőrizték helyüket a legjobbak között, a temesváriak viszont utolsó előtti helyen végeztek az alsóházban és kiestek.

Legalábbis akkor ez volt a helyzet, ami aztán a következő idény előtt megváltozott, az egyik feljutó, a Bukaresti Rapid ugyanis csődbe jutott és kizárták. Helyét pedig az ACS Poli vette át, amely így folytatta az 1. Ligában. A 2016–2017-es szezon végén már megtartotta tagságát, miután legyőzte az Aradi UTÁ-t az osztályozón. Ebben az idényben a Medgyesi Gaz Metan volt a másik újonc, amely magabiztosan teljesített, még a felsőházba jutásért is versenyben volt, végül az alsóház második helyén végzett.

Ilyen volt a Sepsi OSK bemutatkozása

A 2017–2018-as bajnoki idény különleges volt a székelyföldi és ezen belül a háromszéki labdarúgás számára, ebben a kiírásban szerepelt először az élvonalban a Sepsi OSK. Az alapszakaszban még gyengélkedett a sepsiszentgyörgyi csapat, a 26 mérkőzéséből alig 5 győzelem mellett 4 döntetlent és 17 vereséget összesített, ezzel a 12. helyen zárta a bajnokság első részét.

De aztán az alsóházban nagyszerűen menetelt, tizenkét meccsen 6 győzelem, 6 döntetlen és mindössze 2 vereség volt a mérlege, így a play-out harmadik pozíciójában végzett és gond nélkül maradt benn az 1. Ligában.

A másik feljutott alakulat, a Bukaresti Juventus (később Daco-Getica) ellenben végig az utolsó helyen tanyázott és sereghajtóként rögtön búcsúzott is.

A Sepsi OSK a 2017–2018-as idényben magabiztosan őrizte meg helyét a legjobbak között •  Fotó: Pál Árpád Galéria

A Sepsi OSK a 2017–2018-as idényben magabiztosan őrizte meg helyét a legjobbak között
Fotó: Pál Árpád

Nem termett sok babér a 2018–2019-es szezonban az egyik feljutó Dunărea Călărași-nak sem, amely az utolsó előtti helyen végzett és visszaesett a másodosztályba. Valamivel sikeresebb volt viszont az FC Hermannstadt, éppen megelőzte újonc társát az alsóházi tabellán, ezzel elcsípte az osztályozós helyet, a Kolozsvári U legyőzésével pedig megőrizte helyét az élvonalban.

A 2019–2020-as évad több szempontból emlékezetes volt, erre alaposan rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány, ami miatt félbeszakadt a bajnokság, majd 2020 nyarán folytatódott. Ebben az idényben a Chindia Târgoviște és az Academica Clinceni volt a két újonc gárda a mezőnyben. Közülük az Ilfov megyei kiscsapat a play-out negyedik helyét szerezte meg és folytatta az első osztályban, míg a Chindia nem tudta elkerülni a kiesést, az utolsó pozícióban zárt.

Több csapat és három feljutó

Ezt a szezont követően kettővel megemelték a létszámot a pontvadászatban, így a 2020–2021-es kiírásban 16 együttessel zajlottak a küzdelmek. A két feljutott csapat, az Aradi UTA és az FC Argeș Pitești kiválóan szerepeltek, esélyesek voltak a felsőházba jutásra, ami végül nem jött össze. Az alsóházban is helyt álltak, így magabiztosan őrizték meg helyüket, az UTA a második, az Argeș a hatodik lett.

Ezután a 2021–2022-es idényben már három klub érdemelte ki a helyét a legjobbak között.

Az egyenes ágon feljutott FCU Craiova 1948 és a Bukaresti Rapid mellett a CS Mioveni is szintet lépett, miután az osztályozón sikerült búcsúztatnia az Hermannstadtot. Mind a három együttes kiharcolta a bennmaradást, az alsóház végén a Rapid a harmadik, az FCU a negyedik, míg a Mioveni a hatodik helyet szerezte meg.

Az FC Argeș öt éven belül másodszor lépett szintet •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Az FC Argeș öt éven belül másodszor lépett szintet
Fotó: Borbély Fanni

Kiestek és hamar visszatértek

Szintén három feljutót jegyeztünk fel a 2022–2023-as szezonban, amikor az FC Hermannstadt máris visszatért a Szuperligára keresztelt élvonalba, mellette a Petrolul Ploiești, valamint az a Kolozsvári U volt az újonc, amely az osztályozón nagy meglepetésre kiejtette a Bukaresti Dinamót. Közülük a Petrolul és az U várakozáson felül teljesítettek, sokáig küzdöttek a play-offért, de ezt nem tudták elérni, az alsóházban pedig szintén remekül meneteltek, a második, illetve a negyedik helyen végeztek, míg a Hermannstadt az ötödik lett.

A 2023–2024-es kiírásban a Jászvásári Poli, a Galaci Oțelul és a Dinamo volt az újonc,

a fővárosi együttes az FC Argeș elleni osztályozó megnyerésével alig egy év után máris visszajutott az élvonalba.

A helyét sikerült is megőriznie, mert bár újra osztályozóra kényszerült, sikerrel vette az akadályt és legyűrte az FK Csíkszeredát. Jobban szerepelt azonban a galaci alakulat, amely az alsóház második pozíciójában zárt, de még a Jászvásár is, éppen a bukarestieket megelőzve csípte el a biztos bennmaradó helyet.

Az idei újonc FK Csíkszereda az élvonalban is megmérkőzik a korábban kiesett, majd visszajutott Dinamóval •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Az idei újonc FK Csíkszereda az élvonalban is megmérkőzik a korábban kiesett, majd visszajutott Dinamóval
Fotó: Pinti Attila

A legutóbbi, 2024–2025-ös idényben az Unirea Slobozia az alsóház utolsó fordulójában kerülte el a kiesést, a Sepsi OSK legyőzésével a háromszékieket a másodosztályba taszította. Aztán az osztályozón drámai küzdelem után tizenegyes-párbajban győzte le az FC Voluntari-t, ezzel megőrizte az élvonalbeli tagságát. A Gloria Buzău viszont végig vergődött, folyamatosan sereghajtó volt, és nem is tudta elkerülni a kiesést.

A 2025–2026-os szezon három újonccal kezdődik a hétvégén: az FC Argeș két év után visszatért a Szuperligába, míg

az FK Csíkszereda és a Bukaresti Metaloglobus története során először bizonyíthat az élvonalban.

Mindhárom együttes a bevett szokáshoz híven átalakította a keretét annak érdekében, hogy megállja a helyét a magasabb szinten, kíváncsian várjuk, hogyan teljesítenek a bajnokság folyamán.

Az összeállításból kiderül, hogy a lefedett időszakban az újonc csapatok közül a legtöbben megőrizték a helyüket az első osztályban, ráadásul néhányan közel voltak ahhoz, hogy bejussanak a felsőházi rájátszásba, de ez egyelőre még egyik feljutónak sem sikerült.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Új szintre emelte a székelyföldi bowlingot Balázs Bécsi Máté

Balázs Bécsi Máté csíkszeredai bowlingozó lezárult szezonja által vált igazán láthatóvá, milyen szintre jutott a székelyföldi bowling: felnőtt Európa-bajnokságon érmet nyert, egyéniben is kiemelkedett és mentálisan nagyot lépett előre.

Gierling György, az utolsó mohikán

A jelenleg 98 éves marosvásárhelyi Gierling György, Románia legidősebb egykori labdarúgója, aki romániai magyarként még a magyar világban is futballozott.

Korai búcsú, pontot tesz játékoskarrierjére a csíkszeredai jégkorongozó

A Háromszéki Ágyúsok támadóját, Részegh Zsoltot a következő szezonban már nem láthatjuk jégkorongozni. A 25 éves csíkszeredai játékos nehéz szívvel búcsúzik, úgy érzi, sok minden maradt benne, de egészsége érdekében nem halogathatta tovább a döntést.

Tamás Nándor: „magasra raktuk a lécet az idei nyolcadik helyünkkel”

A szlovák élvonalba tavaly feljutó és ott Radványi Miklós vezetőedző vezetésével a nyolcadik helyen végző, 125 éves Komáromi FC kézdialmási illetőségű szélsőjét, Tamás Nándort kérdeztük idénybeli tapasztalatairól, jövőbeni terveiről.

A jó sportszülő nem edz, hanem buzdít, nem kritizál, hanem dicsér

A sportszülő elsődleges feladata, hogy biztonságos hátteret teremtsen sportoló gyerekének, továbbá mindenben támogassa, és pozitív attitűddel, példát mutatva biztassa őt a pályán és azon kívül is. És legyen büszke rá, akárhányadik is lett.

Ezüstös lett az évadjuk, nem elégedetlenek ezzel az FK Székelyudvarhelynél

Hosszú, mérkőzésekkel teli, eredményes évadon van túl az FK Székelyudvarhely teremlabdarúgó-csapata. Az edzőt, illetve a támogatói kör képviselőjét kérte fel a Székely Sport, hogy értékelje a szezont.

Kozma Mihály: nem a magyarok, a székelyek nyerték az utolsó udvarhelyi futsalaranyat

A sportág romániai fennállása óta Székelyudvarhely háromszor nyerte meg a teremlabdarúgó-bajnokságot, legutóbb 2008-ban. Akkor a kispadon a magyar válogatott szövetségi kapitányával, Kozma Mihállyal. A Székely Sport interjúja a szakemberrel.

Nagy Attila: jövőt adtunk a romániai jégkorongnak

A szezon zárultával Nagy Attilával, a Román Jégkorong-szövetség elnökével a hazai hoki fejlődésében mérföldkőnek számító sepsiszentgyörgyi divízió 1/A-s világbajnokságról, az utánpótlás helyzetéről és a szövetség munkájáról beszélgettünk.

Szülők a lelátón, edzők a pályán – egyértelművé kell tenni a szerepeket

A szülő és az edző központi szerepet játszik a sportolóvá válás cseppet sem egyszerű folyamatában, ezért egyáltalán nem mindegy, milyen modellt mutatnak a gyerekeknek. A kölcsönösen egymásra utalt helyzetben érdemes néhány szempontot szem előtt tartani.

Átrobogott minden évszakon a Hargita Rali mezőnye (videó)

Három nap alatt átmentek a tavaszon, nyáron, őszön és a télen is a Hargita Rali versenyzői. Új pályákon, más lebonyolítású volt a térség egyik legnépszerűbb autósport megmérettetése.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!